7.rész - Love song

/SeoNa pov/

Arra a napra békén is hagyott szobatársam és csöndben nyomta telefonját, néha pedig elugrott ennivalóért. Az eső egész éjjel zuhogott, kopogtatott ablakunkon, de én amúgy sem bírtam volna aludni a gondolataimtól, szóval ugyanabban a pózban ültem végig az éjszakát, amíg a másik ágyon JiYeon aludt. Talán hercege járt eszében még álmában is, ezért volt olyan nyugtalan.

Átvedlettem a tegnapi ruhámból egy zuhanyzás alkalmával egy tisztába, majd felhúztam cipőmet és pulcsimat, azzal megindultam az udvar felé, hogy járjak egyet az elmélkedéseimmel, a bejárati ajtó előtt pedig meg is álltam. Fejemet egy tartóoszlopnak döntöttem még a fedett részen.

A tegnapi eső elvonult, de maga után hagyta a frissességet, amit mindig is szerettem az esőben. Megtisztította a levegőt, ahogy belélegezte az ember semmi port vagy szennyeződést sem lehetett érezni benne. Imádom. Aztán a friss esőillat mellett megéreztem egy kellemes, ismerős illatot.

 - Ismét korán tetszett kelni? - jelent meg mellettem mély hangú osztálytársam.

 - Megint követni tetszett? - pillantottam rá egy másodpercre. - Ahogy az arcod elnézem, te sem aludtál túl sokat - jegyeztem meg összefonva magam előtt karjaimat, ismét előre bambulva. - Igazam van? - hümmögött egy igenfélét. - Miért?

 - Ha elmondom, megint úgy nézel majd rám, ahogy nem akarnám - vett egy nagy levegőt megtöltve az eső illattal tüdejét.

 - Ne kövess többet - jelentettem ki, mire megéreztem tekintetét magamon. - Csak akkor keress, ha én kérem. Legyél olyan, mint csütörtökön, légyszíves - felpillantottam íriszeibe és bólintott egyet beleegyezően. - Köszönöm. Holnap találkozunk - távozni akartam, de még visszafordultam felé, ő háttal állt nekem. - TaeHyung, tegnap mit akartál mondani?

 - Nem fontos már - dőlt neki a falnak és bámult előre az udvar irányába. Sóhajtott egyet, el is köszöntem tőle, megálltam egy üdítőautomatánál útközben, majd szobám felé vezetett utam, ahol szobatársam nagyokat ásítozott. Álmos arccal köszöntött, felé nyújtottam egy energiaitalt, amit a folyosói automatából vettem, belekortyolt az italba, majd újra megszólalt.

 - Beszélsz ma HoSeokkal akkor? - bólogattam, mire tekintetébe méreg ült. - Esküszöm, ha még egyszer nem alszol este, bealtatózlak. Tudom, hogy sok minden járt az eszedben, de kérlek, aludj egy kicsit ma valamikor, rendben?

 - Majd a te problémád után oldom meg a sajátom. Beleértve az alvásproblémákat is - jelentettem ki, majd saját energiaitalomba ittam bele, mikor levetettem magam az ágyamra.

/TaeHyung pov/

Elköszönt, miszerint holnap az órán találkozunk, aztán már nem éreztem jelenlétét mögöttem.

 - Miért számítana, hogy mit mondtam volna? - sóhajtottam egy fájdalmasat. - Úgyis ellöksz magadtól ok nélkül, pedig látom rajtad, hogy valamit kiváltok belőled - lenéztem a földre. - Érdekelne, mit mondtam volna? - suttogtam magamban. - Beléd estem, SeoNa, megbűvöltél valahogyan. Szőke hajtincseidet futtatnám ujjaim között egész álló nap, ha engednéd. Viszont így csupán ábránd marad ez - én is visszatértem lakomba, YoonGi pedig azonnal a távollétemről érdeklődött. - Sétáltam - feleltem vállat vonva.

 - Aludni meg ki fog? - a kérdező énjére mutattam. - Esőben nem tudok, el kezd járni az agyam olyankor. Na, de mesélj, mi történt, mert az arcod este még nem ilyen volt - döntötte hátát a falnak, így velem szembe ült ágyán.

 - SeoNa-

 - Miért érzem úgy, hogy két a szerelemhez nem értő egyénnel van dolgom? - vett egy mély levegőt, kihúzta magát. - Mondjad, mit mondott - elmondtam neki szóról szóra SeoNa kérését, majd legyintett és elnevette magát. - Miért vagy ilyen bolond, te gyerek? Tedd, amit ő kért. Majd megbánja a kérését - vigyorodott el. - Most pedig, TaeHyung, aludj egy pár órácskát, kérlek, mert ilyen ábrázattal senkinek sem tetszenél - a fürdőbe tűnt el alakja, majd úgyis tettem, ahogy kérte. Aludtam egy kicsit, de még álmomban is próbáltam közelebb kerülni SeoNához.


/SeoNa pov/

A megfelelő szoba előtt álltam meg, majd bekopogtam, olyantájban, amikor már biztos nem én leszek valaki vekkere. Az általam keresett személy nyitott ajtót, a szemöldökét azonnal felhúzta látványomra.
 - Beszélhetünk? - kifújta levegőjét, majd becsukta maga mögött az ajtót. - JiYeon, a szobatársam és a te szobatársad pedig elvette az eszét. Viszont egyszer sem mondta még neki JungKook, hogy is érez iránta. Szokott esetleg beszélni JiYeonról valamit, ami ide kapcsolódik?
 - Mennyit ér meg neked ez az információ? - húzta félmosolyra száját.
 - Annyit, hogy nem ütlek meg azonnal - vágtam rá komolyan, közben összefontam karjaimat magam előtt.
 - Ha meghívsz a közeli kávézóban egy csokis muffinra, akkor mindent elmondok, amit akarsz tudni - nagy levegőt kellett vennem, de eleget tettem a kérésének. Beültünk a 'Seoul Café' nevű helyre, ami körülbelül tíz percre feküdt az egyetemtől, rendeltem neki a pultnál egy csokis muffint, amit óhajtott, magamnak pedig egy cappuccinot, leültünk az egyik ablak melletti asztalhoz és végre a tárgyra tért. - Szokott JiYeonról beszélni, elég sokat - harapott bele ételébe. - Konkrétan még nem mondta ki, hogy szereti-e, de látom rajta, hogy kezd valami kialakulni a fejében a kettőjük kapcsolatáról. Kedvelni kedveli a szobatársad - megkönnyebbültem, hogy jó hírt mondhatok majd osztálytársnőmnek. - És te? Ki az, akit kedvelsz? Mert te hazudtál nekem. Te aztán nem jársz TaeHyunggal - dőlt előre rákönyökölve az asztalra.
 - Jó, igazad van. Nem járok vele, csupán meg akartam védeni a te fajtádtól, akiknek nem tud visszavágni - dőltem hátra székemben. - Te, HoSeok, olyan fajta vagy, aki mások önbizalmát emészti fel a dumájával. Rohadtul nem bírom az ilyeneket, egyúttal téged sem. Az pedig, hogy kit kedvelek, nem rád tartozik.
 - Én viszont bírom az erős karaktered, de látok egy hibát benned - kapott be egy falatot süteményéből. - Az, hogy könnyen össze lehet téged zavarni. Erős vagy, visszaszólsz bárkinek, kimondod, amit gondolsz, de ha egyszer jön egy ember, aki összezavar, többet nem tudod elfelejteni azt a személyt. Én tudod, miért vagyok ilyen? Mert olyan voltam, mint te. Egy lány anno összezavart, de most már sokkal jobban vagyok, hogy mások önbizalmából táplálkozom. Meg az is, hogy annyi lány bókol nekem - vigyorodott el. - Ne legyél olyan hülye, hogy eldobod azt a fiút, jó? - elfalatozta a maradék ennivalóját is, én meg a kint sétáló járókelőket néztem. Amikor befejezte elindultunk vissza a kollégiumi bejárathoz, addig maradék kávémat kortyolgattam. - Köszönöm a muffint. Kielégítő volt a válaszom? - álltunk meg a szobájuk előtt.
 - Továbbra is olyan leszek veled, mint eddig az órákon, csak hogy tudd - fordultam meg az én rezidenciám felé lépkedve. - Szívesen máskor is - ordítottam még vissza neki az elágazásban. Visszatértem a szobába, JiYeon pedig már lázasan várta a fejleményekről való beszámolómat. - Kedvel, nyugodj meg. Sokat beszél rólad - mosolyodtam el, mire szobatársam az ágyán kezdett pattogni. A nap hátra lévő részében százkarátos mosolyt mutogatott nekem egyfolytában, de nem akartam, hogy leálljon vele. Jobb, ha mosolyog.
Az éjszaka szintén nem aludtam semmit, ezúttal HoSeok mondatainak a fejemben való visszhangzása nem hagyott élni. Ne legyél olyan hülye, hogy eldobod azt a fiút, jó? ...könnyen össze lehet téged zavarni. Ezért mikor osztálytársnőm elkezdett nyújtózkodni a másik ágyon reggel hat környékén, én is úgy tettem, mintha akkor ébrednék.
 - Ma este kapsz altatót - ezzel a mondattal távozott a fürdőszobába, tudtomra adta, hogy lebuktam. Mikor én is eljutottam a fürdőig, felfedeztem a napról napra egyre csak sötétedő karikákat szemem alatt. Felöltöztem, megtéve a szokásos utat léptem be a kétszáz kettes terembe, ahol Kim tanár úr tartja majd nekünk az órát, egy újabb napszemüveg kíséretében, ami takarta a több napos sötét foltokat szemem alatt. Leültem helyemre, TaeHyung pedig vígan cseverészett EunJunggal mellettem, de inkább csak a lány beszélt, padtársam a vigyorgó hallgatóság szerepét töltötte be.
 - EunJung, tudod, hogy korán reggel igen irritáló a hangod - sóhajtottam levéve napszemüvegem és hangosan kimondva, ami gondoltam, mire lejjebb csendesült a terem.
 - SeoNa, nem gondolod, hogy így is túl sok figyelmet akarsz magadnak? - vágott vissza, mire a maradék emberek, akik beszélgettek is elhallgattak.
 - Bocsi, talán elvettem valamit tőled? Talán azt akarod, hogy mindenki rád figyeljen? Tegyél érte - hunytam le szemem hátradőlve a székemben.
 - Tegyem azt, amit te? Szerezzek egy gazdag fiút magamnak, mint te és kürtöljem szét?
 - Nem érted a nyelvünket vagy tényleg nem akarod befogni? - a terem tanulói együttesen visszahangozták a 'húú' szócskát a válaszomra. - Ha feltűnési viszketegséged van, tedd nyugodtan. Te akarsz lenni az osztály, vagy akár az egész évfolyam királynője? Tedd azt. Tégy, amit csak akarsz. TaeHyung, neked még annyit mondanék, nem áll jól a nőcsábász karakter. Ha jót akarsz, csak legyél önmagad - felálltam helyemről és a tanári asztal felé sétáltam. - JungKook - mutattam az említett felé. - Te mégis mire vársz, édes fiam? Arra, hogy a két sorral hátrébb ülő lány térden könyörögjön egy szóért neked? - HoSeok - tértem át padtársára. -, miért jó az, ha másokat gúnyolsz? Ez már nem a gimi, emberek - néztem körbe a többi osztálytársamon. - Miért jó az, ha csoportosultok, kiközösítetek embereket? - becsukódott az ajtó és SeokJin tanár úr állt egy helyben.
 - Folytasd nyugodtan - mosolyodott el.
 - Köszönöm - bólintottam. - Már mind elmúltunk húsz évesek, nem középiskolában vagyunk, ahol amúgy már fel kellett volna nőnünk útközben. Egy egyetemen vagyunk, ahol diplomát akarunk szerezni egy olyat területen, amivel egész életünkben szeretnénk foglalkozni. Itt mind a zenét választottuk társul és hiszem, hogy a negyedik év végére énekeseket, producereket, és még sorolhatnám, hogy miket, köszönthetek majd ugyanezeket az arcokat nézve. Viszont nem akartam hétfőn korán reggel elvenni a tanár úr idejét az órából, szóval köszönöm, hogy eddig hagyott beszélni - fáradtam vissza a helyemre.
 - Nem, én köszönöm. Úgy jöttem ma dolgozni, hogy semmi kedvem nem volt tanítani, mivel ki szereti a hétfő reggeleket? De Ön, SeoNa, elgondolkoztatott. Én is büszke akarok lenni magukra. Négy évig, minden nap látni fogom a fejüket, úgyhogy változást akarok látni, nem álmos arcokat minden áldott reggel, rendben? - együtt zengte el a megfelelő választ erre a kérdésre az osztály, majd el is kezdte az órát tanárunk. A legcsendesebb és a legodafigyelőbb osztályt alkottam a beszédemmel, de EunJung egy csöppet sem akart változni. Forgolódott hátra, TaeHyunggal szándékozott beszélni egész órán.
A szünetben padtársam felém fordult teljes testével, úgy kezdeményezte a beszélgetést.
 - Honnan jött ez a beszéd? - kérdezte ekkor.
 - SeoNa, gyere egy kicsit, légyszíves - rabolt el YoonGi a teremből, csupán a folyosón folytatta. - Mi történt veled mostanában? TaeHyung elmesélte, mi történt a hétvégén. Meg ez a beszéd. Mi lelt téged?
 - Összezavartak - mosolyodtam el.
 - Miért hanyagolsz el ennyire, hogy fontos dolgokat mástól tudok meg? - játszotta a besértődöttet. - TaeHyung pedig olyan, mint egy elveszett gyerek miattad.
 - Még sincs annyira elveszve, ha EunJunggal beszélget. YoonGi, annyira sok gondolat van a fejemben, nem aludtam már két napja semmit sem. Én vagyok elveszve - öleltem át karjai alatt, majd végtagjait körém fonta.
 - Miért nem adsz annak a szerencsétlennek egy esélyt? - a sok inger, ami ért az első hét alatt teljesen felborította a gondolatmenetemet. Bárcsak mindenre elég lenne egy 'nem tudom' válaszként.
Napközben, az egyik szünetet felhasználva felhívtam főnökömet a múltheti ajánlata miatt, amit természetesen elfogadtam, így az egyetem mellett is, mert szükségem lesz a plusz két óra kikapcsolódásra a megérzéseim szerint. A tanórák után pedig megkaptuk a tankönyveinket, amik majd örömtelien húzhatják lejjebb vállamat a fekete hátizsákomban pihenve minden áldott nap.
Alig vártam már a szerdai rádiózást, nem bírtam végigülni a két napot a székemben nyugodtan, és ahogy JiYeon ígérte is altatóval kellett befejeznem a napjaimat.

A nyolc tanórám után, négy környékén egyből a BBS épülete felé vettem az irányt YoonGival, aki mindenképpen velem akart tartani. Köszöntöttem minden alkalmazottat a folyosón végigszántva, ahogyan illett, majd sóhajtottam egy nagyot, mikor helyet foglaltam a szokásos székemben. Pontban ötkor pedig fejemre, de csupán félfülemre tettem a fejhallgatót és bekapcsoltam a mikrofont.
 - Hello, hello, itt van Nana ideje a BBS-en. Tudom, fura lehet, hogy szerdán hallotok engem, de mostantól minden héten pontban ilyenkor két órán keresztül megint én leszek adásban. És úgy gondoltam, mivel ez az első szerdai műsorom, legyen kicsit izgalmasabb. Szeretnék minden telefonálót megkérni, ha egy zenét kér, mondja meg, honnan telefonál, és ha óhajtjátok neveket is mondhattok - égni kezdtek a vonalak, és kapcsoltam is az első betelefonálót. - Hallgatlak, adásban vagy.
 - Szia, JiYeon vagyok és a Dankook Egyetemről hívlak - YoonGira néztem, aki szintén elmosolyodott, akárcsak én. - Olyan zenét szeretnék, ami feldobja a napomat.
 - Nos, JiYeon, akkor küldök neked egy 'B.A.P' dalt, a legújabb visszatérésük zenéjét kapod tőlem és további szép napot - kapcsoltam be a számot, amire már rávezettem az egérkurzort időközben. A kérések csak úgy hömpölyögtek egymás után megállás nélkül, és ahogy mondták tartózkodási helyeiket, meglepődve fedeztem fel, hogy szinte az egész országban hallgattak. Aztán háromnegyed órával később egy újabb ismerős hang csendült fel az egyik hívás alkalmával.
 - Szia, Nana! A Dankook Egyetem kollégiumában tartózkodom, TaeHyung volnék és kérném a Miss A-től a Love Song-ot, és ha megengeded az egyik barátomnak küldeném, remélve, hogy ő is hallgatja - összenéztem osztálytársammal, mindketten tisztában voltunk a dal szövegével, és hogy a barát a mondatban engem takart.
 - TaeHyung, úgy érzem, itt nem csupán barátságról van szó felőled - reagáltam végre le a hallottakat. - Akkor szóljon a Love Song - kattintottam a megfelelő címre, majd levettem fejemről a fejhallgatót arra a négy percre és kikapcsoltam a mikrofont is. - Miért nem hagy egy kicsit békén?
 - Nana, szerintem anyukád miatt - értetlenül fordultam felé. - Emlékszel, mikor nagyon beteg voltál és semmi gyógyszer nem hatott? - bólintottam, majd folytatta a magyarázatot. - Akkor rajtakaptam anyukád a nénikéddel, hogy valamit mormolnak, utána pedig hirtelen jobban lettél, teljesen váratlanul. Most is erre gyanakszom, mert a semmiből változtál meg, elkezdett érdekelni TaeHyung is, ne tagadd.
 - Azt akarod nekem mondani, hogy az anyám és a nénikém valamilyen boszorkányok, de akkor az azt jelentené, én is, nem? - ekkor beugrott a telefonos eset a nagycsarnokban, amire nem találtam megfelelő magyarázatot a hallucináción kívűl. - Beszéljük majd meg ezt az úton - visszagördültem a mikrofon elé, és leadtam a maradék műsoridőt.
Felszabadult az agyam egy kicsit, akármennyire is fáradt voltam feltöltődtem. A kollégium felé sétáltunk, YoonGi várta a megfelelő pillanatot, hogy anyámról beszéljünk, de engem egy csöppet sem érdekelt a dolog.
 - Az anyám rengetegszer hazudott nekem, nem ez lenne az első eset. Igen, fájna, ha tényleg kiderülne, hogy igazad van vele kapcsolatban, mégis semmi kedvem sincsen újra csalódni benne, hogy helyettem döntött. Elképzelhető, hogy már zavarta őt a lányokkal folytatott tevékenységeim, viszont lehet, jobb lesz ezek után - húztam keserű mosolyra számat. Beértünk a kollégium folyosójára, ezért az elágazásnál szét is váltunk, de YoonGi még visszatartott csuklómat megfogva.

 - Nana, el kell mondanom valamit, aminek talán nem fogsz annyira örülni - visszafordultam, majd sóhajtottam egyet.
 - Mi lenne, ha nem rontanánk tovább a hangulatomat egy jó kis rádiózás után? Holnap mondd majd el, kérlek, köszönöm - megöleltem, majd a szobámban azonnal leültem a székembe, a tankönyveimet, füzeteimet az asztalra dobtam, nekiálltam a tanulásnak, és a csütörtöki határidős , két oldalas házi dogának Kim tanár úr órájára. JiYeon valahogy sötétedés után érkezett vissza a szobába, ekkor állt neki ő is a tanulnivalónak saját asztalánál.
 - SeoNa - szólalt meg, miközben én a zenetörténelem egy darabját próbáltam minél hosszabb mondatokban megfogalmazni, hümmögtem egyet, ezzel jelezve, figyelek. - Mi volt ma?
 - TaeHyung még mindig próbálkozik. Anyám lehet, megint hazudott nekem. YoonGi valami olyat csinált, aminek nem fogok örülni. Ha nagyon tömör akarok lenni - megállt a tollam a papíron, jobbra tekintettem, TaeHyung rajzára. - Viszont ebből az egyiknek örülök - mosolyodtam el, felőle pedig egy apró elégedett kuncogást hallottam.
 - Amúgy nem tudom eléggé megköszönni, amit tettél nekem. Ma HoSeok felbátorítására JungKook bevallotta nekem, hogy tényleg kedvel, el is hívott egy péntek délutáni randira - már a hangjából megtudtam állapítani, hogy fülig ér a vigyora.
 - Így kell ezt csinálni, nem? - nyújtottam felé tenyerem egy pacsi reményében, amit meg is adott. - Majd mesélj a randidról.
 - Te pedig a tiedről majd - felé pillantottam, ő pedig folytatta egy magyarázattal. - A holnapi zongoraórádról Taevel - mosolyodott el. - Elfelejtetted? - a homlokomat az asztalomra döntöttem. - Úgy látom, igen - kuncogott tovább magában, míg nem morogtam rá.
Örülök neki, hogy annak ellenére, hogy JiYeon miket tudott meg rólam eddig, mégis barátomnak mondhatom már lassan. Nem volt még soha lány barátom, aki tényleg csakis barát volt számomra. Viszont egy van, ami mégis zavar benne, hogy TaeHyung szurkolólánya, mindenképpen a mi kapcsolatunk létrejöttét akarja.
Este fél tízig írtam a leckéket és a házi dogát. JiYeonnak sem kellett túl sok utánam, hogy ő is végezzen, de utána úgy dőlt be ágyába, mint valami krumplis zsák, akit nekem kellett betakargatnom. Azonnal szuszogni is kezdett, mint egy kölyök macska az anyja mellett.
Vettem egy frissítő zuhanyt, majd én is elnyúltam az ágyamon. Az asztalomon nyugvó altatós hengerre néztem. Ma nincs szükségem rád. Azzal ellöktem mutatóujjammal a sárga műanyag tégelyt, és lehunytam szemeimet.
A hangod forog körbe a fejemben...Akarlak...Sokáig vártam...Amire szükségem van, az a szerelmed...
Felriadtam az éjszaka közepén, mert az a bizonyos dalszöveg egyes mondatai pörögtek a fejemben. Ekkor mégis az altatóért nyúltam, hogy elbírjak aludni.