/SeoHyun pov/
Az ajtóhoz siettem és a kukucs lyukon át a postásunkat láttam meg. A hirtelen felszökő pulzusszámom csillapodni kezdett, mikor nem férjem alakját pillantottam meg.
- Szép napot! - tártam ki az ajtót mosolyogva, kicsit visszafogva a szapora lélegzetvételemet. Mintha most jöttem volna meg a futásból.
- Önnek is, egy ajánlott levelet hoztam, amit alá kellene írnia - aláfirkantottam a helyen, ahova mutatott ujjával, aztán kikaptam a kezéből a csomagot és becsuktam az fafelületet. Visszatértem HongJoohoz a konyhába, aki már hátradőlve, a babérjain ülve nézte a szerencsétlen fejemet.
- Ne vigyorogj így, a férjemnek nem szabad megtudnia, hogy mire szoktalak kérni. Kitérne a hitéből - magyaráztam neki, mialatt a csomagot a konyhaasztalra tettem.
- Akkor se lett volna baj, ha véletlen ő veszi át ezt a doboznyi könyvet, amik mind a boszorkányságról szólnak - jegyezte meg szarkasztikus hangnemen, mikor a kartondoboz tetejét felbontotta. - Miért nem kérdezel tőlem, ha valamit tudni akarsz? Inkább a neten rendelsz könyveket, nem bízol meg bennem? - átnyújtottam neki egy bögre kávét, amit mindig kérni szokott, mikor átjön.
- Nem vehettem olvasnivalókat csak úgy? - tettem a pult alá a könyveket. Felhúzta a szemöldökét és felvette az általános "ne nézz hülyének" nézését. - Nem akarom, hogy a lányomnak baja essen, mindent érte teszek.
- Én az összes lehetőséget elmondom, hogy mi történhet, a legnagyobb kockázatokat is - belekortyolt egyet a bögrébe. - Ha viszont már itt tartunk, aggasztott valami. Csináltam már ilyet, hogy szerelem kötődjön valakik között, de most, most valami erősebbet éreztem, mint az előzőknél. Nem is tudom. Annyi a lényeg, ez a legerősebb varázslat, amit tudok, idő kell, amíg kialakul. A sors közre fog játszani, nekünk fog kedvezni, hogy mindig egymás felé löki a két alanyunkat, de minden nap figyelnem kell a lányodat és meg kell találnom a fiút.
- Egyúttal vigyázz a lányomra, HongJoo - bólintása kicsit lejjebb nyugtatta a mellkasomban hevesen dobogó szívemet, de ugyan nem felejtettem el, hogy féltettem SeoNat.
/SeoNa pov/
A vállára omló haját a piros fejhallgatója nyomta lejjebb kissé feje tetején. Ezután végig néztem a lány alakján, formás, nőies. Egy laza, vékony anyagú fehér póló leledzett rajta, ami alól fekete, csipkézett melltartója áttűnt, ezt egy rövid farmer rövidnadrággal társította a jó időre nézve. Elég jó bőr szobatársat kaptam.
Aztán a szoba többi részére tereltem tekintetem. A szoba egyik fele már át volt rendezve rég ekkor. Az ágyán és az íróasztalán is feküdt egy-egy laptop, a fal tele rakosgatva poszterekkel, azok pedig különböző, nekem ismeretlen karaktereket ábrázoltak, de japán szereplőknek hatottak.
- Szia! - megfordult, amint meghallotta az ajtó hangos csukódását, amit én idéztem elő. Nyakába húzta fejéről a fejhallgatóját, majd a kezét felém nyújtotta. - Park JiYeon vagyok, én leszek a szobatársad - elmosolyodott.
- Szia - ráztam kezet vele. - Én Kim SeoNa, gondoltam - vettem át mosolyát. - Ezek anime karakterek? - mutattam a poszterei felé.
- Igen, meg néhány manga, a kedvenceim közül, de otthon még több is van - nevette el magát.
- Nem is nézel ki nekem olyan nagy rajongónak - néztem még egyszer végig rajta.
- Akkor nehezebb lenne pasizni, ha úgy néznék ki, mert nem mindegyik szereti az animés lányokat - magyarázta, közben leülve az irodai székébe.
- Értem - ledobtam táskámat a másik ágyra és leültem a fehér takaróra. - Miért van két laptopod amúgy?
- Az egyiken csak internetezek, a másikon még keresni is tudok - értetlenül nézhettem rá, mert folytatta egyből. - Lehet olyan lánynak nézek ki, aki a legújabb táskákat keresi a különböző oldalakon, de nem. Mivel eléggé értek a számítástechnikához, apámnak hála, ezért fél perc alatt bárkiről meg tudok mondani bármit, amit csak szeretnél, név alapján. Bebizonyítsam? - nyitotta fel a gépet közben a válaszomat várva. - Engem már elég komoly szervezetek is megkerestek, mert titkos helyekre is bejutottam, szóval - fokozta a hangulatot. Letette az asztalra a fejhallgatóját, majd felvette a pólójára akasztott fekete, négyszögletes keretű szemüveget, pötyögni kezdett a gépén és körülbelül egy perc múlva újra megszólalt. - Kim SeoNa. A kertvárosban lakik, a szülei még nem váltak el, az szép végül is. Huszonegy éves, oh, egy ismerősöd is idejár az egyetemre. YoonGival elég régóta barátok vagytok, ugye? - rám pillantott. - És ezek csupán a közösségi oldalak alapján volt. Te rádiózol? - döbbent le, mikor kis idő után visszanézett a kijelzőre.
- Nem akartam senkinek sem elmondani, de igen - felvidult az arca. - Viszont mostantól kevesebbet tudok majd arra szánni. De igen, én vagyok Nana a BBS-től.
- Téged már hallgattalak és kértem is zenét, de kicsi a világ. Csak jó lesz ez az egyetem, ha vannak barátaink - vidult fel az arca.
- Én a lányokkal nem tudtam összebarátkozni soha, ezért nem is voltak lánybarátaim, akikkel a butikokat jártam volna esetleg - mivel inkább a feneküket néztem volna. Persze ezt nem mondtam ki. - Mivel inkább a fiúkkal jöttem ki, fiúk alkották a baráti körömet. Például YoonGi.
- Megváltozik majd, itt leszek én kivételnek, aki tudod, csupán erősíti a szabályt - felállt, a karjait kitárta. - Gyere már - feltápászkodtam az ágyról és átölelt, beszívtam egyből a hajának illatát, ami édeskés volt, mint ha csupán egy pamacs vattacukrot lengettek volna az orrom előtt, azután én is átkaroltam derekánál. - Sokan kétségbe vannak esve az első napon itt szerintem, de minden rendben lesz - elengedtem, majd hátrébb léptem kicsit. - SeoNa, amúgy fél óra múlva eligazítás lesz a gólyáknak a nagycsarnokban, úgyhogy szerintem menjünk.
JiYeont követtem végig a folyosón, úgy szelt át az emberek között, hogy alig bírtam lépést tartani vele, a tájékozódása alapján alig hittem el, hogy ő is annyi ideje van itt, mint én. Egy nagy, négy oldalt lelátókkal rendelkező terem tárult elénk, mikor beléptünk egy kétszárnyú ajtón. A csarnok két hosszabb oldalán két eredményjelző foglalt helyet, amiket talán a kosárlabdameccseken vetettek be.
- Menjünk fel a lelátóra - szólalt meg újra és egy lépcső felé vette az irányt, majd a második sorban, ahol négy szabad hely volt, leparkolt. - Szia - nézett baljára, ahol egy helyesnek helyes, feketés hajú fiú üldögélt egy videokamerával a kezében. Ha nem tudtam volna, hogy ő is gólyaként foglalt helyet mellettünk, elhittem volna simán, hogy még csak érettségiző. Mosolyogva fordult JiYeon felé. - Park JiYeon vagyok, ő Kim SeoNa - Nem voltam bunkó, ezért biccentettem felé egyet, de a szobatársam jobban lefoglalta.
- Én Jeon JungKook vagyok, örvendtem.
- Miért van nálad ez a kamera? - kérdeztem rá a keze ügyében lévő tárgyra végre.
- Ha nem órán vagyunk, én minél többet szeretnék felvenni ezzel, hogy dokumentáljak sok emléket, akár élő közvetítést is fel tudok vele venni és azonnal a netre kerül - elmosolyodott még jobban, szinte vigyorgott. - Köszönjetek nekem, hogyha később visszanézzem, jó emlék legyen - irányította felénk a kamerát.
- Jó volt az első találkozás veled és az is, hogy az eligazítást melletted ülhetem végig - kezdte JiYeon elsőként, majd én következtem.
- Először találkoztunk, JungKook, de én azt tanácsolom, hogy ne halj meg év közben a tanulástól - felhúztam gúnyosan a szemöldököm, majd elnevették magukat. Rendben lesz ez az egyetem, úgy érzem.
/YoonGi pov/
Azért, mert Nana azt mondta, hogy menjek nyugodtan, keressem meg a szobám, élvezhettem egy kicsit a magányt az ágyon henyélve, míg nem egy kócos barna frizurájú fiú be nem lépett a fehér ajtón, ekkor hasra fordultam az ágyon.
- Hello, én Min YoonGi vagyok, örvendtem, az az ágy a tied, mindjárt menni kell az eligazításra, aszerint, amit a helyes kis kampuszvezető mondott, ezért a nagycsarnokot kell megkeresni - beszéltem bele a párnámba, mikor becsukta maga mögött az ajtót és már nem hallottam a folyosóról beszűrődő zajokat.
- Én Kim TaeHyung vagyok - jelentette ki, kicsit kinyitottam a szemem, mikor eléggé elgyötört fejet láttam magam előtt.
- Mi történt veled útközben, TaeHyung? Eléggé hát hogy is mondjam, úgy nézel ki, mint egy anya nélküli borjú - túrtam bele hajamba, hogy ne legyen túl lelapult.
- Ne beszéljünk a szüleimről, akiknek fontosabb volt a munka, minthogy eljöjjenek erre a rohadt egyetemre velem ma - a hangja alapján feldúlt volt, felültem, majd jeleztem neki kezemmel, hogy ő is üljön le velem szembe az ágyára.
- TaeHyung, kedves, a szülőkkel csupán a baj van, én is tudom. Engem itt hagytak május óta, valahol messze, Észak-Amerika utcáit járhatják éppen - elkerekedett a szeme. - Nem tudom, melyik a rosszabb, ha itt vannak és úgy szarnak le, vagy hogyha nem is egy kontinensen vagyunk és úgy szarnak le. Szóval szerintem ne siránkozz, ha gáz szüleid vannak - elhúztam a fél számat egy apró mosollyá formálva azt és félre döntöttem a fejemet is. - Nagyon jól bemutatkoztunk egymásnak. Én ezt még a legjobb barátomnak sem mondtam el, szóval légy megtisztelve. TaeHyung, amúgy nem Kim TaeIl a te apád? - váltottam témát.
- De - újabb elkerekedett szemeket kaptam egy kis érdeklődően felhúzott szemöldökkel társítva.
- Ismerem apádat, viszont most nem fogom elmesélni az élettörténetemet, hogy mikor és hol ismertem meg, a lényeg, hogy már értem, miért nem szíveled a szüleid cselekvéseit. Inkább, hogy elfelejtsd a dolgokat, irány a nagycsarnok - az előzetes tájékozódásom alapján vittem mind a kettőnket a megfelelő helyszín felé és mivel már lentről megláttam SeoNat a lelátó második sorában ücsörögni, ezért felé vitt tovább az utunk. Mosolyogva huppantam le mellé és követett TaeHyung is a mellettem maradó üres helyre.
- Szia, YoonGi-ah, hol jártál ilyen sokáig? - szólalt meg azonnal, mikor felfedezte az érkezésemet.
- A szobámban? - nevettem el magam.
- Ő itt a szobatársam, JiYeon, aki nagyon jól el van foglalva JungKookkal, akivel megjegyzem, csak itt találkoztunk - a lány még a neve hallatán sem fordult felénk, ezért le is tettem, hogy bemutatkozzak neki.
- Az én szobatársam pedig TaeHyung - dőltem kicsit hátrébb, hogy lássa őt.
- Volt már szerencsénk egymáshoz - feljebb húzta szemöldökét. - Neked jön az ember és még neki áll feljebb.
- Drága, te álltál meg az út közepén - vágott vissza TaeHyung.
- Nyugi van, gyerekek - szakítottam félbe őket. - Osztálytársak leszünk több évig. Ez lesz a háború oka köztetek, hogy mind a kettőtök figyelmetlen? - villámokat szóróan néztek rám mindketten, mikor az igazgató megmentett az eligazítás elkezdésével.
- Kedves gólyák! - elcsitult a zajoktól visszhangzó tömeg a lelátókon és a csarnok közepén fekvő színpadon álló nő folytatta tovább mondanivalóját. - Üdvözlök mindenkit, aki betért Dankook University nagycsarnokába elsősként. Park ShinHye igazgatónő volnék. Én már jó pár éve az intézmény igazgatója vagyok, hogy tudjam, a diákok sosem szeretik az igazgatók hosszas beszédét, én sem szerettem, mikor iskolába jártam, hogy mennyi mindent végig kell ülni, szóval rövidre fogom. Mellettem áll iskolánk összes kampuszvezetője, akiket bármikor kereshettek, ha valami baj van. Érdemes megtudakolni, hogy a te kampuszodnak, ki a vezetője. Aztán a másik oldalamon az egyetem diákönkormányzatának két elnökét láthatjátok, ők fognak a féléves programokról beszámolni nektek most - átadta a mikrofont egy fiatal fiúnak, aki talán végzős korosztályban lehetett, de a fehér haja messziről rikított.
- Sziasztok, én Kim NamJoon vagyok, ez a hölgy mellettem pedig Park SunYoung. Ismertetném veletek a féléves tervet. Ez a kezemben a lista a programokról, amiket hétvégén csinálhattok, ez persze főleg az unatkozó kollégistáknak érdekes lehet, illetve a délutáni külön órák is itt szerepelnek. Minden faliújságra, az összes folyosón kiteszünk majd egy ilyet még a nap folyamán a kampuszvezetők segítségével. Nem fogom most felolvasni, mivel majd meglátjátok, de egy nincs felírva rá, ami már hagyomány lett az iskolánkban. Ezt most átadom neked SunYoung - lépett arrébb kicsit a fiú, hogy a lány beszélhessen ezúttal. A lány minimum tizenöt centivel alacsonyabb volt, mint NamJoon, viszont így sem az alacsonyak közé sorolandó magassággal rendelkezett.
- Ahogy hallottátok, SunYoung vagyok. A dolog pedig, amiről beszélnem kell, a Trouble. Mindjárt el is magyarázom, ez mi lenne. Nálunk nincs gólyahét, mint a középiskolában. Park igazgatónő addig engedélyezi, amíg nem hat ki a tanulásra. A Trouble egy évben háromszor van: ma este, a féléves záróvizsgák után és az év végi záróvizsgák után. A main kívül a másik kettőre csupán azok jöhetnek, akiknek sikerült nem megbukni a vizsgákon - a diáksereg feszülten várta a további részleteket. - A mai a tizedik lesz, mióta tarthatunk ilyet, különleges. Ezt NamJoonnal találtuk ki, ez egyfajta buli, mivel tudtuk, hogy minden diák szeret kicsit lazítani és ez a három alkalom kicsit összébb hozza az embereket. Na jó, kimondom, lehet majd inni a bulin - feléljenzett a tömeg. -, mértékkel, mivel minden embernek holnap le kell jelentkezni délután kettőig, hogy rendben van-e, nem vitte el a mentő. Büntetést lesz a következménye, ha valaki nem jelentkezik le időben, vagy ha valakit a bokorban találunk meg. A Trouble itt lesz a nagycsarnokban, este hétkor kezdődik, szóval bőven van időtök még. Ennyi lett volna, legyetek ízlésesen felöltözve, jó lesz a hangulat, találkozunk ugyanitt. Igazgatónő, valamit még hozzáfűzne? - fordult a megszólított felé.
- Csupán egy. Tényleg bízom benne, hogy a középiskolás diákokhoz képest ti érettebben tudjátok kezelni e lehetőséget, mivel már mindenki elmúlt húsz éves. Remélem, most sem kell csalódnom és megszüntetnem ezt a hagyományt, ami már három éve csodásan megy itt nálunk, szóval jó szórakozást a mai estéhez, ennyi lett volna, addig barátkozzatok össze - egyszerre felhangzó tapsvihar közepette indult meg a diáksereg ki a nagycsarnokból, én pedig megvártam, amíg kimegy a nagyja ember, hogy ne tapossanak el.
- Nana - fordultam a szőkeség felé, amikor már a szobáink felé sétáltunk a kiürült folyosón csoszogva. -, eljöttök ti is? - néztem rá és JiYeonra.
- Hát persze, hogy a viharba ne - fellelkesedve vágta rá JiYeon. - SeoNa, kérlek, te is gyere, mert végre van egy fiú, akivel jól elvagyok. Neked is kell találnom valakit - összenéztünk az említettel, aztán ő vissza fordult a szobatársa felé.
- Rendben - sóhajtott egy nagyot.
- Nagyon jó lesz - átkarolta a vállát erre és elindultak gyorsabb léptekkel az ő szobájuk felé. - Mert amúgy nagyon sok helyes fiú van ám itt, megnéztem magamnak párat az eligazításon - egyre halkabban hallottam őket, ezért TaeHyungra néztem.
- Te is eljössz, ugye? Muszáj elfelejtened egy kicsit a szüleidet - érveltem a javamra.
- Rendben - hasonlót sóhajtott, mint Nana és ezen elkuncogtam magam. Bepasiztatja Nanát? Jó vicc. Én már tudom, mi lesz ennek a vége.
/SeoNa pov/
Visszahúzott a vállamnál fogva JiYeon a szobánkba, aztán azonnal készülődni kezdett.
- Van még rengeteg időnk, JiYeon, miért öltözöl már most? - huppantam le a rugózó ágyamba.
- Ideges vagyok, ez a JungKook annyira helyes és mondta, hogy van egy haverja, JiMin. Lehet megtetszik majd - kihúzta szemét, amolyan 'cicaszem' stílusban. Aztán a bőröndjénél turkált vagy egy fél óráig. Én ez idő alatt a plafont bámultam vagy néha végig néztem szobatársam alakján, ha az összeállításáról kérdezett. Sürgött-forgott a szobában, esetenként a fürdőszoba felé láttam futni, de én békésen feküdtem a fehér paplanon.
Valami más lett bennem, érzem. Régen, ha otthon egy lány szobatársat kaptam volna már rég legalább egyszer a fenekére csaptam volna, de most valahogy nem annyira menne ez. Tudom, elhatároztam, hogy elrejtem ezt. JiYeon igenis a zsánerem, mégis valami folytán inkább a barátomként kezdek rá gondolni, nem olyan lányként, akit megváltoztatnék a képemre, mint HyeRant anno. Nem is tudom, lehet, tényleg ez az iskola változtatott meg már most. Megpróbálom felszabadultan élvezni majd a Troublet és nem törődni mással.
Felültem az ágyon, szobatársam a gépe előtt foglalt helyet készen a bulira. Ugyanaz a póló volt rajta, mint eddig, de egy fekete rövidnadrágot társított hozzá, egy fekete térdzokniba bújtatta vádlijait és egy fehér adidas díszelgett lábfején. A haját kicsit megfésülte, a száját vörös rúzs fedte.
- Mit csinálsz? - álltam meg mellette.
- Utána keresek YoonGi szobatársának egy kicsit, mert már láttam valahol - gépelte be a nevét a programba. - Tudtam - a kijelzőre tapadt a szeme. - Kim TaeIl fia.
- Ki az a Kim TaeIl?
- Tényleg nem tudod? - lepődött meg kérdésemen, de a fejemet ráztam. - Az egyik legnagyobb befolyással bíró fejes Szöulban. Csaknem százhuszonegy céget vihetne csődbe egy mozdulattal és ennek a kis csemetéjét pedig az egyik újságban láthattam szerintem. Rajta vannak a 'Dél-Korea Leggazdagabb Családjai' listán is - sorolta az elképesztőbbnél elképesztőbb dolgokat a Kim családról, amik arra késztetnék a csajokat, hogy azonnal TaeHyung nyakába ugorjanak, de engem nem nagyon mozgatott meg a dolog.
- Csupán az apja pénze miatt lesz valaki mások szemében, ha nem csinál különösebben kiemelkedő dolgokat, szerintem - a fürdőszobába vonultam, és átvettem a pólóm egy fehér darabra, amin egy fekete alien fej tartózkodott és egy fekete farmerral toldtam meg öltözékem. A sminkem az alap szempillaspirálon kívül nem nagyon állt többől.
- Nagyon szép vagy - mosolyodott el JiYeon, mikor kijöttem a fekete-fehér csempékkel tarkított helyiségből.
- Köszönöm, te is - a telefonomat a zsebembe mélyesztettem, majd szobatársamra néztem. - JiYeon, zúzzuk szét őket.
- Menjünk fel a lelátóra - szólalt meg újra és egy lépcső felé vette az irányt, majd a második sorban, ahol négy szabad hely volt, leparkolt. - Szia - nézett baljára, ahol egy helyesnek helyes, feketés hajú fiú üldögélt egy videokamerával a kezében. Ha nem tudtam volna, hogy ő is gólyaként foglalt helyet mellettünk, elhittem volna simán, hogy még csak érettségiző. Mosolyogva fordult JiYeon felé. - Park JiYeon vagyok, ő Kim SeoNa - Nem voltam bunkó, ezért biccentettem felé egyet, de a szobatársam jobban lefoglalta.
- Én Jeon JungKook vagyok, örvendtem.
- Miért van nálad ez a kamera? - kérdeztem rá a keze ügyében lévő tárgyra végre.
- Ha nem órán vagyunk, én minél többet szeretnék felvenni ezzel, hogy dokumentáljak sok emléket, akár élő közvetítést is fel tudok vele venni és azonnal a netre kerül - elmosolyodott még jobban, szinte vigyorgott. - Köszönjetek nekem, hogyha később visszanézzem, jó emlék legyen - irányította felénk a kamerát.
- Jó volt az első találkozás veled és az is, hogy az eligazítást melletted ülhetem végig - kezdte JiYeon elsőként, majd én következtem.
- Először találkoztunk, JungKook, de én azt tanácsolom, hogy ne halj meg év közben a tanulástól - felhúztam gúnyosan a szemöldököm, majd elnevették magukat. Rendben lesz ez az egyetem, úgy érzem.
/YoonGi pov/
Azért, mert Nana azt mondta, hogy menjek nyugodtan, keressem meg a szobám, élvezhettem egy kicsit a magányt az ágyon henyélve, míg nem egy kócos barna frizurájú fiú be nem lépett a fehér ajtón, ekkor hasra fordultam az ágyon.
- Hello, én Min YoonGi vagyok, örvendtem, az az ágy a tied, mindjárt menni kell az eligazításra, aszerint, amit a helyes kis kampuszvezető mondott, ezért a nagycsarnokot kell megkeresni - beszéltem bele a párnámba, mikor becsukta maga mögött az ajtót és már nem hallottam a folyosóról beszűrődő zajokat.
- Én Kim TaeHyung vagyok - jelentette ki, kicsit kinyitottam a szemem, mikor eléggé elgyötört fejet láttam magam előtt.
- Mi történt veled útközben, TaeHyung? Eléggé hát hogy is mondjam, úgy nézel ki, mint egy anya nélküli borjú - túrtam bele hajamba, hogy ne legyen túl lelapult.
- Ne beszéljünk a szüleimről, akiknek fontosabb volt a munka, minthogy eljöjjenek erre a rohadt egyetemre velem ma - a hangja alapján feldúlt volt, felültem, majd jeleztem neki kezemmel, hogy ő is üljön le velem szembe az ágyára.
- TaeHyung, kedves, a szülőkkel csupán a baj van, én is tudom. Engem itt hagytak május óta, valahol messze, Észak-Amerika utcáit járhatják éppen - elkerekedett a szeme. - Nem tudom, melyik a rosszabb, ha itt vannak és úgy szarnak le, vagy hogyha nem is egy kontinensen vagyunk és úgy szarnak le. Szóval szerintem ne siránkozz, ha gáz szüleid vannak - elhúztam a fél számat egy apró mosollyá formálva azt és félre döntöttem a fejemet is. - Nagyon jól bemutatkoztunk egymásnak. Én ezt még a legjobb barátomnak sem mondtam el, szóval légy megtisztelve. TaeHyung, amúgy nem Kim TaeIl a te apád? - váltottam témát.
- De - újabb elkerekedett szemeket kaptam egy kis érdeklődően felhúzott szemöldökkel társítva.
- Ismerem apádat, viszont most nem fogom elmesélni az élettörténetemet, hogy mikor és hol ismertem meg, a lényeg, hogy már értem, miért nem szíveled a szüleid cselekvéseit. Inkább, hogy elfelejtsd a dolgokat, irány a nagycsarnok - az előzetes tájékozódásom alapján vittem mind a kettőnket a megfelelő helyszín felé és mivel már lentről megláttam SeoNat a lelátó második sorában ücsörögni, ezért felé vitt tovább az utunk. Mosolyogva huppantam le mellé és követett TaeHyung is a mellettem maradó üres helyre.
- Szia, YoonGi-ah, hol jártál ilyen sokáig? - szólalt meg azonnal, mikor felfedezte az érkezésemet.
- A szobámban? - nevettem el magam.
- Ő itt a szobatársam, JiYeon, aki nagyon jól el van foglalva JungKookkal, akivel megjegyzem, csak itt találkoztunk - a lány még a neve hallatán sem fordult felénk, ezért le is tettem, hogy bemutatkozzak neki.
- Az én szobatársam pedig TaeHyung - dőltem kicsit hátrébb, hogy lássa őt.
- Volt már szerencsénk egymáshoz - feljebb húzta szemöldökét. - Neked jön az ember és még neki áll feljebb.
- Drága, te álltál meg az út közepén - vágott vissza TaeHyung.
- Nyugi van, gyerekek - szakítottam félbe őket. - Osztálytársak leszünk több évig. Ez lesz a háború oka köztetek, hogy mind a kettőtök figyelmetlen? - villámokat szóróan néztek rám mindketten, mikor az igazgató megmentett az eligazítás elkezdésével.
- Kedves gólyák! - elcsitult a zajoktól visszhangzó tömeg a lelátókon és a csarnok közepén fekvő színpadon álló nő folytatta tovább mondanivalóját. - Üdvözlök mindenkit, aki betért Dankook University nagycsarnokába elsősként. Park ShinHye igazgatónő volnék. Én már jó pár éve az intézmény igazgatója vagyok, hogy tudjam, a diákok sosem szeretik az igazgatók hosszas beszédét, én sem szerettem, mikor iskolába jártam, hogy mennyi mindent végig kell ülni, szóval rövidre fogom. Mellettem áll iskolánk összes kampuszvezetője, akiket bármikor kereshettek, ha valami baj van. Érdemes megtudakolni, hogy a te kampuszodnak, ki a vezetője. Aztán a másik oldalamon az egyetem diákönkormányzatának két elnökét láthatjátok, ők fognak a féléves programokról beszámolni nektek most - átadta a mikrofont egy fiatal fiúnak, aki talán végzős korosztályban lehetett, de a fehér haja messziről rikított.
- Sziasztok, én Kim NamJoon vagyok, ez a hölgy mellettem pedig Park SunYoung. Ismertetném veletek a féléves tervet. Ez a kezemben a lista a programokról, amiket hétvégén csinálhattok, ez persze főleg az unatkozó kollégistáknak érdekes lehet, illetve a délutáni külön órák is itt szerepelnek. Minden faliújságra, az összes folyosón kiteszünk majd egy ilyet még a nap folyamán a kampuszvezetők segítségével. Nem fogom most felolvasni, mivel majd meglátjátok, de egy nincs felírva rá, ami már hagyomány lett az iskolánkban. Ezt most átadom neked SunYoung - lépett arrébb kicsit a fiú, hogy a lány beszélhessen ezúttal. A lány minimum tizenöt centivel alacsonyabb volt, mint NamJoon, viszont így sem az alacsonyak közé sorolandó magassággal rendelkezett.
- Ahogy hallottátok, SunYoung vagyok. A dolog pedig, amiről beszélnem kell, a Trouble. Mindjárt el is magyarázom, ez mi lenne. Nálunk nincs gólyahét, mint a középiskolában. Park igazgatónő addig engedélyezi, amíg nem hat ki a tanulásra. A Trouble egy évben háromszor van: ma este, a féléves záróvizsgák után és az év végi záróvizsgák után. A main kívül a másik kettőre csupán azok jöhetnek, akiknek sikerült nem megbukni a vizsgákon - a diáksereg feszülten várta a további részleteket. - A mai a tizedik lesz, mióta tarthatunk ilyet, különleges. Ezt NamJoonnal találtuk ki, ez egyfajta buli, mivel tudtuk, hogy minden diák szeret kicsit lazítani és ez a három alkalom kicsit összébb hozza az embereket. Na jó, kimondom, lehet majd inni a bulin - feléljenzett a tömeg. -, mértékkel, mivel minden embernek holnap le kell jelentkezni délután kettőig, hogy rendben van-e, nem vitte el a mentő. Büntetést lesz a következménye, ha valaki nem jelentkezik le időben, vagy ha valakit a bokorban találunk meg. A Trouble itt lesz a nagycsarnokban, este hétkor kezdődik, szóval bőven van időtök még. Ennyi lett volna, legyetek ízlésesen felöltözve, jó lesz a hangulat, találkozunk ugyanitt. Igazgatónő, valamit még hozzáfűzne? - fordult a megszólított felé.
- Csupán egy. Tényleg bízom benne, hogy a középiskolás diákokhoz képest ti érettebben tudjátok kezelni e lehetőséget, mivel már mindenki elmúlt húsz éves. Remélem, most sem kell csalódnom és megszüntetnem ezt a hagyományt, ami már három éve csodásan megy itt nálunk, szóval jó szórakozást a mai estéhez, ennyi lett volna, addig barátkozzatok össze - egyszerre felhangzó tapsvihar közepette indult meg a diáksereg ki a nagycsarnokból, én pedig megvártam, amíg kimegy a nagyja ember, hogy ne tapossanak el.
- Hát persze, hogy a viharba ne - fellelkesedve vágta rá JiYeon. - SeoNa, kérlek, te is gyere, mert végre van egy fiú, akivel jól elvagyok. Neked is kell találnom valakit - összenéztünk az említettel, aztán ő vissza fordult a szobatársa felé.
- Rendben - sóhajtott egy nagyot.
- Nagyon jó lesz - átkarolta a vállát erre és elindultak gyorsabb léptekkel az ő szobájuk felé. - Mert amúgy nagyon sok helyes fiú van ám itt, megnéztem magamnak párat az eligazításon - egyre halkabban hallottam őket, ezért TaeHyungra néztem.
- Te is eljössz, ugye? Muszáj elfelejtened egy kicsit a szüleidet - érveltem a javamra.
- Rendben - hasonlót sóhajtott, mint Nana és ezen elkuncogtam magam. Bepasiztatja Nanát? Jó vicc. Én már tudom, mi lesz ennek a vége.
/SeoNa pov/
Visszahúzott a vállamnál fogva JiYeon a szobánkba, aztán azonnal készülődni kezdett.
- Van még rengeteg időnk, JiYeon, miért öltözöl már most? - huppantam le a rugózó ágyamba.
- Ideges vagyok, ez a JungKook annyira helyes és mondta, hogy van egy haverja, JiMin. Lehet megtetszik majd - kihúzta szemét, amolyan 'cicaszem' stílusban. Aztán a bőröndjénél turkált vagy egy fél óráig. Én ez idő alatt a plafont bámultam vagy néha végig néztem szobatársam alakján, ha az összeállításáról kérdezett. Sürgött-forgott a szobában, esetenként a fürdőszoba felé láttam futni, de én békésen feküdtem a fehér paplanon.
Valami más lett bennem, érzem. Régen, ha otthon egy lány szobatársat kaptam volna már rég legalább egyszer a fenekére csaptam volna, de most valahogy nem annyira menne ez. Tudom, elhatároztam, hogy elrejtem ezt. JiYeon igenis a zsánerem, mégis valami folytán inkább a barátomként kezdek rá gondolni, nem olyan lányként, akit megváltoztatnék a képemre, mint HyeRant anno. Nem is tudom, lehet, tényleg ez az iskola változtatott meg már most. Megpróbálom felszabadultan élvezni majd a Troublet és nem törődni mással.
Felültem az ágyon, szobatársam a gépe előtt foglalt helyet készen a bulira. Ugyanaz a póló volt rajta, mint eddig, de egy fekete rövidnadrágot társított hozzá, egy fekete térdzokniba bújtatta vádlijait és egy fehér adidas díszelgett lábfején. A haját kicsit megfésülte, a száját vörös rúzs fedte.
- Mit csinálsz? - álltam meg mellette.
- Utána keresek YoonGi szobatársának egy kicsit, mert már láttam valahol - gépelte be a nevét a programba. - Tudtam - a kijelzőre tapadt a szeme. - Kim TaeIl fia.
- Ki az a Kim TaeIl?
- Tényleg nem tudod? - lepődött meg kérdésemen, de a fejemet ráztam. - Az egyik legnagyobb befolyással bíró fejes Szöulban. Csaknem százhuszonegy céget vihetne csődbe egy mozdulattal és ennek a kis csemetéjét pedig az egyik újságban láthattam szerintem. Rajta vannak a 'Dél-Korea Leggazdagabb Családjai' listán is - sorolta az elképesztőbbnél elképesztőbb dolgokat a Kim családról, amik arra késztetnék a csajokat, hogy azonnal TaeHyung nyakába ugorjanak, de engem nem nagyon mozgatott meg a dolog.
- Csupán az apja pénze miatt lesz valaki mások szemében, ha nem csinál különösebben kiemelkedő dolgokat, szerintem - a fürdőszobába vonultam, és átvettem a pólóm egy fehér darabra, amin egy fekete alien fej tartózkodott és egy fekete farmerral toldtam meg öltözékem. A sminkem az alap szempillaspirálon kívül nem nagyon állt többől.- Nagyon szép vagy - mosolyodott el JiYeon, mikor kijöttem a fekete-fehér csempékkel tarkított helyiségből.
- Köszönöm, te is - a telefonomat a zsebembe mélyesztettem, majd szobatársamra néztem. - JiYeon, zúzzuk szét őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése