8.rész - Drumbeat

/TaeHyung pov/

SeoNa kérését betartva nem is beszéltem vele, pedig szívesen megszólítottam volna, amint leült mellém az óra kezdete előtt, visszafogtam magam. Majd megbánja a kérését. YoonGi mondata tartotta bennem a lelket, hogy ne kezdjem el hiányolni beszélgetéseinket.

Viszont a délutáni zongora óra eljövetelével egyedül maradt velem, míg vártuk a megfelelő ajtó előtt a tanárnő érkezését, aki majd oktatni fog minket. Én ugyan elsajátítottam a zongorázás fortélyait, mikor még kis srác voltam a szüleim noszogatása miatt, de inkább úgy tettem, mintha nekem is ez lett volna az első órám a zongora előtt.

 - Ideges vagy az első óra miatt? - törtem meg a csendet közöttünk.

 - Miért volnék? - jegyezte meg magabiztos hangnemmel. - Nem le akarok ugrani a magasból egy kötéllel a lábaim körül. Meg szeretnék tanulni zongorázni, amire eddig nem volt lehetőségem. Miért te félsz? Fogjam a kezed közben esetleg? - nevette el magát.

 - Nem félek, de foghatod, ha szeretnéd - mosolyogtam rá, amitől kicsit lecsillapodott nevetése, de egy apró mosoly ott maradt a szája szélén.

 - Bocsánat, hogy várnotok kellett rám. Szét vagyok ma esve kissé - érkezett mellénk, kinyitva az ajtót, és ő is lépett be elsőként, magam elé engedtem SeoNát, majd én is betértem a terembe. Nem volt olyan tágas, mint a többi, viszont így is két fekete zongora foglalt helyet a középpontban egymásnak tolva. A terem egyik felében néhány egyszemélyes pad sorakozott, amelyek a falra felszerelt tábla felé néztek. A fal mellett pedig néhány gitár is a falnak támasztva állt. - Elnézést, de erre a félévre itt kell magunkat meghúzni az órákon, mivel ahol amúgy lennénk felújítás alatt van, hogy még tágasabb legyen, több férőhellyel. Valószínűleg a következő félévben ott zajlanak majd az órák. Addig is foglaljatok helyet egy-egy padnál - mutatott az említett bútordarabokra. - Én Miss Choi vagyok. A zongora, illetve a gitár különórákat én oktatom - állt meg a tábla előtt.

 - Miss Choi, miket mond Ön? Nincs is szét esve, remekül fest - SeoNa megjegyezésétől kivirult az arca azonnal.

 - Köszönöm szépen, jól esik ilyet hallani. El is kéne kezdenünk az órát és egyet le is kell szögeznem. Ezen az órán nem ültök zongora elé, mert ma elméleti órát tartunk a hangok elhelyezkedéséről a hangszerünkről. Mutatkozzatok be nekem először is.

 - Kim SeoNa - mosolyodott el mellettem ülő.

 - Kim TaeHyung - szólaltam meg.

 - SeoNa és TaeHyung, rendben. Mivel osztályonként folyik a zongoraoktatás a hely szűkössége miatt, ezért csütörtökönként ilyenkor így hármasban fogunk találkozni - ennek hallatán SeoNa kezeibe temette arcát, viszont én elmosolyodtam. - Mondtam valami rosszat? - ijedt meg Miss Choi osztálytársam mély sóhajától.

 - Ah, semmi baj, tanárnő. SeoNa nagyon szeret egy légkörben tartózkodni velem - válaszoltam oktatónknak szarkasztikusan, amit persze egyből levágott. Osztálytársam kezei mögül előtűnt és rám nézett, pillantásából mindent ki tudtam olvasni, ezért eltüntettem a mosolyt az arcomról.

 - Mi lenne, ha kezdenénk, fiatalok? - a fehér táblára azonnal felvázolta az aznapi óra anyagát, amivel megismertetett minket az akkordok hihetetlennek nevezett világával. Mindent tudtam, ami elhangzott, így megtehettem, hogy egyszer-kétszer elkalandoztam SeoNa alakján, aki lázasan figyelte a tanárnő minden egyes szavát, közben mindig egy bizonyos szőke tincset tett füle mögé, ami állandóan kiszökött hallószerve mögül. - A jövő héten itt folytatjuk - feleszméltem erre a mondatra, majd a teremből kiviharzó osztálytársam irányába néztem. - Miatta jársz erre az órára, ugye? - lépett a padom mellé Miss Choi egy kis idő múlva, amikor még mindig nem mozdultam helyemről.

 - Hülye volnék, tanárnő?

 - Ugyan, ne butáskodj. Kemény munkával lehet elérni, amit akarunk, TaeHyung. Most pedig eredj, pihend ki magad - tapsolt kettőt, majd kint is voltam az ajtón. SeoNa egy kicsivel arrébb várakozott, majd mikor meglátott mellkasomhoz nyomta füzetét.

 - Tudom, hogy úgysem írtad le a vázlatot, legalább másold le - nézett szemembe, majd sarkon fordult.

 - Eljössz velem egy randira, SeoNa? - szóltam utána az üresen kongó folyóson, visszafordult, ezért közelebb léptem hozzá. - Csak mi ketten, mondjuk beülünk egy kávézóba, beszélgetünk. Esküszöm, nem fogok közeledni. Nem is kell randinak nevezni, nem is kell igent mondanod, ha nem akarsz - érveltem össze-vissza hadoválva, mire elmosolyodott.

 - Elmegyek, ha végre megnyugszol és csöndben maradsz - nyeltem egy nagyot, visszafogtam szavaimat. - Menjünk holnap suli után, rendben? - szorgosan bólogattam. - Nehogy kicsípd magad, mert ez nem randi lesz, egy baráti kávézás. Viszlát holnap az órán - haja követte a fordulása mozdulatát, eltávolodott tőlem. Minden egyes cselekvése után egyre jobban kedvelem. Sóhajtottam, majd visszatértem hajlékomba, YoonGi éppen a fürdőből lépett ki ekkor.

 - Mi van, királyfi? Miért ül az a mosoly a szádon? - ledőltem az ágyamra, mint egy hulla. Osztálytársam füzetét pedig az asztalra tettem közben egy mozdulattal.

 - SeoNával kávézom holnap délután, és ez nem randi lesz - dünnyögtem a saját szavaimon, hitetlenkedve. Elkerekedett szemekkel ült le elém szobatársam, szemmagasságba a földre további részletekért. Elmeséltem neki a szituációt, amiről lemaradt, majd csupán egy mondatot fűzött hozzá.

 - Okos ez a tanárnő - kuncogott egy sort, aztán ő is ágyára dőlt telefonjával a kezében.

Sóhajtások közepette terveztem el a holnap délutánt. Kicsivel később pedig az íróasztalomhoz ültem, hogy lemásoljam a zongoraórán elhangzottakat SeoNa füzetéből. Az írása szép volt és rendezett, elnézegettem volna, de felriadtam merengésemből YoonGi taslijától. - Túl feltűnően szereted a legjobb barátomat, TaeHyung. Nem tudnád visszafogni az imádásod? A sóhajaidból néha elegem van. SeoNa sem szíveli túl sokáig, ha így kimutatod, amit érzel. Néha kicsit legyél titokzatosabb. Ismerem őt, szóval tedd, amit mondtam, oké? Most pedig aludj, mielőtt még egy ilyet kapsz csak erősebbet a sóhajtozásaid miatt. Holnap nem kellene élőhalott módban közlekedned - telefonom kijelzőjére tekintettem, több, mint négy óra telt el azóta, hogy elkezdtem másolni a füzetet, ezért tényleg elraktam magam másnapra.

/SeoNa pov/

Miért nem adsz annak a szerencsétlennek egy esélyt? YoonGi kérdése lebegett előttem, mikor válaszoltam neki. A szobába benyitva pedig JiYeon pattant elém azonnal, viszont kérdéseire nem adtam választ, csupán kikerültem, elhasaltam az ágyamon akár egy krumplis zsák, majd motyogni kezdtem végre felelve neki.

 - Holnap TaeHyunggal kávézom - söpörtem el az időközben az arcomba hulló hajtincseimet. Törökülésben helyet foglalt a padlón, fejét félre döntötte, várta a mai napról szóló történetet, így hátamra fordultam, elkezdtem mesélni a zongoraóráról, TaeHyung kérdéséről, a ráadott válaszomról. Hümmögött, majd feltápászkodott.

 - Tényleg nem is értetek hozzá a zongorához? - nézett rám, saját fekhelyéhez fáradt és leült a rugózó matracra.

 - Komolyan? Ez volt a legfontosabb információ a történetből? - akadtam ki felülve, mikor elnevette magát.
 - Ez a legmeglepőbb, azért. A többire lehetett számítani. Mit veszel fel holnap? Az első randi fontos ám.
 - Nem randi lesz, már mondtam. Abban megyek, amiben leszek végig a suliban. Azért mondtam neki igent, mert YoonGi kérdezte még régebben, miért nem adok neki esélyt, szóval ha elhibázza ezt az esélyét, akkor annyi volt a köztünk lévő kapcsolat.

 - Keresd csak a kifogásokat, nyugodtan - dőlt el ágyán befelé fordulva. - Nem vagyok hülye, tudom, hogy amúgy el akartál menni vele valahova és most légyszíves hagyd, hogy a szépítő alvásom hasson az arcomon és maradj csendben - vágtam volna a fejéhez rengeteg dolgot, de nem akarom megismerni a nagyon nyűgős JiYeont a közeljövőben, így összeszorítva számat fogtam vissza a szavakat. Egy gyors zuhany után huppantam újra a párnáim közé. Rég besötétedett odakint, de még mindig nem aludtam. A hold fénye épphogy átlátszott az előtte elterülő felhők mögül. A plafonon
elnyúló fényeket fürkésztem, miközben a nap eseményeinek képei ugráltak fel a szemem előtt.
Valóban igent mondtam neki, pedig régebben soha nem bólintottam volna rá egy ilyen kérdésre. És JiYeon igazad van, ez randi lesz.

A szokásomat betartva, csupán öt órát aludtam, mielőtt megszólalt volna a hatórási ébresztőm telefonomon. Ekkor JiYeon filmbeillő, tökéletes hajjal és arccal ébredt. Én pedig voltam az érem másik oldala, mély karikák jelentek meg újra szemem alatt, amit egy kis alapozóval és egy napszemüveggel próbáltam elrejteni. Nem voltam feltűnő a szemüvegben, mert kint a nap csodásan sugárzott egész nap egy szeptemberi naphoz képest. Leültem szokásos helyemre és csak néztem ki fejemből, viszont mikor az a bizonyos személy betoppant a terem ajtaján, hirtelen egy nagyot dobbant szívem a mellkasomban, talán egy ütemet is kihagyott ezek után ketyegőm. Haja kissé kócosan állt fején, talán csupán elaludta azt, de arcvonalához tökéletesen illett a rendezetlen frizura. Leült mellém egyetlen szó nélkül, nem köszönt, nem kérdezett. Én is csak előre felé néztem, nagyokat sóhajtoztam, hogy hevesen verő szívem kicsit lejjebb csillapítsam, aztán végre betoppant professzorunk, így tudtam másra koncentrálni.
Egész nap, minden egyes órán éreztem TaeHyung pillantását magamon, kicsit frusztráló érzés fogott el ilyenkor.

A nyolc tanítási óránk befejeztével visszavándoroltam hajlékomba, JiYeon pedig szorosan követett, rám akarta erőltetni, hogy valami csinosabb ruhát öltsek magamra. Egy határig engedtem neki, egy fonattá alakította hajtömegem, a kék farmeromat erőltette rám egy fehér pólóval, amit csak 'pasifogó szerelés'-nek nevezett el. Kedvenc pulcsimat viszont még levágni se tudta volna rólam, ezt kicsit szívére vette. A telefonomat a zsebembe mélyesztettem, a cipőm lábfejemre húztam, JiYeon pedig vállaimnál fogva nézett a szemembe.
 - Legyél jó és ne játszd annyira a nehezen megkaphatót. Fent maradok addig, amíg nem jössz, ha pedig nem vagyok éppen a szobába azonnal csörgess meg és ugrok ide, megértetted?
 - Igenis, anyu! - elvigyorodtam. - Nem jó az úgy, ha úgy viselkedem, ahogy jól esik amúgy meg?
 - Mire tanítottalak én?
 - Lássuk csak. Eddig talán arra, inkább a szobatársunkat kérjük meg, hogy beszéljen a kiszemeltünk szobatársával, annak érdekében, hogy megtudjuk, hogyan is érez irántunk. Tényleg remek egy tananyag volt - nevettem el magam, ekkor pedig kopogtattak is.
 - Úristen, itt van! - kapkodott össze-vissza JiYeon.
 - Nem gondolod, hogy te jobban izgulsz, mint én, hogy hogyan is fog sikerülni ez az egész? - lerendezte egy 'de'-vel, majd az ajtóhoz tolt, kinyitottam a fafelületet és TaeHyung mosolygott rám.

 - Mehetünk? - kérdezte, majd a bólintásom után be is csuktam magam mögött az ajtót. - Várj egy kicsit - fogta meg karom. Átnyúlt vállam felett, lehúzta a hajgumit fonatomról, kibontotta azt, majd elmosolyodott. Igazgatta még egy kicsit hajamat, néhány tincset előre húzott, néhányat vállam mögé dobott. - Sokkal jobb, ha szabadon hagyod a hajad - a fülem mögé tett pár fürtöt, közben végig simította állvonalam, az arcomon egyből égő érzést éreztem, ezért elkaptam fejemet, elindultam kifelé az egyetemről, majd ő is becsatlakozott mellém. A Seoul Café-ig meg sem álltunk, én pedig meg sem szólaltam, ahogy a mellettem sétáló TaeHyung sem. - Tudod, hogy nem csendkirályt játszunk, ugye? - torpant meg a bejárat előtt. - Kérlek, próbáljunk meg normálisan beszélgetni. Elfelejteni, hogy megpróbáltalak megcsókolni egyszer...

 - Kétszer - javítottam ki.

 - Kétszer - erősítette meg. - Egy kávé vagy valami sütemény mellett elbeszélgetünk, rendben? - a beleegyező bólintásom után befáradtunk, a pultnál rendeltünk, aztán italainkkal leültünk egy üres asztalhoz. - Mondd, SeoNa, miért jöttél erre az egyetemre? - kortyolt bele italába.

 - Zenét szeretnék csinálni, azzal pedig híressé válni. Viszont a háttérben akarok maradni, csakis a nevem adni a dolgokhoz, az arcom nem. Nem szeretném azt, amit szerintem minden híresség átél, mikor ismertté válik, a magánélet megszűnését. Egy producer szeretnék lenni, aki kiad lemezeket, de nem mutatja meg az arcát. YoonGi és én is ugyanezért jöttünk az egyetemre. És te, TaeHyung, te hogyan keveredtél éppen erre az egyetemre? - emeltem számhoz bögrémet.

 - Én kivételesen megmutatnám az arcom. Énekes szeretnék lenni, bejárni a világot, az lenne a tökéletes. Bár a szüleimet még az sem hatná meg, ha eltűnnék otthonról talán. A munka oly nagyon lefoglalja őket, hogy észre sem vennék.

 - Ne vágj már ilyen arcot, légyszíves, ha már eljöttem veled. Ne érdekeljen már a szüleid hozzáállása, észbe kapnak, hogyha már kirepültél a fészekből - elmosolyodott, nem szólt semmit csak szemeimbe nézett és mosolygott. - Mi az?

 - SeoNa, ha híres leszek, leszel a producerem, aki majd írja nekem a dalokat?

 - Szóval egy ideig még nem akarod megszüntetni a kapcsolatot köztünk, ugye? - megrázta fejét. - Még meggondolom az állásajánlatot, de nem kapod meg ingyen a válaszom.
 - Kérsz esetleg egy süteményt is? - vigyorogva állt fel és vándorolt a pulthoz. Ekkor pedig megcsörrent telefonom, a kijelzőn JiYeon neve jelent meg.
 - Hogy haladnak a dolgok? - izgatott hangnemet ütött meg, mikor felvettem.
 - JiYeon, drága szobatársam, mi lenne, ha megvárnád, hogy hazaérjek? Körülbelül fél óra telt el, mióta eljöttem, mi történt volna? Elmesélem majd, mi történt, elégedj meg ennyivel.
 - Legalább mondj meg valamit - hallgattam. - Jól néz ki? - felé fordítottam a fejem, aki a kínálatot nézegette éppen a tortaszeleteknél és az egyéb süteményeknél az üvegfelület mögött.
 - Igen, de beszélnem kell anyámmal, hogy mégis mi történt velem. Elmagyarázom ezt is a kollégiumban, most pedig leteszem, szia - elrejtettem ismét telefonomat nadrágomba, miután rezgőre tettem, azután két csokis muffinnal tért vissza TaeHyung az asztalhoz. - Nem kell rám költened a pénzed.
 - A szüleim pénze végül is - vont vállat, majd magához vette az egyiket. - Megkérdezhetem, hogy kivel beszélgettél?
 - Csak a szurkolóddal - felhúzta a szemöldökét. - JiYeon. Minden áron el akarja érni, hogy a mi kapcsolatunk létrejöjjön. Jobban izgult a mai randevú miatt, mint én, igazából az én részem is átvállalta.
 - Akkor ez egy randevú? - sóhajtva fordítottam el a fejem. - Vagy még mindig csupán egy baráti találkozó? - visszatért rá a tekintetem, a szívem újra hatalmasakat dobbant, majd' kiszakítva a mellkasomat.
 - Randi, legyen randi akkor, ha már ennyire meg akarod címkézni az egészet - fontam össze magam előtt karomat. - Ti mind a hárman olyan információkat szedtek ki a mondataimból, ami nektek fontos, igaz-e? - bólintott egyetértően. Ezek után pedig még két óráig egy helyben ültünk és beszélgettünk minden féle témát érintve, majd elhagyva a helyet, kiléptünk a már kicsit hűvösebb szeptemberi levegőre.
 - SeoNa, elvihetlek egy szép helyre? - nyújtotta kezét háttal nekem, amint megállt a lépcső alján.

 - Hova akarsz vinni? El akarsz rabolni talán? - torpantam meg egy fokkal feljebb.

 - Számít? - tartotta még mindig a kezét, de ezúttal felém fordulva. Szemébe, aztán kézfejére terelődött tekintetem. Megfogtam kezét, a szokásos kis mosoly jelent meg a szája szélén, ami mindig az ilyen szituációkban odatermett neki. Elkezdett sétálni, így kénytelen voltam utána menni. Egy taxiba ültetett be, amint a címet megkapta a sofőr el is indult az egyik irányba, körülbelül öt perc múlva pedig le is parkolt. Kiszálltam, az enyhe szél átfutott tincseim között, és amint feltekintettem, egy cseresznyevirággal teli ág lógott nem messze a fejem felett. - Ilyenkor már szinte minden fáról lehullott a virág, de ez az egyetlen, amelyik még egy hétig nem fogja elengedni a szirmokat ágairól. Rengeteg teória született róla, hogy miért van ez, de én nem hiszek bennük. Csupán azt tudom, hogy még egy ilyen hűvösre fordult napon is gyönyörű ez a fa.

Bólintottam mosolyogva, az ágakat elborító szirmokat figyelve magunk felett, miközben a taxi elhajtott mellőlünk.
 - Betartom, amit ígértem, egy részben. Nem foglak megcsókolni, viszont azt nem ígérhetem, hogy nem fogok közeledni, mert egyszerűen olyan érzelmeket hozol bennem elő, amit még eddig senki. Hülyének érzem magam emiatt, de muszáj volt elmondanom.
 - Ahj, TaeHyung, ne legyél már nyálas - löktem meg fejét ujjammal. - Legalább annak örülök, hogy nem próbálsz meg akaratom ellenére is megcsókolni majd - átkarolt egyik kezével ekkor derekam mögött és magához rántott.
 - Nem jelenti ez azt, hogy nem lesz dobpergés, mint például ez - szabad kezével fülem mögé tett néhány tincset, majd a szemembe bámult.
 - Nem koncerten vagyunk, elég a dobpergésből - toltam el magamtól. - Menjünk haza, rendben? - vettem mély levegőt. - Mert, mert holnap dolgom van és...szóval kérlek.
 - Rendben - bólintott, majd pár perc múlva ugyanaz a taxi jelent meg előttünk, mint amivel odamentünk, beszálltam, az övemet ő kötötte be, aztán meg sem szólaltam az egyetemig. - Most miért nem szóltál hozzám egész út alatt? - álltunk meg ott, ahol először találkoztunk.
 - Itt jöttél nekem - néztem körül, majd megláttam egy ismerős alakot közeledni felénk, a szám kissé elnyílva maradt, mikor az arcát is ki tudtam venni a személynek. - Ez...