/SeoNa pov/
Úgy tettem, mint aki nem hallotta meg a megjegyzését és csupán megfogtam egy üres füzetet, egy tollat, a telefonomat pedig zsebembe süllyesztettem. Bezártam az ajtónkat, majd elindultunk a főépület felé.
A kollégium épületét egy hosszú folyosó kötötte össze a főépülettel, amit ablakok szegélyeztek végig, ezen sétáltunk végig, közben pedig találkoztunk JiYeon hercegével.
Tágas aulával rendelkezett a főépület, ez négyzet alakúra épített volt, ha felnézett az ember, látni lehetett a különböző szintek frissen festett kék korlátait. Négy szint nyolc lépcsőfordulóval, ha számításaim helyesek voltak. Az emeleteket minden diák gyors sebességgel szántotta végig, hogy idejében odaérjenek a teremhez, ahol megkezdhették az év első tanóráját. Már az első szinten felfedeztem szekrényeket a fal mentén, amiket a nem kollégista diákok bérelhettek ki maguknak, ha nem akarták cipelni a könyveiket minden nap.
Felértünk a második emeletre és ott a megfelelő számot kerestem szememmel az ajtók felettiek közül. Aztán a kétszázkettes számmal ellátott ajtón befáradtunk. Három ismerős arcot pillantottam meg, először TaeHyungot az ajtó felőli padsor második padjában a füzete felett firkálgatni, aztán hátrébb a negyedik sorban YoonGit és JiMint is. Először nem értettem a helyzetet, hogy miért nem egymás mellé ültek, aztán lenéztem a fehér felületekre, amin egy kis rézszínű táblácska díszelgett.
- Névsor szerint kell ülnünk - szólalt meg TaeHyung, mikor a padja vonalába botorkáltam.
- Melléd kell ülnöm, ugye?
- Tudod az ábécét? - jegyezte meg gúnyos hangon, majd visszatért a füzetében félkész állapotban lévő rajzhoz. Helyet foglaltam balján, letettem a füzetem és a tollam az asztalra, aztán csak bámultam a táblát, amin hangullal szerepelt a nevem. Köszi anya a névadásért.
- A fejedre öntött, elpazarolt ital és a hányásod takarítása nem volt éppen az első napom fénypontja itt az egyetemen, ha érdekel és nem nagyon segít ezen, hogy most melléd kellett leülnöm.
- Nem akarsz kibékülni sem? Pedig azt mondtad, már megkezdtük a dolgot - nézett fel rajzából. - Légyszíves, akkor maradj csöndben, ha nem erre készülsz - köröket írt le füzete egyik sarkában, ekkor morogni kezdett magában kifogyott tolla miatt. Sóhajtottam, majd saját tollamat löktem felé. Szó nélkül csupán rám nézett és ugyanúgy folytatni kezdte rajzát. A fehér papírt éppen eltakarta a keze, így nem láttam, mit is ábrázol a mű.
- Hello, Ham EunJung vagyok - fordult hátra hirtelen az előttem lévő székre éppen lehuppanó lány.
- Kim SeoNa - kedves kisugárzású, szép arccal rendelkezett, de egy percig sem gondolkoztam el rajta, hogy kedvesen szólaljak meg felé, mivel felfedeztem szemében valami rosszat.
- Szia, én Kim TaeHyung vagyok, örvendek - csillant fel mellettem ülő szeme. Sziszegtem egy rövidet, majd hátra fáradtam YoonGi padjához. Az ablak felőli padsorban ült, a negyedik sorban, a külső széken, középen pedig még két ismerős arc tűnt fel. JiMin és JiYeon, akik padtársakként feszítettek.
- Olyan messze van JungKook - jelentette ki szobatársam.
- Még odamehetsz hozzá, én is idejöttem - nekidőltem YoonGi padjának, majd sóhajtottam egyet. JiYeon ekkor pedig át is vágott mindenen, hogy eljusson a fiúhoz, és ezt élvezettel néztem végig.
- Nana, nem kibékültetek az este folyamán? - bökött oldalba a szőkeség.
- Nem, csupán a kérésednek eleget téve voltam vele kedves, hogy vigyázzak rá, de már másnap van, szóval nem kell ezt tennem - ekkor meghallottam az egyetem csengőjének zörejét beszűrődni az ajtón. Páran még a folyosóról helyet foglaltak az üres székeken és én is visszafáradtam TaeHyung mellé. Ő addigra egy újabb fehér lapot ütögetett a tollammal a füzetében.
- Üdvözlöm Önöket! - csukta be maga után a teremajtót, egy magas, festett szőke hajú, fiatalos férfi. A terem népessége azonnali susmusolásba kezdett. - Kim SeokJin volnék, a zenetörténelem tanár és az a tanár is egyben, akinek szólniuk kell, ha valami nyűgjük van egymással, rendben? - hallgatott egy ideig. - Ilyenkor azt kell mondani, rendben. Hagyjuk ezt a következő alkalomra, rendben? - a diákokban felcsillant a kis fény, hogy meg kellene szólalni, így a teremben zengett a 'rendben' szócska. - Sokszor fogjuk egymást látni egy héten, de nincs választásuk - mosolyodott el. - Szóval ezek a papírok - csapott a fehér A4-es tömbre. - a félévi órarendjüket tartalmazza - EunJung előttem majd ki akart esni a padból. - Igen, kisasszony?
- Kioszthatok mindenkinek egyet? - tette le kezét, aztán már csak az igenlő választ várták a lábai, hogy elhagyhassák az aktuális helyüket.
- Ha utána megnyugszik, tessék csak - míg a lány elkezdte kiosztani a beosztásokat a tanár folytatta. - Rajta megtalálják a teremszámokat is, ahol az adott óráik lesznek. Annyit megsúgok, hogy velem mindig itt fognak találkozni - elemezni kezdtem a lapot. Lesznek olyan napjaim a félév során, hogy délután négyig ülök egy székben? Sóhajtottam egyet. - Valami kérdés esetleg? Nem, jó. Azt már tudják az eligazításról, hogy vannak délutáni külön órák. Ezek között viszont vannak olyanok, amik limitált férőhelyesek, ezért előre kell jelentkezni. A festésóra, a gitáróra és a zongoraóra. Persze, ezek nem ingyenesek, mert az egyetemnek nincs elég felszerelése, meg blabla, ezek viszont azonos összegűek, tizenkétezer won per félév a zene tagozatosoknak - fürkészte a kezében tartott kis határidőnaplót. - Ne tegye fel a kezét senki egynél többször, mert ezek mind egy időpontban vannak - tanakodó arcok ültek ki a diákokra. - Ki jelentkezne a festésre? - pár kéz lengedezett a magasban, a személyek nevét fel is írta. - Gitár? - egy kicsivel több illető tette fel kezét ezúttal. - Végül zongorázni óhajtók, kezeket fel - magabiztosan emeltem a magasba a kezem, és láttam senki más nem jelentkezik.
- Csakis azért, hogy legyen miért idegesnek lenned - suttogta felém TaeHyung. - Tanár úr, én is zongorázni mennék - a hátam mögül ismerős kuncogást hallottam, szobatársam irányából.
- Rendben, felírtam mindenkit, és akkor a következő órán találkozunk - órájára nézett, ekkor meg is zörrent a folyosón felhelyezett csengő, azzal a lendülettel megfogtam füzetemet, amiben elrejtettem a kapott órarendet és kivágtáztam a teremből. A kollégium felé vezető folyosón álltak meg lábaim csupán egy szólításra.
- SeoNa! - állított meg osztálytársam hangja. - Mi a frászért nem tudod elviselni a jelenlétem? - megfordultam és TaeHyung állt előttem teljes életnagyságban.
- A tegnapiak-
- Hagyd már a tegnapi dolgokat. Mi volt abban a rossz? Részegen akartalak megcsókolni, bocsánat, aztán még beszélgettünk is, normális voltál velem akkor. Mondj egy nyomós okot, hogy mégis miért nem vagy képes elviselni engem? Azt, hogy mellém kellett ülnöd. Azt, hogy én is zongorázni akarok menni. Miért, SeoNa, mondd meg, hogy miért? - megfogta a felkarom, hogy véletlenül se tudjak menekülni.
- Én...nem tudom, TaeHyung... - szemébe néztem, a szívem már a torkomban dobogott. - Engedj el - rántottam ki a keze ügyéből karomat. - Így akarsz megszerezni valakit? Ez a trükköd? Lerészegedsz és próbálod megcsókolni az általad kiszemelt lányt, hogy aztán ha még nem is sikerül a dolog, legyen beszédtéma? Vagy csupán így etetsz be valakit? - a hangom sokkal higgadtabban hangzott, de mégis az idegességet sugallt. - Azt hittem, hogy az egyetemre nem jönnek már ilyen alakok, mint te. Olyasvalakik, akik talán nem mutatják, de mélyen mégis szeretik, hogy apuka rakta a seggük alá a dolgokat mindig - elképedt erre a mondatomra. - Lehet, azt mondtam az őseinket nem hoztuk magunkkal ide, de az biztos, hogy hatással van a családi kassza a gyerek cselekvéseire - el sem hittem, hogy valóban kimondtam ezeket és a fejéhez vágtam.
- Valóban? - elmosolyodott fájdalmasan. - Én is azt hittem, hogy te más vagy. Egyszerűen az zavar téged, hogyha valaki közeledik hozzád, mert YoonGival jóban vagy nem is tudom, mióta és nem akarsz másokat annyira a közeledbe engedni, mint őt.
- Zavar ez téged? Tegyél ellene, hogy ne így legyen, ha igen. És most én megyek, légyszíves mondd meg a tanárnak, hogy rosszul lettem. A szobámban leszek - elsétáltam mellőle, aztán a szobaajtóhoz érve éreztem, hogy valaki levegőt vesz mögöttem. Benyitottam a helyiségbe és TaeHyung akart követni. - Mit akarsz?
- Azt mondtam, tegyek ellenne, ha zavar - húzta fel szemöldökét.
- Miattad fájdul meg a fejem, kérlek, hagyj békén - csuktam be orra előtt az ajtót, a füzetemet pedig az ágyra hajítottam.
- Soha sem szerettem, hogy mindenhova könnyedén bejutottam a szüleim miatt, SeoNa! - a fafelület mellé botorkáltam és a kezem a kilincsen nyugodott. - Nem szeretem, hogy gazdag vagyok.
Ekkor lenyomtam a hideg fémet, aztán mikor TaeHyung felemelte fejét és meglátta, hogy magam mögött csukom be ezúttal az ajtót, elmosolyodott.
- Azért jövök, mert nem akarok hiányozni az első nap - indultam el az üres folyosón, miután bezártam a szobánkat.
- Oda akarsz érni a második órára is? Mert akkor futni kéne - lódult bele a futásba. Ránéztem telefonom kijelzőjére és egy perc maradt már csak a következő csengetésig. Én is TaeHyung után eredtem, így lihegve értem fel a másodikra. SeokJint éppen én előztem meg a lépcsőfordulóban, úgyhogy tudtam biztosra, hogy nem kések. Levetődtünk mindketten a székünkbe, ekkor lépett be Kim tanár úr is. Belekezdett az újabb tudnivalókba, így csupán meglöktem mellettem ülő lógatott kezét szó nélkül, aki emiatt rám nézett, én meg csak elmosolyodtam, viszonozta azt, majd szóváltás nélkül ültük végig a napot.
/HongJoo pov/
Úgy tettem, ahogy húgomnak ígértem tegnap és ellátogattam lánya egyetemére. A főépület aulájába belépve meghallottam az egyik mellékfolyosóról kiszűrődni SeoNa nevét, majd később hangját is érzékeltem. Odasettenkedtem a végébe, de úgy, hogy ne lásson meg SeoNa, ha ott lenne.
- SeoNa! Mi a frászért nem tudod elviselni a jelenlétem? - hallgattam ki a beszélgetést.
- A tegnapiak-
- Hagyd már a tegnapi dolgokat. Mi volt abban a rossz? Részegen akartalak megcsókolni, bocsánat, aztán még beszélgettünk is, normális voltál velem akkor.
- Elnézést! - kopogtatta meg valaki a vállam. - Valakit keres?
- Csak az unokahúgomat - fordultam meg, talán egy tanár lehetett az illető, aki nem hagyott hallgatózni és mikor visszanéztem a folyosóra az már kongott az ürességtől. - De már megyek is - kerültem ki az előttem álló személyt és már kint is voltam az egyetem előtt.
Azonnal fel is hívtam SeoHyunt a fejleményekről.
- Megvan melyik fiú az szerintem. Éreztem valami erőset, mikor beszélgettek - magyaráztam húgomnak.
- YoonGi az? - kérdezett vissza. - Szőke volt a fiú? - egyértelműsítette nekem.
- Nem, barnás fejet láttam. Miért? - hümmögést hallottam a vonal másik végében. - Amúgy elrejtetted már a buta könyveidet a férjed elől? Vagy hagyod, hogy megtalálja? - megszakította a hívást. - Megszokhattam volna már a feledékenységét néha - nevettem el magam. Talán soha nem éreztem még ilyen energiát, ami tőlük áramlott, egyszerűen nem tudom, hogy miféle lehetett.
/SeoNa pov/
Miután annak a pár órának is vége szakadt, mialatt Kim tanár úr elmondott minden fontosat a félévről, elfáradtam lejelentkezni NamJoonéknál, aztán a szobámig vezetett az út. Gondoltam, hogy JiYeon a hercegével szeretne lenni, ezért egyedül ültem a szoba rejtekében. A saját irodaszékemben forogtam jobbról balra unaloműzésképpen, az ágyam hosszabbik oldala felett négy szöggel a falba rögzített parafatáblán található különböző színű rajzszögeken akadt meg a szemem.
- Túl üres így, de mit tehetnék rá? - tűnődtem el magamban beszélve.
Magamhoz vettem a füzetemet, amibe az órarendet tettem még a nap folyamán, de mikor pörgettem az oldalakat azt a bizonyos lapot keresve egy másik fajtájú papír hullott ki a többi közül, az egyenesen a padlót érintette. Letettem a füzetet az asztalra és lehajoltam érte. Szétnyitottam az összehajtott lapot és egy tollal rajzolt virág szerepelt rajta, amolyan margaréta féle. Alatta pedig egy hangullal íródott mondatot olvastam ki: Én ki akarok békülni, SeoNa.
Elmosolyodtam akaratom ellenére is a TaeHyung által a füzetembe csempészett rajz miatt.
- Legyen így, TaeHyung - kicsit kisimítottam a lapot, majd az ágyamra állva a parafatábla bal alsó sarkába tűztem ki azt két rajzszöggel.
Megfogtam az órarendet és a táskám mélyéről kihalászott szövegkiemelőmmel kiszíneztem rajta az órákat, így még messzebbről is elolvashatóak voltak az egyes szavak. Külön lapokon pedig szétosztottam a félév hónapjaira minden teendőt és hagytam plusz helyeket a megírandó dolgozatok, házi dolgozatok időpontjainak. Ezeket mind kidíszítettem, hogy ne csupán fekete-fehér lapoknak nézzenek ki a parafatáblán kitűzve. Visszahuppantam a székembe és megcsodáltam a művemet, aztán felfedeztem egy szöget beverve a tábla alá.
Átgondoltam, mire is használhatnám azt, erre felkapcsolódott fejem felett az izzó. Valami ötletből úgy gondolhattam otthon, jobb lesz, ha elhozom az összes napszemüvegemet, ezeket tettem egy a fürdőben talált vállfára, azt pedig a szögre.
Elnevettem magam a vállfa felhasználásán, de itt is kiütközött rajtam édesapám ezermesteri képességei, amiket eltanultam tőle. Feljebb pillantva pedig édesanyám rendszerető és rendszerező személyisége látszódott meg.
- Titeket is magammal hoztalak, anyu és apu - sóhajtottam egy nagyot, majd az asztalon nyugvó telefonomért nyúltam.
A kijelzőm már délután hatot mutatott, meglepődve pislogtam a számokra, nem éreztem, hogy így elrepült volna az idő.
Este hét körül JiYeon is megérkezett a szobába, de egyenes útja volt az ágyáig egy zuhanyzással egybekötve. Hangos szuszogásba kezdett, miközben ő mesélt volna a napjáról, ahol nem vettem részt, de hagytam álomba szenderülni.
Hanyatt dőltem a fehér takarómon jómagam is miután lezuhanyoztam. A két asztal feletti bukóra nyitott ablakon a lágy szellő hangja, amint átsuhant a fák lombjai között és a tücskök ciripelése hallatszott be, ez megnyugtató érzéssel töltött el. Az egyetem körül elhelyezett utcai lámpák világították be a szoba egyik felét, így nem uralkodott teljes sötétség. Aztán halk kopogást észleltem az ajtón, odacsoszogtam és mikor kinyitottam YoonGi álmoskás buksiját véltem felfedezni az ajtóban. Behúztam magam mögött a fafelületet, hogy JiYeont ne ébresszük fel, aztán visszanéztem a szőkeségre.
- Mi a baj, YoonGi? - leült földre a falnak támasztva hátát.
- Csak üljünk le és beszélgessünk - biccentett a mellette lévő helyre, majd mikor elhelyezkedtem mellette újra megszólalt. - TaeHyungnak már mondtam tegnap az ismerkedés alkalmával, de neked még nem. Ma erősködött, hogy végre mondjam el neked is, mivel jó barátunk vagyunk - vett egy mély levegőt és kezdtem félni a mondandójától. - Május óta a szüleimet soha nem kellett megkérdeznem, hogy vacsorázhatok-e nálatok, mivel Amerikába költöztek nélkülem - nyitva maradt egy kissé szám a meglepettségtől. - Nem tudom, miért nem mondtam el, de most már tudod - hajtotta le a fejét.
- Szóval nem az volt, hogy nem féltetek csupán távol vannak és nincs is beleszólásuk nagyon, hogy mit csinálsz - összegeztem magamnak a hallottakat. - De most miért vagy ennyire lehangolt? Van valami más is? - néztem rá.
- Emlékszel tegnap, amikor hamar eljöttem a Troubleről? - bólintottam. - Nem fáradt voltam. Azt beszéltem meg a szüleimmel, hogy felhívnak a gépen keresztül és láthatjuk is majd egymást a videohívás lehetőségeit kihasználva, de én egész éjszaka vártam, míg meg nem jelent TaeHyung ugye a szobában. Az sem lehetséges, hogy nem vettem fel nekik, mivel ma reggel visszanéztem a gépen a videohívásokat és egy sem volt tőlük - elcsuklott a hangja.
- Miért nem mentél velük Amerikába? - döntöttem fejemet a bal vállára.
- Nem kezdhettem volna el most az egyetemet, Nana - hangja alapján YoonGi már szinte sírásra állt.
- Én itt vagyok még neked, YoonGi-ah - fogtam meg jobb kezemmel bal kezét. - Négy év áll előttünk és ezt nem is tudnám végig csinálni nélküled. A rádiós állást sem kaptam volna meg, ha te nem vagy. Igazából túl sem éltem volna a középiskolát nélküled - szorítottam meg kézfejét. - Ne azzal törődj most, hogy ők távol vannak s nem adnak jelet magukról, hanem hogy ezt a pár évet tegyük felejthetetlenné, annak fényében, hogy túl hamar kellett felnőnünk, rendben? - néztem szemeibe. - Nem tanultad meg a tanártól ma? Ilyenkor azt kell mondani, rendben - mosolyogtam rá, mire elnevette magát. - Szóval...rendben?
- Rendben - vigyorgás közepette felelt és örültem, hogy fel tudtam vidítani.
- Mit szólnál hozzá, ha a következő Trouble utáni napon este is ide leülnénk és megvitatnánk, mi változott és mi nem? - vetettem fel az ötletet. - Ígérjük meg, hogy itt leszünk akkor este - nyújtottam felé bal kezem kisujját.
- Megígérem, hogy itt leszek - fogta meg jobb kisujjával enyémet.
- Megígérem, hogy itt leszek - érintettem össze hüvelykujjainkat, aztán elengedtem kezét és visszadöntöttem fejem vállára, sóhajtottam egyet, majd gondolkodni kezdtem.
Felértünk a második emeletre és ott a megfelelő számot kerestem szememmel az ajtók felettiek közül. Aztán a kétszázkettes számmal ellátott ajtón befáradtunk. Három ismerős arcot pillantottam meg, először TaeHyungot az ajtó felőli padsor második padjában a füzete felett firkálgatni, aztán hátrébb a negyedik sorban YoonGit és JiMint is. Először nem értettem a helyzetet, hogy miért nem egymás mellé ültek, aztán lenéztem a fehér felületekre, amin egy kis rézszínű táblácska díszelgett.
- Névsor szerint kell ülnünk - szólalt meg TaeHyung, mikor a padja vonalába botorkáltam.
- Melléd kell ülnöm, ugye?
- Tudod az ábécét? - jegyezte meg gúnyos hangon, majd visszatért a füzetében félkész állapotban lévő rajzhoz. Helyet foglaltam balján, letettem a füzetem és a tollam az asztalra, aztán csak bámultam a táblát, amin hangullal szerepelt a nevem. Köszi anya a névadásért.
- A fejedre öntött, elpazarolt ital és a hányásod takarítása nem volt éppen az első napom fénypontja itt az egyetemen, ha érdekel és nem nagyon segít ezen, hogy most melléd kellett leülnöm.
- Nem akarsz kibékülni sem? Pedig azt mondtad, már megkezdtük a dolgot - nézett fel rajzából. - Légyszíves, akkor maradj csöndben, ha nem erre készülsz - köröket írt le füzete egyik sarkában, ekkor morogni kezdett magában kifogyott tolla miatt. Sóhajtottam, majd saját tollamat löktem felé. Szó nélkül csupán rám nézett és ugyanúgy folytatni kezdte rajzát. A fehér papírt éppen eltakarta a keze, így nem láttam, mit is ábrázol a mű.
- Hello, Ham EunJung vagyok - fordult hátra hirtelen az előttem lévő székre éppen lehuppanó lány.
- Kim SeoNa - kedves kisugárzású, szép arccal rendelkezett, de egy percig sem gondolkoztam el rajta, hogy kedvesen szólaljak meg felé, mivel felfedeztem szemében valami rosszat.
- Szia, én Kim TaeHyung vagyok, örvendek - csillant fel mellettem ülő szeme. Sziszegtem egy rövidet, majd hátra fáradtam YoonGi padjához. Az ablak felőli padsorban ült, a negyedik sorban, a külső széken, középen pedig még két ismerős arc tűnt fel. JiMin és JiYeon, akik padtársakként feszítettek.
- Olyan messze van JungKook - jelentette ki szobatársam.
- Még odamehetsz hozzá, én is idejöttem - nekidőltem YoonGi padjának, majd sóhajtottam egyet. JiYeon ekkor pedig át is vágott mindenen, hogy eljusson a fiúhoz, és ezt élvezettel néztem végig.
- Nana, nem kibékültetek az este folyamán? - bökött oldalba a szőkeség.
- Nem, csupán a kérésednek eleget téve voltam vele kedves, hogy vigyázzak rá, de már másnap van, szóval nem kell ezt tennem - ekkor meghallottam az egyetem csengőjének zörejét beszűrődni az ajtón. Páran még a folyosóról helyet foglaltak az üres székeken és én is visszafáradtam TaeHyung mellé. Ő addigra egy újabb fehér lapot ütögetett a tollammal a füzetében.
- Üdvözlöm Önöket! - csukta be maga után a teremajtót, egy magas, festett szőke hajú, fiatalos férfi. A terem népessége azonnali susmusolásba kezdett. - Kim SeokJin volnék, a zenetörténelem tanár és az a tanár is egyben, akinek szólniuk kell, ha valami nyűgjük van egymással, rendben? - hallgatott egy ideig. - Ilyenkor azt kell mondani, rendben. Hagyjuk ezt a következő alkalomra, rendben? - a diákokban felcsillant a kis fény, hogy meg kellene szólalni, így a teremben zengett a 'rendben' szócska. - Sokszor fogjuk egymást látni egy héten, de nincs választásuk - mosolyodott el. - Szóval ezek a papírok - csapott a fehér A4-es tömbre. - a félévi órarendjüket tartalmazza - EunJung előttem majd ki akart esni a padból. - Igen, kisasszony?
- Kioszthatok mindenkinek egyet? - tette le kezét, aztán már csak az igenlő választ várták a lábai, hogy elhagyhassák az aktuális helyüket.
- Ha utána megnyugszik, tessék csak - míg a lány elkezdte kiosztani a beosztásokat a tanár folytatta. - Rajta megtalálják a teremszámokat is, ahol az adott óráik lesznek. Annyit megsúgok, hogy velem mindig itt fognak találkozni - elemezni kezdtem a lapot. Lesznek olyan napjaim a félév során, hogy délután négyig ülök egy székben? Sóhajtottam egyet. - Valami kérdés esetleg? Nem, jó. Azt már tudják az eligazításról, hogy vannak délutáni külön órák. Ezek között viszont vannak olyanok, amik limitált férőhelyesek, ezért előre kell jelentkezni. A festésóra, a gitáróra és a zongoraóra. Persze, ezek nem ingyenesek, mert az egyetemnek nincs elég felszerelése, meg blabla, ezek viszont azonos összegűek, tizenkétezer won per félév a zene tagozatosoknak - fürkészte a kezében tartott kis határidőnaplót. - Ne tegye fel a kezét senki egynél többször, mert ezek mind egy időpontban vannak - tanakodó arcok ültek ki a diákokra. - Ki jelentkezne a festésre? - pár kéz lengedezett a magasban, a személyek nevét fel is írta. - Gitár? - egy kicsivel több illető tette fel kezét ezúttal. - Végül zongorázni óhajtók, kezeket fel - magabiztosan emeltem a magasba a kezem, és láttam senki más nem jelentkezik.
- Csakis azért, hogy legyen miért idegesnek lenned - suttogta felém TaeHyung. - Tanár úr, én is zongorázni mennék - a hátam mögül ismerős kuncogást hallottam, szobatársam irányából.
- Rendben, felírtam mindenkit, és akkor a következő órán találkozunk - órájára nézett, ekkor meg is zörrent a folyosón felhelyezett csengő, azzal a lendülettel megfogtam füzetemet, amiben elrejtettem a kapott órarendet és kivágtáztam a teremből. A kollégium felé vezető folyosón álltak meg lábaim csupán egy szólításra.
- SeoNa! - állított meg osztálytársam hangja. - Mi a frászért nem tudod elviselni a jelenlétem? - megfordultam és TaeHyung állt előttem teljes életnagyságban.
- A tegnapiak-
- Hagyd már a tegnapi dolgokat. Mi volt abban a rossz? Részegen akartalak megcsókolni, bocsánat, aztán még beszélgettünk is, normális voltál velem akkor. Mondj egy nyomós okot, hogy mégis miért nem vagy képes elviselni engem? Azt, hogy mellém kellett ülnöd. Azt, hogy én is zongorázni akarok menni. Miért, SeoNa, mondd meg, hogy miért? - megfogta a felkarom, hogy véletlenül se tudjak menekülni.
- Én...nem tudom, TaeHyung... - szemébe néztem, a szívem már a torkomban dobogott. - Engedj el - rántottam ki a keze ügyéből karomat. - Így akarsz megszerezni valakit? Ez a trükköd? Lerészegedsz és próbálod megcsókolni az általad kiszemelt lányt, hogy aztán ha még nem is sikerül a dolog, legyen beszédtéma? Vagy csupán így etetsz be valakit? - a hangom sokkal higgadtabban hangzott, de mégis az idegességet sugallt. - Azt hittem, hogy az egyetemre nem jönnek már ilyen alakok, mint te. Olyasvalakik, akik talán nem mutatják, de mélyen mégis szeretik, hogy apuka rakta a seggük alá a dolgokat mindig - elképedt erre a mondatomra. - Lehet, azt mondtam az őseinket nem hoztuk magunkkal ide, de az biztos, hogy hatással van a családi kassza a gyerek cselekvéseire - el sem hittem, hogy valóban kimondtam ezeket és a fejéhez vágtam.
- Valóban? - elmosolyodott fájdalmasan. - Én is azt hittem, hogy te más vagy. Egyszerűen az zavar téged, hogyha valaki közeledik hozzád, mert YoonGival jóban vagy nem is tudom, mióta és nem akarsz másokat annyira a közeledbe engedni, mint őt.
- Zavar ez téged? Tegyél ellene, hogy ne így legyen, ha igen. És most én megyek, légyszíves mondd meg a tanárnak, hogy rosszul lettem. A szobámban leszek - elsétáltam mellőle, aztán a szobaajtóhoz érve éreztem, hogy valaki levegőt vesz mögöttem. Benyitottam a helyiségbe és TaeHyung akart követni. - Mit akarsz?
- Azt mondtam, tegyek ellenne, ha zavar - húzta fel szemöldökét.
- Miattad fájdul meg a fejem, kérlek, hagyj békén - csuktam be orra előtt az ajtót, a füzetemet pedig az ágyra hajítottam.
- Soha sem szerettem, hogy mindenhova könnyedén bejutottam a szüleim miatt, SeoNa! - a fafelület mellé botorkáltam és a kezem a kilincsen nyugodott. - Nem szeretem, hogy gazdag vagyok.
Ekkor lenyomtam a hideg fémet, aztán mikor TaeHyung felemelte fejét és meglátta, hogy magam mögött csukom be ezúttal az ajtót, elmosolyodott.
- Azért jövök, mert nem akarok hiányozni az első nap - indultam el az üres folyosón, miután bezártam a szobánkat.
- Oda akarsz érni a második órára is? Mert akkor futni kéne - lódult bele a futásba. Ránéztem telefonom kijelzőjére és egy perc maradt már csak a következő csengetésig. Én is TaeHyung után eredtem, így lihegve értem fel a másodikra. SeokJint éppen én előztem meg a lépcsőfordulóban, úgyhogy tudtam biztosra, hogy nem kések. Levetődtünk mindketten a székünkbe, ekkor lépett be Kim tanár úr is. Belekezdett az újabb tudnivalókba, így csupán meglöktem mellettem ülő lógatott kezét szó nélkül, aki emiatt rám nézett, én meg csak elmosolyodtam, viszonozta azt, majd szóváltás nélkül ültük végig a napot.
/HongJoo pov/
Úgy tettem, ahogy húgomnak ígértem tegnap és ellátogattam lánya egyetemére. A főépület aulájába belépve meghallottam az egyik mellékfolyosóról kiszűrődni SeoNa nevét, majd később hangját is érzékeltem. Odasettenkedtem a végébe, de úgy, hogy ne lásson meg SeoNa, ha ott lenne.
- SeoNa! Mi a frászért nem tudod elviselni a jelenlétem? - hallgattam ki a beszélgetést.
- A tegnapiak-
- Hagyd már a tegnapi dolgokat. Mi volt abban a rossz? Részegen akartalak megcsókolni, bocsánat, aztán még beszélgettünk is, normális voltál velem akkor.
- Elnézést! - kopogtatta meg valaki a vállam. - Valakit keres?
- Csak az unokahúgomat - fordultam meg, talán egy tanár lehetett az illető, aki nem hagyott hallgatózni és mikor visszanéztem a folyosóra az már kongott az ürességtől. - De már megyek is - kerültem ki az előttem álló személyt és már kint is voltam az egyetem előtt.
Azonnal fel is hívtam SeoHyunt a fejleményekről.
- Megvan melyik fiú az szerintem. Éreztem valami erőset, mikor beszélgettek - magyaráztam húgomnak.
- YoonGi az? - kérdezett vissza. - Szőke volt a fiú? - egyértelműsítette nekem.
- Nem, barnás fejet láttam. Miért? - hümmögést hallottam a vonal másik végében. - Amúgy elrejtetted már a buta könyveidet a férjed elől? Vagy hagyod, hogy megtalálja? - megszakította a hívást. - Megszokhattam volna már a feledékenységét néha - nevettem el magam. Talán soha nem éreztem még ilyen energiát, ami tőlük áramlott, egyszerűen nem tudom, hogy miféle lehetett.
/SeoNa pov/
Miután annak a pár órának is vége szakadt, mialatt Kim tanár úr elmondott minden fontosat a félévről, elfáradtam lejelentkezni NamJoonéknál, aztán a szobámig vezetett az út. Gondoltam, hogy JiYeon a hercegével szeretne lenni, ezért egyedül ültem a szoba rejtekében. A saját irodaszékemben forogtam jobbról balra unaloműzésképpen, az ágyam hosszabbik oldala felett négy szöggel a falba rögzített parafatáblán található különböző színű rajzszögeken akadt meg a szemem.
- Túl üres így, de mit tehetnék rá? - tűnődtem el magamban beszélve.
Magamhoz vettem a füzetemet, amibe az órarendet tettem még a nap folyamán, de mikor pörgettem az oldalakat azt a bizonyos lapot keresve egy másik fajtájú papír hullott ki a többi közül, az egyenesen a padlót érintette. Letettem a füzetet az asztalra és lehajoltam érte. Szétnyitottam az összehajtott lapot és egy tollal rajzolt virág szerepelt rajta, amolyan margaréta féle. Alatta pedig egy hangullal íródott mondatot olvastam ki: Én ki akarok békülni, SeoNa.
Elmosolyodtam akaratom ellenére is a TaeHyung által a füzetembe csempészett rajz miatt.
- Legyen így, TaeHyung - kicsit kisimítottam a lapot, majd az ágyamra állva a parafatábla bal alsó sarkába tűztem ki azt két rajzszöggel.
Megfogtam az órarendet és a táskám mélyéről kihalászott szövegkiemelőmmel kiszíneztem rajta az órákat, így még messzebbről is elolvashatóak voltak az egyes szavak. Külön lapokon pedig szétosztottam a félév hónapjaira minden teendőt és hagytam plusz helyeket a megírandó dolgozatok, házi dolgozatok időpontjainak. Ezeket mind kidíszítettem, hogy ne csupán fekete-fehér lapoknak nézzenek ki a parafatáblán kitűzve. Visszahuppantam a székembe és megcsodáltam a művemet, aztán felfedeztem egy szöget beverve a tábla alá.
Átgondoltam, mire is használhatnám azt, erre felkapcsolódott fejem felett az izzó. Valami ötletből úgy gondolhattam otthon, jobb lesz, ha elhozom az összes napszemüvegemet, ezeket tettem egy a fürdőben talált vállfára, azt pedig a szögre.Elnevettem magam a vállfa felhasználásán, de itt is kiütközött rajtam édesapám ezermesteri képességei, amiket eltanultam tőle. Feljebb pillantva pedig édesanyám rendszerető és rendszerező személyisége látszódott meg.
- Titeket is magammal hoztalak, anyu és apu - sóhajtottam egy nagyot, majd az asztalon nyugvó telefonomért nyúltam.
A kijelzőm már délután hatot mutatott, meglepődve pislogtam a számokra, nem éreztem, hogy így elrepült volna az idő.
Este hét körül JiYeon is megérkezett a szobába, de egyenes útja volt az ágyáig egy zuhanyzással egybekötve. Hangos szuszogásba kezdett, miközben ő mesélt volna a napjáról, ahol nem vettem részt, de hagytam álomba szenderülni.
Hanyatt dőltem a fehér takarómon jómagam is miután lezuhanyoztam. A két asztal feletti bukóra nyitott ablakon a lágy szellő hangja, amint átsuhant a fák lombjai között és a tücskök ciripelése hallatszott be, ez megnyugtató érzéssel töltött el. Az egyetem körül elhelyezett utcai lámpák világították be a szoba egyik felét, így nem uralkodott teljes sötétség. Aztán halk kopogást észleltem az ajtón, odacsoszogtam és mikor kinyitottam YoonGi álmoskás buksiját véltem felfedezni az ajtóban. Behúztam magam mögött a fafelületet, hogy JiYeont ne ébresszük fel, aztán visszanéztem a szőkeségre.
- Mi a baj, YoonGi? - leült földre a falnak támasztva hátát.
- Csak üljünk le és beszélgessünk - biccentett a mellette lévő helyre, majd mikor elhelyezkedtem mellette újra megszólalt. - TaeHyungnak már mondtam tegnap az ismerkedés alkalmával, de neked még nem. Ma erősködött, hogy végre mondjam el neked is, mivel jó barátunk vagyunk - vett egy mély levegőt és kezdtem félni a mondandójától. - Május óta a szüleimet soha nem kellett megkérdeznem, hogy vacsorázhatok-e nálatok, mivel Amerikába költöztek nélkülem - nyitva maradt egy kissé szám a meglepettségtől. - Nem tudom, miért nem mondtam el, de most már tudod - hajtotta le a fejét.
- Szóval nem az volt, hogy nem féltetek csupán távol vannak és nincs is beleszólásuk nagyon, hogy mit csinálsz - összegeztem magamnak a hallottakat. - De most miért vagy ennyire lehangolt? Van valami más is? - néztem rá.
- Emlékszel tegnap, amikor hamar eljöttem a Troubleről? - bólintottam. - Nem fáradt voltam. Azt beszéltem meg a szüleimmel, hogy felhívnak a gépen keresztül és láthatjuk is majd egymást a videohívás lehetőségeit kihasználva, de én egész éjszaka vártam, míg meg nem jelent TaeHyung ugye a szobában. Az sem lehetséges, hogy nem vettem fel nekik, mivel ma reggel visszanéztem a gépen a videohívásokat és egy sem volt tőlük - elcsuklott a hangja.
- Miért nem mentél velük Amerikába? - döntöttem fejemet a bal vállára.
- Nem kezdhettem volna el most az egyetemet, Nana - hangja alapján YoonGi már szinte sírásra állt.
- Én itt vagyok még neked, YoonGi-ah - fogtam meg jobb kezemmel bal kezét. - Négy év áll előttünk és ezt nem is tudnám végig csinálni nélküled. A rádiós állást sem kaptam volna meg, ha te nem vagy. Igazából túl sem éltem volna a középiskolát nélküled - szorítottam meg kézfejét. - Ne azzal törődj most, hogy ők távol vannak s nem adnak jelet magukról, hanem hogy ezt a pár évet tegyük felejthetetlenné, annak fényében, hogy túl hamar kellett felnőnünk, rendben? - néztem szemeibe. - Nem tanultad meg a tanártól ma? Ilyenkor azt kell mondani, rendben - mosolyogtam rá, mire elnevette magát. - Szóval...rendben?
- Rendben - vigyorgás közepette felelt és örültem, hogy fel tudtam vidítani.
- Mit szólnál hozzá, ha a következő Trouble utáni napon este is ide leülnénk és megvitatnánk, mi változott és mi nem? - vetettem fel az ötletet. - Ígérjük meg, hogy itt leszünk akkor este - nyújtottam felé bal kezem kisujját.
- Megígérem, hogy itt leszek - érintettem össze hüvelykujjainkat, aztán elengedtem kezét és visszadöntöttem fejem vállára, sóhajtottam egyet, majd gondolkodni kezdtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése