/YoonGi pov/
Egész nap SeoNáék házában tartózkodtam, és eléggé feltűnt osztálytársam változása. Viszont meg tudtam magyarázni. Tegnap este azt hitte aludtam, pedig hallottam mindent, amit mondott nekem.
- Sajnálom, YoonGi - suttogta halkan. - Nem tudom elfelejteni őt. Mindig visszajön, ha ellököm magamtól. Nem ábrándul ki belőlem, és sajnos, talán kezdem megkedvelni. Tudom, azt mondtad, nem akarod, hogy fájdalmat okozzon nekem, de nem fog. Ha mégis megtörténik, örökre elfelejtem őt, rendben? Meg fogom mondani, hogy igazad volt. De mindenki megérdemel egy második esélyt is. Ha azt nézzük, az én szempontomból még az elsőt sem játszotta el, talán. Nagyon megköszönném, ha támogatnál mindig, ahogy eddig is, YoonGi, de egyet megígérek, nem fog megváltoztatni.
Fájt egy részről minden egyes szó, amit kimondott, viszont örültem, mert megvalósulhat, amit TaeHyung kért tőlem, mint barát a baráttól.
Az napközbeni nassolni valót fogyasztottuk, mikor kinéztem az ablakon. Odakint fújt a szél, de a Nap nagyon erősen próbálkozott, hogy tartsa a hőmérsékletet, amit még szánt az őszi napokba, bár ezt még néhány sötétebb felhő is akadályozni szándékozta.
- Nana - löktem meg a tévéműsorban elmerült barátom. -, nem akarsz találkozni JiYeonékkal? JiYeon, JungKook, te meg én? Vagy esetleg még TaeHyung? Az időjárás jelentés szerint ennél már csak hidegebb lesz az idő, használjuk ki - győzködtem erősen, de nem is kellett volna, mert azonnal beleegyezett mosolyogva. Ő JiYeont hívta fel, aki elmondása szerint pont JungKookkal töltötte idejét, jómagam meg elvonultam, hogy TaeHyungot értesítsem a terveinkről. Az egyetem közelében elhelyezkedő kávézót adtam meg közös pontnak.
- SeoNa is ott lesz, ugye? - helyeseltem kérdésére. - Mi lenne, ha vinnék valakit? Haragudni fogsz rám, mert kísérletezek?
- Mondd, hogy nem EunJung az, akit hoznál - temettem tenyerembe arcom, válasza után sóhajtottam egyet. - Rendben, kísérletezz, ha ezt szeretnéd, de ha fájni fog neki, komolyan megverlek - nyomtam le a telefont, megszakítva a hívást. Visszamentem a ház tulajának lányához, bólintottam, hogy a meghívott el fog jönni, de a plusz főről nem szóltam. Megvárt, amíg hazaugrottam motoromért, majd azzal indultunk el a célunk felé. Az autókat kikerülve szánkáztunk végig az utakon, közben a menetszél hűtötte testemet, amit régi barátom szorítása ellensúlyozott, azt érezve derekam körül néha elterelődött gondolatom. Végig futtattam ezer meg egy kimenetelt a mai napról, egyikben sem mosolygott mindig. Félre álltam egy, az első lehetséges útnál, levettem bukósisakom, motoromról nem szálltam le, és SeoNa is ugyanígy tett. - Kedveled TaeHyungot? - előre néztem, de a mögöttem ülőnek szólt kérdésem. - Én támogatlak bármit is felelsz most, mivel barátok vagyunk bármilyen idők is járnak, de tudnod kell, ő már megváltoztatott, csupán próbálod mutatni, hogy mégsem. Visszatértél a régi énedhez, viszont ugyanúgy ott van belül az új SeoNa, akinek mély érzései vannak egy bizonyos személy iránt, aminek örülnöm kellene, csak érzem, fájdalmat fog okozni az, hogy közelebb kerültél hozzá. Csak tudd, én mindig támogatlak, ha szükséged van rám - tettem volna vissza sisakom, amikor átölelt karjaim alatt.
- Köszönöm, hogy a barátom vagy már régóta és segítettél bármikor is volt rád szükségem - engedett szorításán, míg felvette saját sisakját, viszont aztán ugyanúgy, sőt szorosabban karolta át derekam. Tovább indultam motorommal a kávézó felé, amint feltettem én is a fejem védelmezőjét, ha netalántán karamboloznánk. Mikor pedig odaértünk egy mosoly kíséretében fáradtunk be. JiYeonék már odabent üldögéltek egy külön bokszban, egymással szemben, kéz a kézben, Nana a lány mellé, én vele szemben telepedtem le, mikor felbukkant a még várt személy a plusz fővel. Nana pupillái elkerekedtek a látványon, a két egyén közben lehuppant a két szabad helyre, természetesen TaeHyung mellém, EunJung a szőke lány mellé. A kávézóban az alig hallható zene adta meg a zajt, mivel nem nagyon voltak vendégek, JiYeon próbálta megtörni a csendet a csapatban, kevés sikerrel. - Minek jöttél, EunJung? - sóhajtott SeoNa, majd úgy mosolyodott el, hogy tudtam, mikre gondol. - Azért, hogy kínos csend legyen, vagy mi? Nem nagyon kedvellek, így örülnék, ha eltűnnél. Most pedig, ha megbocsátasz - állt fel, így a lánynak is fel kellett állnia. A szőke lány a pulthoz ment, ott kért magának egy forró italt, azt ott kortyolgatta.
- Én megyek inkább, hogy beszélgethessetek - hagyta volna el az asztal területét, utána szóltam.
- Ne, maradj csak. Mesélj magadról, mert nem nagyon ismerlek - furcsálló tekinteteket kaptam a körülöttem ülőktől, osztálytársunk csupán visszaereszkedett a bokszba, becsúszott szembe velem. Amíg beszélt, lelöktem TaeHyungot ülőhelyéről, amikor fel akartam segíteni, a pultnál álldogáló felé biccentettem egyfajta jelzésképpen, hogy EunJungot lefoglalom én, beszélgessen vele.
/SeoNa pov/
Eléggé utáltam úgy EunJungot magát, a személyiségét, a viselkedését, de az, hogy TaeHyung vele érkezett csupán rátett még egy lapáttal. Felálltam, mielőtt kijön a dühöm irányába, a pulthoz fáradtam, egy szokásos kávét kértem ott. Azt iszogattam, hogy ellazuljak, majd mikor megfordultam, hogy a fejleményeket figyeljem asztalunknál, barna hajú osztálytársam termett elém.
- Féltékeny vagy rá? - lépett közelebb.
- Azt hiszed, főnyereményként tartalak számon? - kérdeztem vissza, kicsit meglökve mellkasánál. - Nehogy azt hidd, az zavar, hogy vele jöttél, csupán maga a lány akaszt ki. Ha mással jössz, nem is érdekelne, hiszen szabad vagy, nem én mondom meg, mit csinálj, kivel mászkálj.
- Mit csinálnál, ha randiznék vele?
- Csak tessék, nem állítalak meg - elmosolyodott a földre nézve.
- Elfogadom az ajánlatod - emelte fel tekintetét, a szívem egy hatalmasat dobbant tekintetére, amit pár tincse takart néhol. - Megváltozok érted - ismét jött, hogy nem bírtam megmukkanni, csak bámultam a szemébe, próbálkoztam szavakat formálni. - Ez lenne most éppen az a SeoNa, akiről beszéltél? - lehajtottam fejem, majd megráztam kérdésére. - Akkor az új, akinek vannak érzései? - lassan bólintottam, mikoris felemelte állam, ugyanazzal a kezével pedig egy tincset tett fülem mögé. - Mi lenne, ha heti egy alkalmat beiktatnánk az ajánlatba, amikor lehetnek érzéseink? - elmosolyodtam az ötletére. Visszamentünk az asztalunkhoz, aztán mikor leültem EunJung mellé, felfedeztem, hogy YoonGival elég jól elbeszélgetnek.
- Menjünk inni! - csaptam az asztalra. - Fiatalok vagyunk és őszi szünet van. Utána majd jöhet az iskola újra - beleegyező tekinteteket láttam tervemre, ezért a kávézóhoz közeli bárban engedtük ki a fáradt gőzt. A bejáratnál kellett fizetni a belépőért, bent pedig azon felül nem volt fizetendő összeg az elfogyasztott italokért.
Az öltözetünk pont megfelelt a bár stílusának, ami az egyszerű laza vonalat vitte. A hely már azonnal megtetszett, a fények, a dekoráció, a zene, minden egyben alkotott tökéletes képet. A 'Liar Angel' egyből a kedvenc bárommá nőtte ki magát. A hatosfogatunk bemelegítés gyanánt a pulthoz fáradt, ahol két üveg sojut rendeltünk. A hely egyik szegletében hasonló asztalok sorakoztak, mint a Seoul Café-ban, az egyiknél helyet foglaltunk, - úgy, ahogy a kávézóban, - kitöltöttünk a kapott feles poharakba egy-egy adagot mindenkinek, koccintás után lehúzta a csapat minden tagja, így kezdetét vette a késő délutáni szórakozás.
Egy órával később már dőltünk a nevetéstől, közben meg rájöttem, nem is olyan rossz arc EunJung, csupán az egyetemen játssza az eszét és a kis hercegnőt. Hirtelen YoonGi felállt helyéről, majd amikor visszatért köreinkbe egy ismerős zene hangzott fel a helyen. Nagyon régről ismertem a dalt, amire anno ki is találtam egy táncot, akkor sem voltam egy józan ember. A szőkeség rám vigyorgott, a táncparkett felé biccentett fejével. A tekintetéből kiolvastam mondanivalóját. Mutasd meg az igazi SeoNát. Az ütős ritmus indított meg a kisebb tömegbe, akik már táncoltak. Az elfeledett mozdulatokat felelevenítettem, amik a régi időkre emlékeztettek. A hülyéskedésből kialakult koreográfiámat előadtam, ami meglepetésemre elég sok embert körém vonzott. Az utolsó refrénre, amit az általános iskola óta ismert szőkeség is megtanult tőlem, beszállt ő is. Mikor pedig a szám véget ért, ujjongásba tört ki a már nem éppen józannak nevezhető tömeg.
Minden egyes kis elmélkedés kiment a fejemből, élveztem az estébe nyúló ivászatot, szórakozást. EunJunggal is mondhatni összebarátkoztam, a JungYeon páros csak még jobban összeforrtak eggyé. Viszont egész idő alatt nekem azt tűnt fel, bár az alkohol kicsit hatott gondolkodásomra, hogy YoonGi próbálja "lefoglalni" osztálytársnőnket, hogy TaeHyung és köztem ne állja az utat. Ezzel kapcsolatban mondjuk nem is volt ellenvetésem.
Később, olyan fél kilenc fele kecmeregtünk ki a Liar Angel-ből. Kookék együtt taxiztak haza, mi meg sétálva kísértük el a kávézó közelében lakó EunJungot. Majd mi hárman is fogtunk egy taxit, hogy a házunkhoz érve megpihenhessünk a jó délután után.
- Menj előre YoonGi, beszélni szeretnék SeoNával - nézett a megnevezettre, miközben megfogta karomat, hogy megállítson előre menetelésembe. Amint a szőkeség eltűnt a ház rejtekébe, felém fordult. A sötét ég alatt álltunk, mely tisztán tündökölt a csillagok miatt. - Mi lenne, SeoNa, ha nekünk egy kicsivel később kezdődne a tanulás?
- Mire célzol? - hökkentem meg.
- Arra gondoltam, elvinnélek valahova egy napra, ott aludnánk, majd másnap mikor hazajöttünk, kezdhetnénk a dolgozatokra való felkészülést.
- Az alkohol miatt beszélsz ilyeneket?
- Komolyan gondolom. Holnap délelőtt indulnánk, másnap meg jövünk is. Ott beszélhetnénk nyugodtan az ajánlatod feltételeiről. Benne vagy? Vagy elutasítasz, mint mindig? - a házunk mellett álló utcai lámpa világította meg arcát, szemeit haja árnyékolta le, így nem tudtam benne olvasni. Félre simítottam tincseit, rálátást nyertem csillogó szemeire, ami lehetett az alkohol hatása is, de nem akartam kockáztatni. Elmosolyodtam, mire átvette ő is, mosolyra húzta szája szélét.
- Legyen. Becsomagolok, amint felébredtem, oké? - elvigyorodott, majd elindult saját otthona felé. - TaeHyung! - szóltam utána, zsebre tett kezekkel visszafordult. - Haza tudsz menni?
- Eléggé kijózanított a friss levegő, szóval igen. Miért? Szeretnéd, ha maradnék esetleg?
- Azért, mert beleegyeztem az utazásba, nem azt jelenti, hogy már meg is kedveltelek, sőt! - legyintettem.
- Mégis miért kérdezted akkor, hogy haza tudok-e menni? Aggódsz értem? Féltesz? - vigyorodott el.
- Ne legyél nevetséges! Inkább elköszönök, mielőtt még több hülyeséget mondasz. Jó éjszakát! - sarkon fordultam, szobámig meg sem álltam. Ott pedig csendben lépkedtem át a hortyogó YoonGit, aki a matracán elnyúlva aludt már, akit kiütött az alkohol utóhatása.
Talán TaeHyung kérdésétől, de teljesen kijózanodottnak éreztem magam az este hátralévő részében. Talán meg is őrültem, mert csak mosolyogtam a plafonomra, mint valami elme roggyant. Mivel megint kezdődött elölről az álmatlan éjszakáim sora, inkább lementem a nappaliba, az esti adásokat elemeztem a kanapén egy pléd és a telefonom társaságában.
A rezgőre állított telefonom valamikor hajnali egy környékén iszonyatos rezgésbe kezdett mellettem, amikor egy ismeretlen szám hívott. Felvettem, a fülemhez tapasztottam a készüléket.
- Eléggé boldog lettél az utóbbi időkben, SeoNa? - egy teljesen, számomra ismeretlen hang szólalt meg a vonal másik felén. - Kár, hogy el kell talán ezt rontanom, de ideje lenne megtudnod végre az igazat. Neked is és a kis lovagodnak is. Nem is tudtad, de a végzeted már megvan írva. Az ő családját nem véletlenül ismerted meg. Te is szeretnéd megtudni a kis családi titkokat, amiket édesanyád sohasem mondott el neked, igaz-e? Tudom, hogy igen. Eljövök, ha leesik az első hó Szöul városában. Készülj fel az igazságra, SeoNa - megszakadt a vonal, én meg sem mertem mukkanni. Ezernyi gondolat tódult a már meglévők mellé. Ki volt ez? Ismer engem? Ismeri a családomat? Ismeri TaeHyung családját? Milyen titkokról beszélt? Biztosan tudtam, hogy anyám valamit elhallgatott előlem, viszont a hívó honnan tudja ezeket?
A nagy agyalásokban elszundikáltam a kanapén körülbelül három óra hosszára, viszont aztán egy jó kis fejfájással kezdtem, ami jelezte nekem, másnapos vagy. Bevettem egy fájdalomcsillapítót a konyhában, majd még eggyel visszatértem YoonGihoz, plusz egy pohár víz kíséretében. Éppen időben érkeztem a szobámba, hogy odaadjam a nagyon hunyorgó osztálytársamnak a pirulát. Mormogott egy köszönöm-öt, aztán ahogy ígértem elkezdtem bepakolni egy sporttáskába az utazáshoz szükséges kellékeket. YoonGi felült a matracon, felém fordult, értetlenül nézte a sürgölődésemet.
- Hova mész? Minek csomagolsz? - rekedt hangon szólalt meg.
- Ah, igen, szóval az úgy volt, hogy tegnap este, mikor te már feljöttél, TaeHyung megkérdezte, hogy elutazok-e vele valahova egy napra, az úti célt nem tudom még, én ezek után meg igent mondtam neki - hadartam el neki, amiről lemaradt.
- Értem, rendben van - vont vállat, majd megitta maradék vizét. - Segítsek valamit?
- Ennyi? Ennyit mondasz az egészre? - álltam meg a pakolásban.
- Miért? Meg kellene tiltanom, hogy menj? Elég idős vagy már, Nana, hogy eldöntsd, mit akarsz. A szüleid is el fognak engedni szerintem. Már huszonegy vagy, felnőtt - mosolyodott el, majd elvonult a fürdőbe. Addig, amíg nem jött ki, felhívtam TaeHyungot.
- Öhm, szia. Az utazás-
- Remélem, hogy bepakoltál már, mert úton vagyok hozzátok egy taxival - szakított félbe.
- Bepakoltam, de-
- Pár perc és ott vagyok - letette, majd sóhajtva kullogtam le a földszintre, ahová odateremtek a szüleim. Édesanyám a reggelit készítette, édesapám meg egy elekronikai cikkekkel foglalkozó újságot böngészett. Eléjük álltam, mire felvidult arcuk, ekkor pedig elmeséltem az egész történetet az utazással kapcsolatban. Anyum beleegyezett mosolyogva, apám kicsit morgott, hogy egyedül leszek egy fiúval, de végül ő is beadta derekát. Ekkor a csengő meg is szólalt. Az előszobában YoonGi elégedetten vigyorgott, mikor elhaladtam mellette, kinyitottam az ajtót, a küszöbön túl TaeHyung mosolygó alakja álldogált. Az arcán felfedeztem a másnaposság jeleit, de mindezt a mosolya leplezte a többi ember felé. Betessékeltem, és YoonGival egyetemben beléptünk a konyhába. Szüleimnek azonnal TaeHyungra terelődött tekintete. Illendően bemutatkozott, a szőkeség közben helyet foglalt az ebédlő asztal egyik székén vigyorogva és hátra dőlve. Élvezte, hogy egy szembesítésen éreztem magam ekkor.
- Vigyázz a lányunkra - anyám mondatára eszméltem fel.
- Úgy lesz - bólintott a mellettem álló fiú. - Indulhatunk?
- Persze, csak még fent van a táskám - felfutottam érte, megigazítottam a hajam, majd ismét leszánkáztam a lépcsőfokokon. Elköszöntem szüleimtől és YoonGitól, aztán már el is hagytuk a házunk terültét a taxiban ülve. Egészen a szöuli repülőtérig csendben ültem, a tájat néztem. A már lehullott, barna leveleket, amiket a szél pörgetett meg újra és újra az út szélén. A kicsit beborult eget, amint a felhők tömkelege jelent meg sorra. Ami számomra egyet jelentett, hamarosan eljön a tél és megtudom az igazságot.
/SeoHyun pov/
Amint belépett a barna frizurájú fiú a konyhába, az agyam gondolkodóba esett, vajon honnan volt olyan ismerős ő nekem. Még távozásuk után is ezen rágódtam.
- Olyan ismerős volt nekem ez a gyerek - sóhajtottam fel, amikor letettem férjem és YoonGi elé a reggelit.
- Lehet, hogy a tévéből - mondta teli szájjal lányom osztálytársa. - TaeHyung a mi osztálytársunk, de elég sokan ismerhetik őt a tévéből, újságokból, ugyanis ő a híres üzletember, Kim TaeIl, egyetlen fia. Sokszor megjelent a médiában, így nem is tudta új lappal kezdeni az egyetemet, mert felismerték.
- Kim TaeIl? Akkor egy gazdag fiút fogott ki a lányom - húzta ki magát férjem.
- Ha valami jót csinál, akkor egyből csak a te lányod? - húztam fel szemöldököm, mire visszagörnyedt és étkezni kezdett. TaeIl? Az a TaeIl vajon, akit régen ismertem? Eléggé hasonlított rá kétségtelenül. Ez lenne a lányom végzete? Miért pont az a család? Miért kellett megismernie azt a fiút? Biztos vagyok benne, hogy akkor ő is tudomást szerzett róla, hogy SeoNa abba a családba keveredett. Csak ne találkozzanak. Nem lenne jó az senkinek.
Enni kezdtem én is, közben tovább elemeztem a helyzetet. Visszaemlékeztem TaeIlre, akit én ismertem még középiskolában, akiről még férjem sem tudott, akiről nem is kell bármit is megtudnia. Ezért is kell megakadályoznom részben, hogy előkerüljön a sötétből az az ember, akit el kellett volna tűnnie örökre. Mivel, ha előjön rejtekéből az sokaknak fájni fog, mert az igazság nem lesz mindenkinek kellemes élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése