5.rész - Friend zoned

/YoonGi pov/

Nem hagytam túl sok szünetet a mondandóink között, ezért érdeklődni kezdtem.

 - Na, és mi a helyzet TaeHyunggal? - levette fejét vállamról és elkerekedett szemekkel bámult rám.

 - Mégis mi lenne? Tudod, hogy én nem... - elmosolyodtam. - Az a gyerek meg...

 - Tudom persze, de megváltoztál egy részben már most. Emlékszem, hogy mondtad, megpróbálod elrejteni, hogy kik iránt is vonzódsz, de úgy érzem, ez túl jól sikerült. Nana, érzel valamit TaeHyung iránt? - e kérdésem után arca gondolkodóba esett.

 - Ideje lenne aludni, nem? - próbált talán kibúvót keresni a kérdésem alól, de tudtam, nem akar válaszolni.

 - Nem menekülsz a válaszadás alól, Nana. Ismerlek és tudom, hogy úgysem aludnál még, sőt szerintem tegnap sem aludtál, ahogy ismerlek - fogtam vissza, nehogy felálljon mellőlem.

 - Új helyeken eleinte nem tudok aludni, te is tudod, majd hozzászokok. A válaszom pedig nem, nem érzek semmit, akár neki is megmondhatod, ha akarod. Amit pedig láthattál ma, az csupán a kibékülés jele, mert ő nem akar... haragban... lenni - utolsó szavait kissé lelassította, nagyobb szüneteket tartott köztük és újra kutatni kezdett emlékeiben tekintetéből ítélve.

 - Ahj, Nana, te még azt sem tudod, hogy mi történik körülötted, ugye? - nevettem el magam, majd elrugaszkodtam a földtől. - A lényeg, hogy te nem érzel abszolút semmit, igaz?

 - Ha TaeHyung még fent van, mondd meg neki, hogy amúgy nem komolyan gondoltam, amiket a fejéhez vágtam, csupán kicsit felidegesített.

 - Idegességünkben mondhatunk olyan dolgokat, amiket nem is úgy gondolunk, Nana, nyugi - felsegítettem őt is a földről, majd átöleltem. - Megmondom neki.

 - Köszönök mindent, mindig olyan bölcs vagy - suttogta. - Jó éjt - elköszönt, majd becsukta ajtójukat maga után. Visszakullogtam az én rezidenciámra, és mivel még ébren találtam TaeHyungot szóba elegyedtem vele.

 - SeoNa azt üzeni, nem komolyan gondolta a dolgokat, amiket mondott neked, csak ideges volt - huppantam le ágyamra, az pedig rugózott egyet alattam.

 - Szóval nála jártál - szólalt meg kis idő múlva nyöszörgős hangon, amint felkelt ágyáról.

 - Jah, és azt is mondta, hogy nem érez semmit irántad - dőltem puha párnámra.

 - Ez mégis hogyan jött témába nálatok? - hümmögtem egyet megvonva vállamat, aztán kis csend után újra megnyitotta szócsatornáját, miközben leoltotta a lámpákat. - SeoNa tényleg nem érez semmit irántam? - dünnyögött hanyatt vágva magát ágyára. Nem volt már elég energiám megszólalni, ezért ismét hümmögtem egy igent válaszul. - Tudtam végül is.

 - Na, ide figyelj, TaeHyung - ültem fel lendületet véve kidörzsölve annyira az álmosságot szemeimből, hogy monológom végig folyamatos legyen. - Nem akarom, hogy ezen rágódj egész éjjel és ne aludj semmit. Ha tényleg kíváncsi van a válaszára már két nap után, szerintem veled valami baj van. Egy lány nem fog fülig beléd szeretni két nap után, főleg nem egy olyan, mint ő. Szóval kérlek ne sóhajtozz nekem ilyeneket egész álló éjjel, rendben? Rendben. Jó éjt! - nem felelt semmit kirohanásomra, aztán már ha mondott is volna valamit se hallottam volna meg, miután lecsuktam szemem redőnyeit.

Nem aludtam valami fényesen és nem is túl sokat. A szobánkban napközbeni meleg levegő estére benn ragadt, így csupán forgolódtam. Az első rendes tanítási napon pedig nyúzottan keltem mindenki örömére. A nyúzott YoonGi, nem jó YoonGi.

Felültem az ágyban, szobatársam hűlt helye mutatkozott előttem, nagyot sóhajtottam, gondoltam, valami baromságot eszelt ki talán az éjjel. Úgy érzem, hogy olyan lesz év közben, mint valami óvodás, akire mindig figyelni kell, hogy ne csináljon marhaságot. Megmosakodtam a fürdőben és átváltottam ruhámat egy kényelmes napközbeni öltözékre, majd a telefonom órájára néztem, ami még csupán reggel ötöt mutatott, ami még nekem bőven hajnal, azután a telefonom elveszett farmerom mély zsebében. Aztán felfedező útra indultam, hogy megtaláljam az elveszett TaeHyungot. Nem is kellett túl messzire mennem, mivel egy kávés automata melletti padon ücsörgött Nanával, mindketten még pizsamát viseltek.

 - Reggelt, fiatalok! - léptem eléjük. - Aludtatok egyáltalán valamit? - vettem észre táskás szemüket.

 - Én megyek is felöltözni. Az órán találkozunk - suhant el mellettem SeoNa, mint valami vadnyúl, akit kergetnek.

 - Szóval, TaeHyung - leültem szobatársam mellé. - Kiderítetted, amit a kis buksid óhajtott megtudni. Mit csináltál te az éjszaka? - elgondolkozó fejet vágott, majd szólásra nyitotta száját.

/TaeHyung pov/

 - Jó éjt! - dőlt vissza vízszintesbe YoonGi, kicsivel később már csupán egyenletes szuszogását hallottam. Nem akarta, hogy a SeoNa témán rágódjak, de mégis, mint valami rossz sláger, a fejemben maradt. Aztán elhatároztam, hogy megkeresem a fejemben járkáló lány szobáját.
Ösztönösen mentem a tizenhetes számú ajtó felé, mintha valami erő húzott volna ahhoz a fafelülethez. Halkan bekopogtattam azt, éppannyira, hogy csupán az ébren levők hallják meg odabent ilyentájt.

 - Engem mindenki most tud megtalálni? - megrázva fejét nyitotta ki az ajtót SeoNa, és megkönnyebbülés ült ki rám, hogy jó ajtót választottam.

 - Beszélhetnénk? - tértem a lényegre.

 - Mondd, mégis miről akarsz beszélni - becsukta maga mögött az ajtót, hogy szobatársa nyugodtan pihenhessen és karjait maga előtt összefonva várta a mondanivalóm.

 - Sétáljunk - mutattam magam mögé, mire sóhajtott egy kört leírva szemeivel, azzal elindultunk a folyosón végig. - Nézd, YoonGi átadta az üzenetet, de szeretném tőled is hallani a dolgokat személyesen. Tényleg nem komolyan mondtad azokat ma? Mert eléggé annak tűnt.

 - TaeHyung, egy részben az igazságot mondtam, amit gondolok, de nem kellett volna a fejedhez is vágnom mindet. Viszont utána te is a megdobáltál pár mondattal, szóval szerintem kvittek vagyunk - tette lassan egymás után lábait.
 - Még valamit meg akartam kérdezni - rám nézett, várta kérdésem. - Inkább csak érdeklődés - megköszörültem torkomat, mielőtt még kinyögtem volna. - Mesélnél a családodról - valójában nem ezt akartam, de arra tudtam a választ, mivel YoonGinak igaza volt, SeoNa nem fog megkedvelni két nap alatt.
 - Most komolyan azért jöttél át este tizenegykor, hogy a szüleimről kérdezz? Ugye nem akarsz hülyének nézni, TaeHyung - felhúzta szemöldökét, majd elnevette magát. - Hát jól van - vett egy mély levegőt és belekezdett a kis történetébe. - Anyám mióta életet adott nekem soha nem mondta el, hogy pontosan, miért húzza rám minden egyes alkalommal a száját. Ezért, hogy ne legyek az ő útjában, szinte az egész gyerekkorom apám mellett töltöttem el, nem váltak el, csupán mindig mentem vele, ha a városba ment és ilyenek. Viszont ahogy láttam, anyám nem is bánta, hogy távol vagyok tőle. Aggódott értem, persze, mikor buliba mentem, de soha nem volt igazi anya-lánya kapcsolat közöttünk, akárcsak a filmekben. Ugyan hiányzott, hogy nincs mellettem és rengeteg lányos dolgot a közeli lány barátaimtól kellett megtanulnom, de biztos nem olyan lettem, amilyen gyereket akart magának. Mindig füllentett nekem egyes tetteiről, még akkor is, ha amúgy tudtam az igazságot. Még el sem jött velem az egyetemre az első nap, apummal és YoonGival jöttem.
 - Van annál rosszabb is, SeoNa, ha egyik szülőd sem jön el veled, mert fontos dolguk akadt hirtelen a munkahelyükön - nevettem el magam kínomban.
 - Úgy érzem, neked rosszabb a helyzet.
 - Nem is tudom. Mindkettőjüknek a munka lett fontosabb ebben a pár évben. Előtte nyaralásokon vettünk részt közösen és nem csak az üzleti út volt az ürügy, hogy együtt mozduljunk ki. A második ilyennél már el sem mentem velük, mikor európai üzleti útra mentek, mert az elsőből ítélve ugyanúgy egyedül lettem volna.
 - Vannak barátaid, akikkel lehettél, míg szüleid távol voltak? - egy kávéautomata mellett sétáltunk el, aminek fénye bevilágította a folyosó egy szakaszát. - Üljünk le ide - javasolta a berendezés melletti fából tákolt padra mutatva.
 - Vannak, de fogalmam sincs, melyikőjük érdek és melyikőjük nem - vontam meg vállam, míg én is helyet foglaltam nem túl közel hozzá. - És YoonGi? Gondolom, ő nem érdekből a barátod, ahogy már mesélted, régóta ismeritek egymást.
 - Elég régóta. Általános iskolában lettünk igazán jó barátok, amikor egy osztálytársnőmet rakott helyre alsóban, aki mindig szekált. Aztán még egy középiskolába is jelentkeztünk, mert nem akartuk, hogy megessen, hogy elfelejtjük a másikat. Minden iskolai szünetben találkoztunk minden nap, vagy ha nem is tehettük, telefonon értük el egymást. A felnőtt ismerősök mindig azt emlegették, mennyire össze vagyunk nőve. Viszont én nem így mondanám, csupán találtam egy embert, akiben megbízhattam bármikor már több, mint tíz éve. A középiskolában azt hitték, egy pár vagyunk, mikor látták, már ismerjük egymást. Igazából már vallott nekem szerelmet egyszer YoonGi, de csakis egyszer. Nem akartam elrontani a barátságunkat, szóval nem történt semmi köztünk.
 - Csináltál olyat, hogy volt barátod, akiről ő is tudott? - érdeklődtem tovább ebben a témában, ha már így részletezni kezdte.
 - Nem, nem volt. Tudom, hogy kegyetlen lettem volna, ha elfogadom az ajánlatokat anno több fiútól. Mert amúgy eléggé sokan követtek, mint a pincsi kutyák, ugyanis már általános óta ki van szőkítve a hajam és valamiért előbb felfedeztek engem ezáltal az osztály, illetve az évfolyam férfiúi - elnevettem magam arckifejezésén. - Nekem volt egyedül festett hajam, ne nevess - mutatott felém ujjával. - TaeHyung, gondolkodtam - jelentette ki témát váltva.
 - Juj, akkor baj van - nevettem el magam ismét kicsit halkabban.
 - Fogd be - vette a lapot és nem besértődött. - Nagyon jó érzés, hogy elmondod nekem ezeket a dolgokat a családodról, barátaidról, és jó érzés az én dolgaimat is elmondani neked. Tudom, nem azért mondtad, hogy sajnáljalak, de mégis kicsit rossz érzés nekem az állapotod. Azt mondtad, hogy nem tudod, mely barátaid érdekek. YoonGi nem lesz az, ezt tudom és... - tartott egy kis szünetet. - én sem - felé fordítottam fejem. - TaeHyung, kezdjünk új lappal és legyünk barátok, rendben? - elmosolyodott. - Érzem és látom, hogy te nem olyan nőcsábász fajta vagy. Csakis ezért barátkozom veled.
 - Ezt most hogyan is értsem? - kerekedtek el szemeim.
 - Inkább az a fajta, aki egyet kiszemel, nem aki egyszerre többet is szédít, akármennyire is próbálod elhitetni velem és a közönséggel - húzta széles mosolyra száját. - Aztán lehet, hogy mégis nőcsábász vagy. Összekeverhető e kettő végül is - vonta meg vállait, felvont szemöldökkel néztem vissza rá. - Nincs igazam?
 - Ha a csajozós figurát veszem fel, akkor senki sem köt belém - felálltam és a zsebemben lapuló pénzből vettem egy-egy kávét magunknak az automatából, majd visszahuppanva a fa padra átnyújtottam neki.
 - Akkor tudsz te normális is lenni, de ezt miért kapom? - nézett a poharába.
 - Nem akarom, hogy elaludj itt mellettem - kortyoltam bele italomba.
 - Mi van, ha én aludni mennék a szobámba? - szájához emelte a poharát, aztán újra rám nézett.
 - Egy. Ha pihenni akarnál a szobátok rejtekében, nem ittál volna bele. Kettő. Ne tedd, mert beszélgetni akarok veled - felhúzta lábait a padra és hátradőlt.
 - Vállalod a felelősséget, ha elalszom az órán? - bólintottam, majd elmosolyodott.
 - Aranyosan mosolyogsz - jegyeztem meg, mire összeráncolta homlokát. - Neked soha nem lehet bókolni? - elfordítottam fejem.
 - Most besértődtél? - éreztem, hogy közelebb hajolt, kereste tekintetem. - TaeHyung? - visszafordítottam fejem, így arcunk között pár centi leledzett csupán.
 - Soha többé nem fogok akkor bókolni neked, jó? - egy gyors mosoly után elhúztam arcom tőle, de ő ledermedve maradt, aztán mikor visszatért a földre, köhécselve dőlt hátra a padon ismét, megmosolyogni való látványként éltem meg. - Mesélj még valamit magadról, amit nem tudok, SeoNa.
 - Napszemüvegeket gyűjtök és már kissé zavar, mikor közeledni próbálsz - monoton hangon szólalt meg, kis szünet után folytatta. - Minden évben eddig, mióta elkezdtem gyűjteni a napszemüvegeket kettőt vettem, idén még csak egyet, mivel pénzhiány állt fel a kasszámban, de szerintem abbahagyom a gyűjtést, mert nem is hordom mindegyiket. Nem erre kellene költenem a pénzt, amit keresek.
 - Ah, értem. A másik dolog pedig...miért zavar, ha közeledek feléd?
 - Mert én a... - csendben maradt egy kicsit, aztán egy nagy sóhajtás után folytatta. - Kedvellek. Tényleg. Mert rendes is tudsz lenni, de csupán barátként...kedvellek. Szóval, légyszíves hanyagoljuk az olyasfajta közeledést, okés? - leszegett fejjel ültem tovább. Beszélgettünk ugyan, de én kicsit lehangolódtam ezek hallatán. Aztán órák múlva YoonGi jelent meg előttünk már felöltözve egy rendes iskolai öltözékbe.

 - Reggelt, fiatalok! Aludtatok egyáltalán valamit?

 - Jó reggelt! Én megyek is akkor felöltözni. Az órán találkozunk - libbent el mellőlem SeoNa, követtem tekintetemmel, majd el is tűnt látókörömből a folyosójukra befordulva.

 - Szóval, TaeHyung - lehuppant mellém szobatársam, átkarolt vállam felett. - Kiderítetted, amit a kis buksid óhajtott megtudni. Mit csináltál az éjszaka? - végig pörgettem minden egyes mondatot, amit SeoNa mondott.
 - Segítened kell valamiben, de csak is akkor, ha nem fog rosszul esni neked - pillantottam rá, amitől kicsit arrébb csúszott a padon. - YoonGi, megteszed nekem, mint barát a barátnak?
 - Megijesztesz, TaeHyung. Mondd, mi lenne az - elgondolkodtam, hogy valóban kockára akarom-e tenni a dolgokat, többet között nem csupán egy ember barátságát. Az eszemre vagy a szívemre hallgassak-e vajon?


/SeoNa pov/

Szinte maratonszerűen futottam vissza a szobánkig, ahol is, miután kifújtam a sebesség okozta pulzusszám növekedésemet, felöltöztem egy normális szettbe, aztán levettem a második napszemüveget balról a vállfáról és cipőmet felvéve elindultam a nagyterem felé. Úgy véltem ott elgondolkozhatok egymagamban a dolgokon. A kétszárnyú ajtó szerencsére nyitva volt, így felfáradtam arra a lelátóra, ahol az eligazításon ültem, ugyanazon a széken foglaltam helyet. Kifelé néztem a fejemből, néha megforgattam a fejem körülnézve az üresen kongó csarnokon. Egy lélek sem tartózkodott ott rajtam kívűl. Sóhajtások tömkelegét engedtem ki magamból egy percenként és ezzel párhuzamosan a gondolatok garmadája tornyosult egyre magasabbra a fejemben. Nem, ez így nem mehet. Ez így nem lehet. Tudom, ő már most többet érez, mint barátság, csak tudnám, miért. Ő csupán egy barát számomra, nem több. Nekem ott van HyeRan. Aki még az sem tudja, hogy egyetemre jöttem. Akit én változtattam saját képemre még anno. Aki többször vallott szerelmet kapcsolatunk alatt. Akinek nem is nyíltam meg oly könnyen. Aki csupán egy dologra kellett nekem a kinézete végett. Ezzel szemben itt van most TaeHyung. Aki négy éven át az osztálytársam lesz. Aki már többször is bókolt nekem három nap alatt. Akinek könnyedén megnyíltam a hajnali órák folyamán is. Akit a barát zónába pakoltam. Aki először váltott ki belőlem olyan érzelmeket, amiket meg sem tudok magyarázni. Akitől a szívem életre kelni látszik az akaratom ellenére is.

Lehajtottam a fejem és kicsit megráztam a fejem, hogy elhessegessem egy időre az ilyesfajta gondolataimat.
Kivettem pulcsizsebemből telefonom, hogy megtudjam az időt, viszont talán kezem csúszósnak bizonyult a műanyag hátlapjának, ezért az kiesett kezemből, kapkodtam utána, hogy ne essen le, de az előre felé repült, az első sort vette célba magának. Reflexszerűen utánanyúltam, aztán elkerekedett szemekkel néztem, ahogy a készülék megállt a levegőben. Tőlem egy méterre lebegett az első sor székei felett, aztán ahogy visszahúztam karomat magam mellé, a fehér mobil követte kezem mozgását. A tenyerembe érkezett épp állapotban. Körül néztem, egy lélek sem látta a történést.
 - Ezt most próbálom úgy venni, hogy nem történt meg - gyorsan megnéztem az időt, majd a képernyő elsötétedett képernyőjére néztem. - Aludnom kéne, mert már képzelődök is - visszatettem zsebembe, majd térdemre könyököltem. - Na jó, ezt nem bírom - újra kihalásztam mobilom pulcsimból és tenyeremre tettem. Bámulni kezdtem a tenyeremen nyugvó készüléket, ami hirtelen kicsit arrébb mozdult. - Nem, nem, nem - ezúttal farmeromba mélyesztettem el a fehér tárgyat. - Hülye vagyok és fáradt, csupán beképzeltem, nyugi. Kipihenve magamat, majd letesztelem megint a dolgot - felkeltem a székből és elindultam vissza a szobába, hogy JiYeont is felébresszem.
Felráztam szobatársam álmából, aki egy nagyot nyújtózva nézett rám.
 - Nem aludtál semmit, SeoNa? Nagyon karikásak a szemeid - felült az ágyában lelógatva lábait.
 - Nem, de ezért is viszem magammal a napszemüvegemet, hogy ne kérdezzék meg ezt ötvenszer ma - mutattam fel az említett tárgyat.
 - Tudom, hogy TaeHyunggal voltál az éjjel, de ha ma este nem alszol miatta, mindkettőtöket agyonverem - csoszogott ki a fürdőbe arcot mosni.
 - Csak beszélgettem vele, JiYeon - ordítottam utána. Megnyitotta a csapot, majd szappanos vízzel frissítette fel magát kicsit.
 - Egy egész éjszakán át mégis miről lehet beszélni, SeoNa? - jött ki a helyiségből egy törölközőt markolászva. Kopogást hallottam, ezért az ajtó felé sétáltam.
 - Nem mindegy, hogy mi került témába, drága szobatársam? - kinyitottam az ajtót, az emlegetett szamár pedig előttem állt.
 - Kinyitott már a büfé, ahol friss, nem automatás kávét adnak. Hoztam nektek is - hátranéztem JiYeonra, aki elvigyorodott.
 - Nekem nem kell, idd csak meg te, TaeHyung - legyintett. - Én kialudtam magam - húzta még szélesebbre vigyorát, mialatt neki támasztotta magát a fürdőszoba ajtókeretének.
 - Én elfogadom, köszönöm - vettem el tőle az egyik papírpoharat.
 - Akkor az órán. A kettes előadóban leszünk a földszinten az első két órában - jegyezte még meg. - Sziasztok.
 - Szia - becsuktam az ajtót, aztán megfordultam. A világ legszélesebb, legkárörvendőbb vigyorát láttam JiYeon arcán.
 - Csak beszélgettem vele - utánozta hangom, amíg elkezdett öltözködni. - Én is csak beszélgetni szoktam a fiúkkal.
 - Én tényleg beszélgettem vele csak - vágtam rá.
 - Igen, elhiszem - bármennyire is próbálkoztam, nem hitt nekem, ezért inkább feladtam.