/SeoNa pov/
Lassan ballagtam egymagamban a kollégiumot és az egyetemet összekötő folyosón. Az ajtó mellett, mely után az aula tárult az ember szeme elé, a faliújságon egy színes plakát keltette fel az ébredező kíváncsiságomat. Talán elhaladhattam már többször is előtte, de csupán ez alkalommal álltam meg és fordultam szembe az A3-as lappal. A cím fogta meg igazán a tekintetem. The dj of the 11th Trouble. Aztán elkezdtem olvasni a lentebbi részleteket. Dj-t kerestek a félév végén tartandó Troublere. Bárkit beajánlhatott az ember, aztán NamJoon és SunYoung, a DÖK elnökei, fogják meghozni a végső döntést. Elmosolyodtam, majd tovább vánszorogtam az első órám helyszínére. A lábaim alig akartak felébredni, míg sétáltam, így szinte gyök kettővel haladtam célom felé. Viszont mégis kicsit máshogy éreztem magam, nem afféle fáradság, ami az érzéseim súlyától szokott lenni, hanem valóban az alváshiányom miatt ezúttal. A helyemre ülve próbáltam felfrissülni a YoonGi által hozott kávétól, miközben tanárunk a tananyagot hadarta. Ekkor megszólalt a fali kutya, és egyből egy ismerős hang csendült fel belőle.
- Kedves diákok! - SunYoung köszöntött mindenkit kezdésképpen. - Mint tudjátok, december végén, pontosabban huszonhetedikén, vasárnap lesz megtartva a tizenegyedik Trouble, de kihangsúlyozom, hogy csupán azok jöhetnek, akik átmentek a félévi vizsgákon. Most pedig minden évfolyam minden diákja részt vehet az eseményen, mivel ez nem csupán az elsőévesek bulija. A szót pedig átadom NamJoonnak - ekkor pedig a mélyebb hang szólalt meg. Hallgattam anélkül, hogy felnéztem volna füzetemről. A fiú témája a buli dj-jéről szólt. Két különböző nevet említett, melyek számomra nem sokat mondtak, viszont felemeltem fejem a következő mondatára.
- A harmadik pedig Nana, a BBS csatornától, ez a név ma reggel került hozzánk. Egy hetetek van, hogy kiválasszátok a három közül, kit szeretnétek a Troubleon látni, kit szeretnétek, hogy felrázzon titeket azon az están. Nálunk tudjátok leadni a szavazatotokat. Addig is, jó tanulást, minél több diákot szeretnék látni huszonhetedikén szokásosan a nagycsarnokban! - majd elcsendesült a hangosbemondó. Az osztály körülöttem susogni kezdett Nanáról, hátranéztem JiYeonra, aki gyanúsan vigyorgott vissza rám, ebből tudtam, hogy ő ajánlott engem.
- Halljátok! Mi lenne, ha mind egyre szavaznánk? Döntsük el mi a dj kérdést - szólalt meg szobatársam felállva. - Legyen Nana, biztos mind ismeritek őt - biztatta az osztályt, mire beleegyező arcok jelentek meg.
- Mi van, ha ő nem tud eljönni? - érveltem az ötlet ellen.
- Az egyetem nem sokára támogatást fog kapni a KHN Entertainmenttől, szóval akármennyit tudnak adni Nanának csakhogy eljöjjön - a füzetét bámulva jelentette ki mellettem TaeHyung. - Biztos vagyok benne, hogy egy olyan ember, mint ő nem hagyna ki egy ilyen bulit. Sőt, ezen az egyetemen sok rajongója is van, ahogy hallottam - egyre jobban fogtam a fejemet.
- Akkor ez eldőlt? Tanár úr, Ön ismeri Nanát? - bólintott tanárunk, majd egyként hangzott fel a diákság a terembe, akik a harmadik lehetőséget akarták, Nanát, vagyis engem.
Nem sokára kicsengettek, JiYeon pedig olyan gyorsan próbált meg kihúzni a teremből, ahogyan csak tudott, de nem volt elég, mert még így is elkaptam haja végét a földszinti folyosón.
- Nem szeretnél valamit mondani, drága szobatársam? - húztam vissza hajánál fogva magam mellé. - Esetleg valamit a Troubleről? - fülét farkát behúzta, mint mikor egy kutya valahol a házban végezte el a dolgát, viszont gazdája rájön. - JiYeon-ah?
- Rendben, én voltam, aki beajánlott - elengedtem haját. - Miért? Egész életedben rejtegetni akartad, hogy ki vagy? - fordult felém, ezúttal kicsit megbátorodva.
- Magánéletet akartam. Elkülöníteni a dolgokat, de most már mindegy. Úgyis mindenkit meggyőztél, hogy Nanát válassza. Nincs visszaút - elnéztem a lépcsők felé, ahonnan YoonGi közeledett, azonnal mellénk sietett.
- Nana, beszélhetnénk? - fordult felém, mire bólintottam. - Az órán találkozunk, JiYeon - azzal a lendülettel pedig arrébb sétáltunk. - Nincs kedved elmenni valahova órák után? Kávézni egyet esetleg? - már éppen válaszoltam volna, mikor folytatta. - Viszont nem csak mi ketten lennénk - húzta kellemetlen vigyorra száját. - TaeHyunggal és a barátnőjével kávéznánk egyet - átfutott rengeteg lehetőség az agyamon, hogy vajon, honnan jött ez a hirtelen ötlet. Gondolatban megvontam a vállam, nem nagyon érdekelt az oka, majd egy bólintással elfogadtam a kávézás ötletét.
Rávigyorogtam a buckára, mely alatt emlékképek voltak, majd rálépve a frissen elásott földrészre tovább haladtam az ásóval a kezemben. Viszont még visszafordultam, a virágot, melyet TaeHyung rajzolt nekem lehelyeztem a földkupacra, hogyha majd egyszer emlékezni akarnék, tudjam, hová ástam el emlékeimet. Addig viszont nem akartam arra sem visszaemlékezni, hogyan néztek ki a körvonalak azokon a bizonyos kimerevített képeken. Sétáltam a földet nézve az elhagyatott síkságon, ahogyan süppedt be talpam az elszáradt növények közé, kicsit védtelennek éreztem magam. Bármikor eleshettem volna, akár egy őzgida, aki első lépéseit tette meg. Pislogtam egyet, mire már nem barna földet néztem, hanem szürkés betont. A levegő is hidegebb lett körülöttem, ezért felemeltem fejem. Mellettem battyogott a szőkeség, aki úgy nézett rám vissza, mint aki kérdezett valamit, szemöldökeit is kérdően húzta fel. Talán pont lemaradtam a kérdésfeltételről.
- Kérdeztél valamit? - szólaltam meg végre. - Sípolni kezdett a fülem és nem értettem. Elismételnéd? - mosolyodtam el.
- Van bármi baj azzal, hogy TaeHyungékkal fogunk egy kis időt eltölteni?
- Nem - megráztam a fejem őszintén. - Meg szeretném ismerni a barátnőjét - betértünk a szokásos kávézóba, nem messze az egyetemtől. Elfoglaltunk egy négyes asztalt, majd vártunk a páros érkezésére, akik nem is olyan sokára megérkeztek köreinkbe, kézen fogva. Az a SeoNa, akit lelőttem a lőtéren nem is olyan rég talán sóhajtott volna egyet kissé elfordulva, aztán egész kávézgatás alatt fájdalmasan nézte volna a párost, valószínűleg belül ismét összetört volna. Viszont az a SeoNa, aki éppen ott ült csupán elmosolyodott a két fiatal láttán. - Üljetek le, nyugodtan - mutattam a két szabad helyre előttünk. - Milyen csinosak vagytok így együtt. Amúgy én Kim SeoNa vagyok, mi még azt hiszem, nem találkoztunk - mutatkoztam be.
- Kim HaNeul - mosolyra húzta száját, majd a két fiúra néztem, akik ugyanolyan arckifejezéssel és felhúzott szemöldökkel néztek rám.
- Most mi van? Ismerkedek - nevettem el magam. - Amúgy szép neved van, TaeHyung jól választottál - tekintetem a megszólítottra fordítottam. - Mesélj magadról - újra HaNeulre figyeltem. Amíg TaeHyung elfáradt a pulthoz hozni négyünknek egy-egy italt, addig mesélt magáról és a családjáról. Aztán a beszélgetés során kiderült, hogy ő fogja támogatni az egyetemet, és hogy ezáltal ismerte meg osztálytársunkat is. Fél órával később elmentem vele a mosdóba, és amíg a sminkjét igazította, én kezet mostam, közben szólásra nyitottam számat. - Nem akartam TaeHyung előtt megkérdezni, de amúgy volt már barátod? Biztos volt, mert valószínűleg bomlanak érted a férfiak - megállt keze, leeresztette, majd fejét leszegve nézte azokat, arcán úgy tűnt, egy seb közepébe találtam.
- Volt egy fiú, kicsivel több, mint egy éve - lassan kezdett bele a történetbe. - Több napig nagyon jól esett a közelsége, a melegsége, amit árasztott magából. Még mindig emlékszem az utolsó mondataira, mielőtt még elváltunk volna - belenézett a tükörbe. - Mást kell megvédenem. Azt, akit már tíz éve védelmezek, kettő ember már nem fér bele - vett egy nagy levegőt. - Ezt mondta nekem utoljára. Azóta is fáj, viszont el kell felejtenem őt, mert itt van most nekem TaeHyung - elmosolyodott, de láttam azt a szomorúságot a boldogsága mögött.
- Tudom, kicsit elege lehet az embernek, ha túl sok van az érzésekből, de akkor miért nem vágsz neki vissza? - a visszatükröződő felületre terelte tekintetét ismét, eldöntötte fejét, a pillantását pedig felém fordította ezek után.
- Éppen azt teszem. Na, menjünk inkább, mert a végén azt hiszik, hogy belefulladtunk a vécébe - elindult kifelé, aztán én is követtem őt. A kávézgatás alatt próbáltam nem a HaNeul által mondottakra koncentrálni, de nem nagyon sikerült. Újra és újra lejátszottam a mondatait a fejemben. Aztán felfedeztem valamit. Azt, akit már tíz éve védelmezek...
Körülbelül két óra, néhány történet, perceken át folyó nevetgélés után szétszéledtünk. Együtt léptünk ki ugyan a kávézóból viszont TaeHyung és HaNeul beszállt a lány autójába, majd el is hajtottak mellőlünk. Mosolyogva integettem az elhaladó járműnek.
- Ismered őt, ugye? - tettem le kezem, de fejem nem fordítottam meg. Egy helyeslő válasz hangzott el tőle. Egy apró sóhajtást véltem felfedezni a válasza után, és szinte láttam magam előtt, ahogy a zsebébe mélyesztette a kézfejeit, közben várta, hogy neki álljak őt faggatni. - Egy évvel ezelőttről? - hümmögött egyet. - Miért hagytad el?
- Nem éreztem ugyanúgy, mint ő - rövid, de mégis jelentőséggel bíró mondattal válaszolt.
- Értem - elindultam vissza az egyetemre, meg sem fordultam, mégis éreztem jelenlétét mögöttem. - Nem foglak faggatni a múltatokról. Nem is nagyon érdekel. A lényeg, hogy az életedben már volt nálam sokkal jobb nő is, még ha nem is maradtál mellette - mondtam magam elé, amit gondoltam. - Pedig mennyivel jobb lehetett volna neked - beléptem az egyetem területére. - Egy gazdag nő oldalán lenni, igazi mennyország, és még hozzá szép is - a kollégium folyosóit szeltem, majd mielőtt még a szobámhoz értem volna, két kar körém fonódott, átöleltek, megtorpantam azonnal.
- Éppen ezért hagytam ott - szólalt meg fülem mellett egész halkan, aztán elengedett és visszapillantás nélkül a saját rezidenciájuk felé indult, végül el is tűnt a folyosóról.
Képek villantak be, olyan élesen nyilalltak bele fejembe, akár egy frissen élezett kés. Gyermekkori emlékek. Hirtelen ugrottak elém, meg is mosolyogtattak. YoonGi mindig így ölelt meg, mikor még általános iskolába jártunk. Talán azt bizonyították nekem, hogy a szőkeség sosem felejt el semmit, hogy ő nem gödröt ás, és abban eltemeti emlékeit, hanem inkább azokat használja fel, hogy minél cirádásabb tornyot építsen. Ő talán jól játszott a kártyáival, jóra használta fel őket. Én nem.
Betértem kollégiumi szobámba, JiYeon asztalánál ült, nagyban jegyzetelt. Beljebb sétáltam a helyiségben, ledobtam kabátomat székemre, majd bedőltem ágyamba. Egy halk sóhaj kíséretében fordultam hátamra, hogy a plafonnal nézzek farkasszemet. Szobatársam felkelt székéről és ágyam mellé kuporodott, szokásához híven várta a történtekről való beszámolómat.
- HaNeul...Kim. Ha. Neul. Ez a neve annak a lánynak, aki megszerezte egyszer magának YoonGit, most pedig TaeHyungot. Viszont a sorstól talán mindent megkapott, amit lehetett. Szép és gazdag bármilyen erőfeszítés nélkül. Én meg csupán annyit tudtam tenni, hogy ott hagytam azt a rohadt kupacot a síkság közepén, alatta az érzéseimmel. De úgy érzem, jó lesz ez így - felültem ágyamban. -JiYeon-ah, vegyünk rá mindenkit, hogy Nanát válasszák - furcsálló tekintetet kaptam irányából, mivel eddig ellenkeztem, de utána vázlatolta, hogyan is válthatnánk valóra a tervet.
Végső visszaszámlálásnak tűnt ez az egy hét, mialatt a diákokat meggyőztük, hogy Nanát, azaz engem, válasszák.
A tanítási napok úgy kezdődtek mindig, hogy DÖK elnökeink bemondták, mennyi nap van még hátra a szavazás lezárásáig, illetve a Troubleig. A folyosókon SunYoung egy kosárból osztogatta a kicsinyke zászlós kitűzőket, melyeken a 'Trouble!' felirat díszelgett az egyetem színeiben, így készítve fel a diákokat a bulira. Mialatt elmentem mellette, nekem is adott egyet, zsebre tettem azt és mikor az órán ültem, elővettem. Simogattam a rajta található betűket. Ideges voltam, és egyre csak fokozódott bennem az érzés, mikor az utolsó nap következett a szavazás lezárása előtt.
Másnap, pedig az első óra vége felé elkezdett recsegni a fali kutya, mindenki felfigyelt rá. Megköszörülte torkát az elsőként felszólaló, aztán kedvesen köszöntött minket SunYoung.
- Jó reggelt mindenkinek! Elérkezett ez a nap is. Most fogjuk bejelenteni a Trouble dj-jét, ami a ti szavazataitok alapján dőlt el. Eléggé egyöntetűen adtátok le szavazataitokat, szóval nem is volt kérdés, hogy a tizenegyedik Trouble dj-je ezúttal - hatásszünetet tartott, mialatt én a szívroham szélén álltam. A helyiségben síri csend honolt. - Nana lesz, a BBS-től - kiengedtem az eddig benntartott levegőmet, körbe néztem, örömteli arcokat figyeltem meg a teremben. - Nos, akkor találkozunk vasárnap, ha mindenki átment a pénteki, egyben utolsó vizsgán. Viszlát ott! - elhalkult a lány hangja, ezzel párhuzamosan az osztály hangereje növekedett. A zsivajból kihallott foszlányok nagy részben a bulira való előkészületekről szóltak, viszont mind közül meghallottam TaeHyung hangját.
- Te is jössz, igaz, SeoNa? - padtársam felé fordítottam fejem. - Jössz a Troublere, nem?
- Ah, persze - jutott el végre az agyamig, hogy engem kérdezett. - Elhozod HaNeult is? Biztos beengedik az egyetem támogatóját.
- Nem hinném, hogy lenne rá ideje, de majd megkérdezem, ha találkozok vele - megszólalt a csengő, így elhagytuk a termet. Én azonnal felkerestem a két DÖK elnököt, mielőtt a következő órám helyszínére mentem volna. Megpillantottam a két keresett személyt, odasiettem hozzájuk, meglepve néztek rám. Elmagyaráztam a helyzetet nekik, majd nagy nehezen, de elhitték a végére, hogy valóban én vagyok Nana.
Az idő, miután kiderült a szavazás eredménye, talán direkt egyre lassabban akart telni. Ezalatt pedig úgy éreztem, lépésenként haladok visszafelé a gödörhöz, melybe emlékeimet temettem.
Az utolsó tanítási óránkon már szinte mindenki aludt, valami folytán, mintha csupán a mi osztályunkat érte volna el ez az álmosság. A tanár is tudta, hogy már nagyon sok órát végig ültünk, így nem fegyelmezett annyira. Egyszer, miközben magyarázta az aktuális tananyagot Mr. Kim, félre pillantottam. Padtársam a fejét a padra döntve aludt, vállai egyenletesen emelkedtek minden egyes lélegzetvételénél. Annyira elmerengtem arca elemzésében, hogy észre sem vettem, hogy körülöttünk már mindenki eltűnt. Kicsengettek és amilyen gyorsan csak tehették elhagyták a termet. Én viszont nem siettem sehova. Letettem kezemből tollamat, mutatóujjammal félre húztam egy tincset szeme elől. Még egy lépés. Félre döntöttem fejem, figyeltem, míg békésen aludt. Még egy lépés. Újra felemeltem kezem, arca felé nyúltam, mire megfogta kézfejem. Kinyitotta szemét, majd felkelt a padról, eközben sem engedett el. Egyenest a szemembe nézett. Még két lépés. Megszorította ujjaimat, majd összeszedve tanszereit, elhagyta a helyiséget. Sóhajtottam egyet, majd összepakoltam én is cuccaimat. Elhagytam az épületet, az egyetem elé siettem. Felhívtam nagybátyám, hogy megint küldene-e egy autót. Ezek után, rá körülbelül tíz percre meg is jelent a fekete jármű. Beülve a hátsó ülésére vártam, hogy a megfelelő épülethez érjünk. Alig parkolt le a sofőr, én máris kipattantam, a lifttel a harmadikra mentem, benyitottam a lőtérre, ahol voltak még páran, nem is törődtem velük. A múltkori helyre álltam. Egy fegyvert vettem magamhoz, majd célba vettem a táblát. Még egy lépés. Egymás után lőttem hatot, kifogyasztva a tárat. Mindenki körülöttem inkább letette saját fegyverét, miközben én rátámaszkodtam a fegyverekkel teli pultra előttem.
- Nagyszerű lövések, SeoNa, de vajon miért akartál idejönni ilyen gyorsan? - hallottam meg nagybátyám hangját. - Ideges vagy esetleg?
Még közelebb léptem a frissen eltemetett képekhez. A felpúpozott földön még mindig ott volt a TaeHyung által készített rajz. Lehajoltam és felvettem. Én ki akarok békülni, SeoNa, olvastam ki a lap alján. Összehajtottam a lapot, eltettem a papírt zsebembe. Kezeimet leengedtem, tekintetem az égre szegeztem, ami az utóbbi percekben kicsit kékebb lett talán.
- Én is sok mindent szeretnék, TaeHyung.
Körülbelül két óra, néhány történet, perceken át folyó nevetgélés után szétszéledtünk. Együtt léptünk ki ugyan a kávézóból viszont TaeHyung és HaNeul beszállt a lány autójába, majd el is hajtottak mellőlünk. Mosolyogva integettem az elhaladó járműnek.
- Ismered őt, ugye? - tettem le kezem, de fejem nem fordítottam meg. Egy helyeslő válasz hangzott el tőle. Egy apró sóhajtást véltem felfedezni a válasza után, és szinte láttam magam előtt, ahogy a zsebébe mélyesztette a kézfejeit, közben várta, hogy neki álljak őt faggatni. - Egy évvel ezelőttről? - hümmögött egyet. - Miért hagytad el?
- Nem éreztem ugyanúgy, mint ő - rövid, de mégis jelentőséggel bíró mondattal válaszolt.
- Értem - elindultam vissza az egyetemre, meg sem fordultam, mégis éreztem jelenlétét mögöttem. - Nem foglak faggatni a múltatokról. Nem is nagyon érdekel. A lényeg, hogy az életedben már volt nálam sokkal jobb nő is, még ha nem is maradtál mellette - mondtam magam elé, amit gondoltam. - Pedig mennyivel jobb lehetett volna neked - beléptem az egyetem területére. - Egy gazdag nő oldalán lenni, igazi mennyország, és még hozzá szép is - a kollégium folyosóit szeltem, majd mielőtt még a szobámhoz értem volna, két kar körém fonódott, átöleltek, megtorpantam azonnal.
- Éppen ezért hagytam ott - szólalt meg fülem mellett egész halkan, aztán elengedett és visszapillantás nélkül a saját rezidenciájuk felé indult, végül el is tűnt a folyosóról.
Képek villantak be, olyan élesen nyilalltak bele fejembe, akár egy frissen élezett kés. Gyermekkori emlékek. Hirtelen ugrottak elém, meg is mosolyogtattak. YoonGi mindig így ölelt meg, mikor még általános iskolába jártunk. Talán azt bizonyították nekem, hogy a szőkeség sosem felejt el semmit, hogy ő nem gödröt ás, és abban eltemeti emlékeit, hanem inkább azokat használja fel, hogy minél cirádásabb tornyot építsen. Ő talán jól játszott a kártyáival, jóra használta fel őket. Én nem.
Betértem kollégiumi szobámba, JiYeon asztalánál ült, nagyban jegyzetelt. Beljebb sétáltam a helyiségben, ledobtam kabátomat székemre, majd bedőltem ágyamba. Egy halk sóhaj kíséretében fordultam hátamra, hogy a plafonnal nézzek farkasszemet. Szobatársam felkelt székéről és ágyam mellé kuporodott, szokásához híven várta a történtekről való beszámolómat.
- HaNeul...Kim. Ha. Neul. Ez a neve annak a lánynak, aki megszerezte egyszer magának YoonGit, most pedig TaeHyungot. Viszont a sorstól talán mindent megkapott, amit lehetett. Szép és gazdag bármilyen erőfeszítés nélkül. Én meg csupán annyit tudtam tenni, hogy ott hagytam azt a rohadt kupacot a síkság közepén, alatta az érzéseimmel. De úgy érzem, jó lesz ez így - felültem ágyamban. -JiYeon-ah, vegyünk rá mindenkit, hogy Nanát válasszák - furcsálló tekintetet kaptam irányából, mivel eddig ellenkeztem, de utána vázlatolta, hogyan is válthatnánk valóra a tervet.
Végső visszaszámlálásnak tűnt ez az egy hét, mialatt a diákokat meggyőztük, hogy Nanát, azaz engem, válasszák.
Másnap, pedig az első óra vége felé elkezdett recsegni a fali kutya, mindenki felfigyelt rá. Megköszörülte torkát az elsőként felszólaló, aztán kedvesen köszöntött minket SunYoung.
- Jó reggelt mindenkinek! Elérkezett ez a nap is. Most fogjuk bejelenteni a Trouble dj-jét, ami a ti szavazataitok alapján dőlt el. Eléggé egyöntetűen adtátok le szavazataitokat, szóval nem is volt kérdés, hogy a tizenegyedik Trouble dj-je ezúttal - hatásszünetet tartott, mialatt én a szívroham szélén álltam. A helyiségben síri csend honolt. - Nana lesz, a BBS-től - kiengedtem az eddig benntartott levegőmet, körbe néztem, örömteli arcokat figyeltem meg a teremben. - Nos, akkor találkozunk vasárnap, ha mindenki átment a pénteki, egyben utolsó vizsgán. Viszlát ott! - elhalkult a lány hangja, ezzel párhuzamosan az osztály hangereje növekedett. A zsivajból kihallott foszlányok nagy részben a bulira való előkészületekről szóltak, viszont mind közül meghallottam TaeHyung hangját.
- Te is jössz, igaz, SeoNa? - padtársam felé fordítottam fejem. - Jössz a Troublere, nem?
- Ah, persze - jutott el végre az agyamig, hogy engem kérdezett. - Elhozod HaNeult is? Biztos beengedik az egyetem támogatóját.
- Nem hinném, hogy lenne rá ideje, de majd megkérdezem, ha találkozok vele - megszólalt a csengő, így elhagytuk a termet. Én azonnal felkerestem a két DÖK elnököt, mielőtt a következő órám helyszínére mentem volna. Megpillantottam a két keresett személyt, odasiettem hozzájuk, meglepve néztek rám. Elmagyaráztam a helyzetet nekik, majd nagy nehezen, de elhitték a végére, hogy valóban én vagyok Nana.
Az idő, miután kiderült a szavazás eredménye, talán direkt egyre lassabban akart telni. Ezalatt pedig úgy éreztem, lépésenként haladok visszafelé a gödörhöz, melybe emlékeimet temettem.
Az utolsó tanítási óránkon már szinte mindenki aludt, valami folytán, mintha csupán a mi osztályunkat érte volna el ez az álmosság. A tanár is tudta, hogy már nagyon sok órát végig ültünk, így nem fegyelmezett annyira. Egyszer, miközben magyarázta az aktuális tananyagot Mr. Kim, félre pillantottam. Padtársam a fejét a padra döntve aludt, vállai egyenletesen emelkedtek minden egyes lélegzetvételénél. Annyira elmerengtem arca elemzésében, hogy észre sem vettem, hogy körülöttünk már mindenki eltűnt. Kicsengettek és amilyen gyorsan csak tehették elhagyták a termet. Én viszont nem siettem sehova. Letettem kezemből tollamat, mutatóujjammal félre húztam egy tincset szeme elől. Még egy lépés. Félre döntöttem fejem, figyeltem, míg békésen aludt. Még egy lépés. Újra felemeltem kezem, arca felé nyúltam, mire megfogta kézfejem. Kinyitotta szemét, majd felkelt a padról, eközben sem engedett el. Egyenest a szemembe nézett. Még két lépés. Megszorította ujjaimat, majd összeszedve tanszereit, elhagyta a helyiséget. Sóhajtottam egyet, majd összepakoltam én is cuccaimat. Elhagytam az épületet, az egyetem elé siettem. Felhívtam nagybátyám, hogy megint küldene-e egy autót. Ezek után, rá körülbelül tíz percre meg is jelent a fekete jármű. Beülve a hátsó ülésére vártam, hogy a megfelelő épülethez érjünk. Alig parkolt le a sofőr, én máris kipattantam, a lifttel a harmadikra mentem, benyitottam a lőtérre, ahol voltak még páran, nem is törődtem velük. A múltkori helyre álltam. Egy fegyvert vettem magamhoz, majd célba vettem a táblát. Még egy lépés. Egymás után lőttem hatot, kifogyasztva a tárat. Mindenki körülöttem inkább letette saját fegyverét, miközben én rátámaszkodtam a fegyverekkel teli pultra előttem.
- Nagyszerű lövések, SeoNa, de vajon miért akartál idejönni ilyen gyorsan? - hallottam meg nagybátyám hangját. - Ideges vagy esetleg?
Még közelebb léptem a frissen eltemetett képekhez. A felpúpozott földön még mindig ott volt a TaeHyung által készített rajz. Lehajoltam és felvettem. Én ki akarok békülni, SeoNa, olvastam ki a lap alján. Összehajtottam a lapot, eltettem a papírt zsebembe. Kezeimet leengedtem, tekintetem az égre szegeztem, ami az utóbbi percekben kicsit kékebb lett talán.
- Én is sok mindent szeretnék, TaeHyung.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése