6.rész - Countdown

/SeoNa pov/

Felvettem napszemüvegem, így elrejtettem mély karikáimat szemem alatt, vállamra dobtam hátizsákom, - benne csupán a füzetekkel, tollakkal, mert csak jövő héten kapjuk meg a szükséges tankönyveket - aztán mikor JiYeon is teljesen elkészült sminkjével, illetve ruházatával, elindultunk a kollégium folyosóján a főépület felé, aztán az összekötő egyenesben felbukkant szobatársam hercege, aki el is rabolta mellőlem párját. Ugyanúgy folytattam utam a kettes előadó felé egymagamban, annak ajtaja előtt pedig YoonGiék vártak rám. Átölelt a szőkeség, de válla felett láttam TaeHyung arckifejezését, így egy mosolyt dobtam felé is köszönésképpen, és befáradtam a vastag, törésbiztos üvegajtón.

A terem fala, ahova beléptem fehér és íves volt, huszonegy lépcső vezetett le a tanári asztalig, ami egy emelvényen foglalt helyet, amely a központi szerepet töltötte be. A helyiség a megszokott egyetemi előadó termek hangulatát nyújtotta a maga sajátos, terjengő kréta szagával. Öt sornyi padot hordtak be az előadóba az egyetem dolgozói, de mind különálló, egy személyes volt, ezek számát pedig megfelezte a lépcső, így két oldalt húsz-húsz széken élvezhették a diákok a poshadt táblatörlőszivacs szagát és a tanárjaik, professzorjaik mondókáját.

A második sor bal oldali felében huppantam le egy székre, aztán két oldalamra a két szobatárs ült le, akikkel a terembe érkeztem, JiYeon és JungKook pedig mögénk. Egyből a hangoskodó diákcsoportra vetettem a pillantásomat, amint egy, a feltevéseim szerint, a tömeg közepén álló fiú nevét kántálták bőszül. Aztán nagyképűen kilépett a tömegből és a lányok bókjait nagy macsósan fogadta. Utálom az ilyeneket, rengeteg ilyennel találkoztam már általánosba is, le kell törni az effélék szarvát.

 - Nyugodjatok le, nem vagyok ilyen jóképű, lányok - csillogtatta meg mosolyát újra és újra, a lánynemű diákok meg csak úgy növelték az önbizalmát az egekig továbbra is. Elővettem egy vonalas füzetet és az első oldalon rajzolgatni kezdtem, nem is foglalkoztam az eseményekkel, amik körülöttem folytak.

 - Miért ki vagy te? - vetette oda TaeHyung a nagyképű illetőnek, amiért meg is lepődtem.

 - Én kérlek szépen Jung HoSeok volnék, eléggé baj, hogy nem tudod - kihúzta magát peckesen. - Te pedig Kim TaeHyung, ha jól tudom, apuci pénzén szálltál ide közénk? - folytatta még nagyobb vigyorral az arcán, erre lejjebb csillapodott a terem alapzaja. - Láttalak a tévében apád oldalán billegni. Meg amúgy is látszik rajtad, hogy gazdag családból jöttél, ahol még a segged is kitörölték helyetted. Jobban kéne próbálkoznod, ha be akarsz illeszkedni. De lányok, ide figyeljetek, egy friss és gazdag húsi - az önbizalma már a plafont verdeste a széles, öntelt vigyorával együtt. - Viszont a lányoknak sem elég mindig, ha apukának van pénze, azt tudnod kell - egyre feljebb emelte orrát. - Volt már dolga egyáltalán lánnyal a kis elkényeztetett hercegünknek? - nevette el magát.

 - Figyelj HoSeok - csúsztattam napszemüvegem fejemre. - Ha nem tudnád, jelenleg én vagyok a barátnője - néztem fel füzetemből hátradőlve székemen, amire az egész terem síri csendbe borult.

 - A netes videóból ítélve nem így mennek a dolgok nálatok.

 - Kibékülésről látom még nem hallottál, drága HoSeok - húztam mosolyra számat szarkasztikus hangnemet megütve. - Szerintem azt hiszed, hogy te egy főnyeremény vagy és másnak nem is lehet kapcsolata, mert minden lány érted bomlik. Viszont én egy ujjal sem érnék hozzád. Azokra fordítsd azt a drága időd inkább, akik ott körülötted állnak, mint a pincsi kutyák. Mert engem nem nagyon érdekel a felvágásod, csak hagyd békén a normális embereket, akik tanulni jöttek ide, nem csajozni, mert ha te ezért jöttél, eltévesztetted az ajtót - idegesen hajába túrt és megnyalta száját egy szó nélkül, majd egy távoli helyre vonult, ezután TaeHyung felé fordítottam fejem. - Az ilyeneket nem szabad hagyni beszélni, csak növelik azzal a saját önbizalmukat, hogy meg sem bírsz szólalni - aztán másik oldalamra tekintettem, YoonGi magában jókat nevetett.

 - Ez az a Nana, akit ismerek - mosolyodott el és veregetett gyengéden hátba. Egész órán éreztem magamon TaeHyung és a terembeliek tekintetét magamon, de a vázlattal törődtem elsősorban, bár kicsit kényelmetlen volt.

Később, az óra után az aulában sétáltam, mert a teremben tartózkodók pillantását már nem bírtam tarkómon, meg ahogy a mondataimról susmusoltak mögöttem. Aztán a nevemet halva megtorpantam, majd egy kéz fogta meg vállam, az előtte lévő hangból pedig TaeHyungra tippeltem.

 - Nem kell félreérteni semmit, amit teszek - fordultam meg, hogy a szemébe mondhassam. - Az óra előtti tettem is csupán azért volt, mert utálom a HoSeok féléket és nem hiányzott, hogy tovább hordja fenn az orrát. Az pedig, amit mondtam, ne vedd komolyan. És most, ha megengeded - kikerültem és az udvart vettem célba.

 - Várj már, SeoNa! - futott utánam, mikor kiléptem a kellemes őszi levegőre, az üres udvarra.

 - Nem akarom a végtelenségig játszani, hogy félreérted a cselekedeteimet. Segítettem neked kétszer is eddig, mert látom, nem az az elkényeztetett gyerek vagy, akiről HoSeok beszélt. Látom a reményét annak is, hogy barátok lehetünk esetleg. Ezért adok négy hónapot, a következő Troubleig, hogy találj egy nyomós okot, hogy ne kerüljelek el nagy ívbe inkább ahelyett, hogy segítek neked és a barátod vagyok.

 - Ha szerzek egy okot, képes lennél engem szeretni is? - a tekintetünk összefutott, de nem hagytam újra ellágyulni magam a pillantásától. - Képes lennél nem csak barátként szeretni?

 - Január három, január harmadikán kapsz az ilyen kérdéseidre választ, addig nem - magára hagytam az udvaron és visszatértem a terembe. Ezzel kezdetét vette a négy hónapos visszaszámlálás. Nem tudom. Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, de a szívem azt súgta, adjak neki lehetőséget bizonyítani. TaeHyung, ne szúrd el az esélyed, légyszíves.

Az elkövetkezendő két napban TaeHyung inkább elkerült, minthogy megpróbált volna barátkozni. Azt hittem eleinte, hogy jobb lesz, mert nem fog bepróbálkozni többet, de aztán már kezdett rosszul esni a dolog. A folyosón kikerült, ha pedig YoonGival beszélgettem, ő elhívta mellőlem. Csalódott arckifejezéssel jártam-keltem az órák közötti szünetekben. A tanórán a teljes koncentráció helyett a padon elnyúlt TaeHyung sziluettjére pillantgattam. Ezért is volt muszáj szobatársamtól elkérnem a füzeteit, amit esténként körmöltem át a sajátjaimba. Alig aludtam valamiket, de péntek este megdöntöttem a heti rekordom négy órányi alvással. De ez így nem mehet tovább.

Az első hét véget ért az egyetemen, így jöhetett a szombati rádiózás. Igaz, a csütörtök és a péntek esti alvásom csupán hat óra együttesen, mégis frissen, üdén mentem a BBS épülete felé, ami alig fél óra sétára állt az egyetem kapujától.

Úgy telt el az idő, mint minden egyes szombaton, ha jól éreztem magam a székemben, miközben azt csináltam, amit szeretek. Közben pedig mindent elfelejtettem, ami a héten történt. A két órám leteltével pedig főnökömbe ütköztem a helyiségből kilépve.

 - Oh, Mr. Park! - üdvözöltem enyhe meghajlással.

 - SeoNa! Nagyon jó voltál ma is, csak úgy zengett az épület a zenédtől - dicsért meg mosolyogva. Ez nagy szó volt tőle, mert ha nem tetszik neki, ami a hangszórókból szól a folyosókon, kikapcsoltatja. - Lenne egy ajánlatom számodra. Ha akarod, egy kis plusz pénzért, megkaphatsz két órát szerdán is. Ugyanis, az utóbbi időkben megnőtt a hallgatottság, mikor te vagy műsorban. Na, mit szólsz a dologhoz?

 - Nem is tudom, most kezdtem el az egyetemet és kicsit nehéz lenne a kettő egyszerre - húztam el számat.

 - Hétfőig döntsd el, rendben? Örülök annak, hogy YoonGi barátja vagy, hogy felvettelek az állásra - mosolygott rám, majd el is köszönt. Kicsit felfrissülve léptem ki az épületből, mintha pár óra szabadságot kapott volna az agyam az egyhetes megterhelés után. Plusz két óra? Ennyire megnőtt volna a hallgatóság miattam?

El is indultam lassú tempóban vissza a kollégiumhoz. A napsugarak még mindig sugárzóan jelen voltak utamon, majd alig tíz perc múlva azt éreztem, hogy a fény már nem cirógatta a vállaim tovább, eltűnt a sötét felhők mögé és rám is szakadt azzal a lendülettel az ég egésze. Kicsit sietősebbre vettem lépteimet lehajtott fejjel, feltéve pulcsim kapucniját, ekkor pedig egy testbe ütköztem bele. Felnéztem és TaeHyung személye állt előttem, vizes tincsei homlokához tapadtak. Egyre áztatósabbra vette az eső, míg ő szótlanul állta el utam továbbra is.

 - Hol jártál? - behúzott egy fűzfa menedéke alá.

 - Nem mindegy az neked, hogy mit csinálok a hétvégén? Miért követtél különben is? - vágtam rá szúró tekintettel megfűszerezve.

 - Nem volt jobb elfoglaltságom - sóhajtott, majd ki akartam kerülni, hogy tovább haladjak, de elém lépett. - Legalább várd meg, hogy kicsit lejjebb csillapodjon a zuhogás, SeoNa - fogta meg vállaim, majd tekintetével kezdett fürkészni. - Miért vagy olyan más? Mindig hárítod a bókjaimat, amit eddig senki sem tett - hitetlenkedve magyarázta.

 - Nem is gondoltál arra, hogy aki a hányásodat takarította kicsit elundorodhat tőled? Vagy az sem fordult meg a fejedben, hogy nem jössz be? - elkaptam pillantásomat, az esőcseppek hullását néztem tovább. - Miért kerültél miután szerdán reggel beszélgettünk? - felemelte újra az állam, hogy mégis összefusson tekintetünk.

 - Gondolkodni akartam egy okon. Miért? Hiányoltál? - felhúztam a szemöldökömet, majd eltoltam kezét állam alól. Hiányzott volna, hogy beszélgetünk? Figyeltem szemei állását, ő pedig a szemeim és ajkaim között kapkodta a mély barna íriszeit. Közeledett ajkaim felé, tudtam, mire készül. Felemeltem kezemet és mutatóujjamat a szájához nyomtam.

 - Nem hiányoltalak. Ja, és megint rosszul időzítesz és nem mondtál semmi okot - sikerült ezúttal kikerülnöm őt, aki még mindig sokkosan állt ott, megdermedve. Visszanéztem és megtorpantam, az eső újra elkezdte áztató munkáját a néhol megszáradt, kapucnim alól kilógó hajtincseimen. - Ott maradsz továbbra is, mint valami szobor? - kiáltottam neki, mire feleszmélt és utánam sietett. Elázott az össze ruhám, a hajam is merő víz volt, de valami folytán jól esett TaeHyunggal sétálni. - Viszlát hétfőn - köszöntem el, mikor a folyosó elágazásához értünk. Indultam volna el a szobám irányába, de megfogta hirtelen karomat, ezzel visszatartva a haladásomat. Visszanéztem rá, szólásra nyitotta száját, aztán elengedte szorítását, egy apró mosoly keretében bólintott, majd el is sietett a másik irányba. Utána pillantottam, megvontam vállam, aztán lassan én is visszacsoszogtam a szobáig, a helyiségbe belépve egyből leültem az ágyamra. Vizes hajam a vállamon nyugodott, az átázott cipőimet meg lerúgtam lábaimról. Mit akart mondani? Biztos valamit akart, mert különben nem fogta volna meg a karom.

 - SeoNa! - integetett arcom előtt kezével. - Mi történt, hogy nem hallottál meg, mikor bejöttél? Menj és szárítkozz meg, meg fogsz betegedni - nem mozdultam, mert annak a személynek a sötét íriszei lebegtek előttem. Megráztam a fejem, mire egy törölköző terült rám. - Legalább a hajad szárítsd meg, szerelmetes bogár - kezdte dörgölni hajamat szobatársam. Aztán rám hagyta a feladatot, fogott egy száraz zoknit és felhúzta a lábamra a vizes helyett. - Mi volt ma? - kérdezte közben. Fejemen hagytam a fehér anyagot, majd sóhajtottam. - Hallgattalak, megint ütős voltál.

 - Elárulhatok neked valamit anélkül, hogy bármi rossz következne belőle? - figyelmesen nézett, várva a mondandómat. - Én, mielőtt idejöttem volna megígértem valamit magamnak, annak érdekében, hogy ne legyek megbélyegezve. Ugyanis...én a lányokat kedvelem - elkerekedett szemekre talált vallomásom. - El akartam titkolni mindenki elől, de most ezt muszáj elmondanom neked, hogy tanácsot tudj adni nekem. YoonGival nem tudnék fiús ügyekről beszélni.

 - Nem zavar, hogyha a lányok iránt vonzódsz, SeoNa. Nem vagyok olyan fajta, nem vagyok rasszista sem, úgyhogy örülhetsz - nevette el magát. - De TaeHyung még mindig közeledik hozzád, ugye? - bólintottam.

 - Olyan érzéseket vált ki belőlem, amit eddig egy fiú sem - biggyesztettem le ajkam. - Azt mondtam neki, kap négy hónapot, hogy mondjon egy okot, amiért ne kerüljem őt el.

 - Szóval, a szíved adott neki egy esélyt? - mosolyodott el. - Ah, tudtam, hogy ti úgyis összejöttök. Láttam a pillantásaitokat egymás felé. Áldásom rátok, de ne játszd a könnyen kaphatót.

 - Kevesebb, mint egy hete ismerem, JiYeon - húztam fel egyik szemöldökömet.

 - Mégse bírod megmagyarázni, ami most a kicsi buksidban folyik - lökte meg mutatóujjával fejemet. - Vagy éppen, ami a szívedben, de végül is én nem vagyok szakértő szívügyekben, szóval nem is kell rám hallgatni - ekkor kopogtattak, így felállt a földről és ajtót nyitott. - SeoNa, szerintem téged keresnek - lépett félre, hogy én is lássam a látogatót. Aztán lesütöttem a tekintetem, mikor TaeHyung személye tűnt fel. - Na, én megyek is találkozni JungKookkal, fiatalok, jók legyetek - fogta meg azonnal telefonját és távozott a szobából. Felém kezdett el lépkedni, majd egy papírpoharat nyújtott irányomba, elvettem tőle és megéreztem benne a forró tea illatát.

 - Csak ezért jöttem, hogy odaadjam - fordult meg, majd ment volna ki, de utána szóltam. Hátrakapta fejét, fürkésző tekintettem nézett rám. Felkeltem, a teát letettem az asztalomra, majd megálltam előtte.

 - Vidd ezt el - tettem a még mindig vizes hajára a törölközőt. - Nehogy megfázz - ahogy a fejére terítettem a tekintetem megint találkozott az övével, aztán szép lassan elnéztem másik irányba. Ekkor azt éreztem, kezd közelebb húzni magához, átkarolt vállam felett és magához ölelt. Nem toltam el magamtól, nem tudtam, nem is akartam. Beszívtam a kellemes illatát, amelyet vizes ruhája sem tudott elfedni.

 - Netalántán elkezdtél aggódni értem? - dünnyögte, mire kibújtam öleléséből és lekaptam a fejéről a fehér anyagot, de aztán visszadobtam rá, hogy az eltakarja tekintetét előlem, ezek után pedig kitoltam az ajtón és becsuktam azt az orra előtt.

 - Majd hétfőn találkozunk - ordítottam ki, majd sóhajtottam egy nagyot. Szívemhez kaptam, ami valami eszméletlenül erősen vert mellkasomban, mintha ki akart volna szakadni a testemből. Miért ver ilyen erősen a szívem? Nem ő válthatta ki, ugye? Biztos csupán beteg vagyok. Ahj, JiYeon, te lány, miért hagytál magamra vele?

Visszatelepedtem az ágyamra a friss, meleg citromos teával, amit TaeHyung hozott, majd lassan kortyolgatni kezdtem. Közben hallgattam az eső kopogását az ablakon, és párkányán. Kicsivel később visszatért szobatársam fülét, farkát behúzva.
 - Bocsánat, de muszáj volt itt hagynom téged, hogy kapjak a kérdésemre megfelelő választ - felé fordítottam fejem. - Mit éreztél, mikor kiment a szobából?
 - Amikor kitoltam őt jómagam őt a törölközővel a fején, mert nem bírtam a szemébe nézni? A szívem akart kiugrani a helyéről - takartam be lábaimat plédemmel.
 - Tudtam én - vigyorodott el.
 - Ha tudtad, miért kellett ezt csinálni velem? - elnevette magát, majd mosolyra húzva a száját hajtotta le a fejét. - Mindegy, hogy van a barátod?
 - Nem a barátom.
 - Nem jártok JungKookkal? - megrázta fejét. - Csókolóztál már vele? - hevesen megrázta fejét ismételten. - Akkor mégis most mi van köztetek?
 - Ő egy fiú, aki kedves velem, akivel a legtöbb időt töltöm, aki mindig megmosolyogtat, akibe szerelmes vagyok, de - tartott egy szünetet felmutatva mutatóujját. - ő egyszer sem mondta nekem, hogy szeretne vagy, hogy legyek a barátnője, aggódnom kéne? - eresztette le ölébe kezét.
 - Mi lenne, ha először a te fiús ügyeidet oldanánk meg? - felcsillant a szeme mondatomra. - Ki a szobatársa, mert akkor megkérdezem őt, hogy szokott-e valamit mondani-e rólad? Ha igen, akkor meg, hogy mit - eltűnt a csillogás szemeiből.
 - Az a helyzet, hogy nem hiszem, hogy akarsz vele beszélgetni a szerdai eset óta.
 - HoSeok a szobatársa? - bólintott egyet, rám nézett, én pedig vettem egy mély levegőt. - Csak azért, mert a szobatársam vagy és lassan a barátom, megteszem, de jössz nekem kettővel ezért - egyből köszöngetni kezdte, amit tenni fogok és átölelte nyakamat is. - Holnap elrendezem a dolgot, oké? Most már kicsit pihentetni akarom az agyamat.


/YoonGi pov/

Összegeztem magamban, amit TaeHyung mondott el a mai napról, majd megismételtem, amit megértettem a történetéből.
 - Szóval, ha jól értettem. Te elmentél SeoNa után az esőben, mert tudni akartad, merre császkál és hogy elmondj valamit. Az lett a vége, hogy meg akartad csókolni, ezt viszont ő nem engedte. Aztán meg nem mondtad el neki, amit valóban mondani akartál, mikor visszaértetek a kollégiumba. Utána meg vittél citromos teát a számára, hogy ne legyen beteg, megölelted, ő ekkor nem lökött el kivételesen. Viszont ezek után a törölközővel a fejeden lökdösött ki a szobájukból - hadartam el, majd bólintott egyet helyeslően. - Miért akarod te minden áron megcsókolni?
 - Egy barátságot egy dolog választ el a szerelemtől. Ez pedig egy csók. Ha megcsókolsz egy barátot akármilyen ittas is vagy, vagy nem, mindenképpen megváltoztatja a két fél hozzáállását. Egy csók után nem tudnak majd ugyanúgy egymásra nézni, mint azelőtt. Ott lebeg majd a szemük előtt, hogy csókolóztak, így már nem lehetnek csupán barátok - elgondolkoztatott a beszéde. - Meg akarom tudni, mit váltana ki a miénk egymás között, ezért. Te, YoonGi. Amikor egyszer beszélgettem SeoNával, azt mondta, egyszer szerelmet vallottál neki. Mi lett a vége, miért nem jöttetek össze? - kibillentett elmélkedésemből kérdése.
 - Mindenkinek jobb, hogy mi csupán barátok vagyunk. Az évek múlásával talán még nekem is, mert kishúgommá nőtte ki magát az a lány - elmosolyodtam.
 - Nem is érzel semmi többet iránta, mint barátság?
 - De, testvéri szeretetet, sok éve már egymás mellett vagyunk, egy románc csak elrontotta volna a dolgot. TaeHyung, te meg ne aggódj, hogy nekem fájna-e a ti kapcsolatotok. Emlékezz, hogy mit mondtam a múltkori kérésedre. Amíg SeoNa szívét nem töröd össze, én boldog vagyok, hogy a kislányt, akit mindig én védtem meg, már nem csupán én védelmezem tovább - elmosolyodtam. - Segítek, hogy meghódítsd a szívét, barátom - veregettem hátba, majd saját ágyamra fáradtam. - Szólj, ha valami kéne, oké? - hanyatt dőltem és kezemet fejem alá tettem lehunyva közben szemeimet. - Te is pihenj, kérlek, mert szarul nézel ki - dünnyögtem csukott szemmel, majd gondolataimba merültem el. SeoNa elkezdte megkedvelni TaeHyungot, valóban? Nem lökte el őt, mikor megölelte? Valami biztos történt a háttérben, hogy most hirtelen megváltozott. Megint az anyja csinált volna valamit? Beszélnem kell vele és az anyjával. SeoNának meg HyeRannal kellene szót váltani, mert nem fog örülni, hogy megcsalja őt. Végül is a párkapcsolatuk érdekében.