/SeoNa pov/
A két lánynak egyforma térdig érő, ujjatlan, egyszerű szabású, nem testhez simuló, de még is mélyen dekoltált vörös ruhát adtak. Aztán engem hívott magához HaNeul, és már nyújtotta is felém a darabot. Beléptem a próbafülkébe egymagamban, majd felvettem a kiválasztott ruhát. Hasonló volt a szabása, mint a lányoké, de az enyém anyaga nejlonszerű volt, rajta pedig csipke mintákkal, derékrészénél pedig egy vékony selyemszallag ölelt körbe. A mellkas része meg egyáltalán nem volt dekoltált, melltartómat eltakarta a csipkés vörös anyag, a kulcscsontomig pedig még a nejlonos anyagban folytatódott. Belenéztem a tükörbe, elhúztam a szám a látványomra. Miért ad rám ilyen szép ruhát, amikor nincs ki miatt így öltöznöm?
- SeoNa, gyere ki, hogy megnézhessünk - hallottam meg szobatársam hangját. Kiléptem a fekete selyemfüggönyök mögül, és felemeltem a fejemet. Elkerekedtek a szemek körülöttem.
- Akkor is tornacipőt veszek fel hozzá. Nem állíthattok meg - mutattam körbe rajtuk.
- Kedveském! Nem akar senkinek megtetszeni az esküvőn? - tért körünkbe a pénztáros férfi is, aki segített a kiválasztásokban. - Drága, nem is kell mondania, látom én a tekintetén, hogy van valaki az ön szívecskéjében - mind rám szegezték tekintetük.
- HaNeul, volt már leánybúcsúd? - váltottam hirtelen témát, és megnyugodtam, amikor megrázta fejét. - Mi lenne akkor, ha ma tartanánk meg, ha nincs dolgod? Elmehetnénk inni utoljára, mielőtt még férjhez mész - mosolyodtam el.
- Akkor öltözzetek vissza, addig elrendezem a dolgokat a pénzzel és vegyetek érzékeny búcsút a ruháktól, mert csak az esküvő napján láthatjátok - mind azt tettük, amit kellett, majd kilépve az üzletből megcsapott a friss levegő, ami bentről hiányzott.
A tavasz beköszöntésével még jobban kezdtem magam egyedül érezni. Ha még ott is volt nekem YoonGi, mégsem éreztem úgy, mint régen, mint az egyetem előtti években. Hiányzott az a régi érzés belőlem, mikor a jó idő függvényében apám autójának platóján utaztam, a napsugarak az arcom simogatták, a szél pedig vígan szaladgált a hajticseim közt. Eltűnt ez, az, mikor nem éreztem magam egyedül soha, mert nem gondoltam rá, hogy egymagam vagyok, nem fedeztem fel, mert szerettem a magányt. Viszont ezúttal akkor kerül elő e gondolat, mikor ő nincs velem.
Nem tartott sokáig az autóút, amikor leparkolt egy gangnami szórakozóhely előtt, a neonfelirat alapján, a 'Feather' előtt. Könnyedén be is jutottunk a helyre, majd nem kellett túl sok idő, hogy hangulatot feloldja a fájdalomcsillapító alkohol íze. Egymás után folytak le torkainkon az italok, és annak következtében, hogy kevertük őket, teljesen mást hozott ki belőlünk. JiYeon csak megnézett pár fiút körülöttünk, még visszafogta magát, mivel mindig eszébe jutott hercege. EunJung mindenen nevetett, még azon is, ha éppen kiborította italát az asztalon. HaNeul ugyanazt csinálta, mint szobatársam, viszont ő már utánuk is szólt, ezért is kapott néhány ingyen italt, ennek okán talán ő volt az egyik legrészegebb köztünk. Én csupán szókimondóbb lettem hatásukra. Viszont láttam a menyasszonyon, hogy élvezi lánybúcsúját, szóval megkönnyebbülhettem, hogy leszálltunk az üzletben felhozott témáról. A zene pluszban felpesdítette véremet, ezért szinte eufórikus állapotba kerültem. El is felejtettem, ami addig a fejemben volt.
Csupán három-négy óra kellett ahhoz, hogy teljesen lerészegedjünk, ezért kimentünk a szórakozóhelyről kicsit a friss levegőre. Odakint már sötétedett, tűntek el az utolsó napsugarak, az ég pedig feketébe burkolózott. A bejárat mellett pedig HaNeul rátapadt fülével a telefonjára, másik kezében magassarkúit fogta, mivel mezítláb is alig bírt megállni, nem hogy még abban a cipőben.
- Gyere értünk, TaeHyung - hívta fel a megszólítottat. - Hozd YoonGit is, mert az én autómat is haza kéne vinni - kicsit hallgatott közben már le is hunyta szemeit egy csuklással körítve. - Köszönöm... - eltette telefonját zsebébe, amíg én leültem a hideg padkára. Az alkohol hatása miatt nem tudtam pontosan mennyi idő is telhetett el, míg elénk nem gördült egy autó. Ekkor esett le, amit hallottam, hogy kit is hívott ide a menyasszony. Egyszerre kiszállt a járműből YoonGi és TaeHyung, majd besegítették JiYeont és EunJungot padtársam kocsijának hátsóüléseire, HaNeult pedig a sajátjának anyósülésére ültették. Ekkor TaeHyung lépett elém, viszont elhúztam kezem, mikor felém nyúlt, hogy segítsen felkelni a járdaszegélyről.
- Ha mindenféleképpen veled kell mennem vissza az egyetemig, akkor egyedül is be tudok ülni, köszönöm - kikerültem és beszálltam előre, aztán összefontam karjaimat magam előtt, mikor a kormány mögött elfoglalta helyét.
/YoonGi pov/
Miután elindítottam a motort és elhajtottam a szórakozóhelyről, HaNeul azonnal megfogta combomat.
- Én még emlékszem az esténkre, és te? - levettem kezét lábamról, majd tovább néztem az utat. - Azóta vagy ennyire jó kisfiú?
- Tizenegy nap múlva összeházasodsz az egyik barátommal, miért csinálod ezt?
- Mindketten tudjuk, hogy nem fog senki sem összeházasodni. TaeHyung nem engem szeret, én pedig nem szeretem őt - hátradőlt ülésében. - Ma volt a leánybúcsúm, legalább megtehetnéd most utoljára.
- Szépen hazaviszlek, és ennyi - csak hajtottam tovább anélkül, hogy ránéztem volna, de még így is láttam szemem sarkából, hogy néha nyújtózkodik egyet-kettőt direkt, haját igazgatja. - Semmi több, HaNeul.
- Megértettem már az elsőnél is, YoonGi - forgatta szemeit. Ekkor pedig az épület elé értünk. Kiszálltam az autóból, majd az ő ajtajához mentem, hogy kinyissam neki. Mikor ki akart kecmeregni a járműből, majdnem elesett, így hát karjaimba vettem és úgy vittem fel őt a lakásáig. A bejárati ajtónál letettem, hogy ki tudjam nyitni kulcsával a bejáratot, mert várhattunk volna, amíg ő kinyitja két dölöngélés között. Aztán, mikor kitárult az ajtó, bebotorkáltunk az előszobába.
- Megértettem már az elsőnél is, YoonGi - forgatta szemeit. Ekkor pedig az épület elé értünk. Kiszálltam az autóból, majd az ő ajtajához mentem, hogy kinyissam neki. Mikor ki akart kecmeregni a járműből, majdnem elesett, így hát karjaimba vettem és úgy vittem fel őt a lakásáig. A bejárati ajtónál letettem, hogy ki tudjam nyitni kulcsával a bejáratot, mert várhattunk volna, amíg ő kinyitja két dölöngélés között. Aztán, mikor kitárult az ajtó, bebotorkáltunk az előszobába.
- Igyál sokat, hogy kimenjen belőled az alkohol - felém fordult.
- Miért nem maradsz itt velem? Lehet, hogy hülyeséget csinálok, ha elmész - elindultam az ajtó felé, nem is figyelve arra, mit mond, amikor is megcsörrent telefonom. Kivettem zsebemből menetközben, megláttam HaNeul számát a kijelzőn, ezért visszafordultam, miközben fülemhez tettem a készüléket. - Baj van - előttem állt egy méterrel, felnézett szemeimbe. - Azt mondtad, ha baj van, hívjalak - folytatta, majd megszakította a vonalat. A pultra tette telefonját, én pedig visszahelyeztem farmeromba, közben végig tartottam a szemkontaktust vele. - Nem kell lefeküdnöd velem, de kérlek, maradj itt ma este - a szívem megdobbant, mikor megfogta kezemet. - Félek itthon egyedül. Itt van NaRi, de vele nem tudok beszélgetni - hangja mézes volt, amivel az én szívemet is meglágyította. Megfogtam kezeimmel arcát, aztán hezitálás nélkül megcsókoltam. Ajkai íze hiányzott a legjobban az életemből. Nem tolt el, ezért elmélyítettem a csókot. E tettem pedig egy másik eseménybe csapott át, amibe több, mint egy éve nem is volt részem. Másrészről pedig örültem, hogy HaNeul volt a másik fél.
Az ágyában pihegtünk, a szobában még mindig viszhangoztak az elhangzottak, mintha a falak csak ismételgetnék egyfolytában szavainkat, ami az aktus alatt hagyta el szánkat. HaNeulből már talán rég kiment az alkohol hatása, elégedett fáradság került helyére. Meg sem szólalt csak mellkasomon fekve a plafon felé fordult. Ekkor megjelent NaRi az ágy mellett, és azonnal fel is ugrott hozzám. Bújt kezem alá, hogy simogassam.
- Féltékeny leszek, ha tovább simogatod - felült hirtelen és villámokat szórt rám szemével, ezért letettem a macskát a földre.
- Majd később folytatjuk, hívj fel - suttogtam vigyorogva NaRi felé. - A saját macskádra féltékeny vagy egyébként?
- Látom, gyúrtál, mióta utoljára láttalak volna félmeztelenül. Bár az is bizonyította ezt, hogy szétszakadt a melltartóm miattad - második mondatát egy halkabb megjegyzésnek szánta csak, ezért még el is fordult.
- Ne tereld a témát. Féltékeny vagy a saját macskádra, miközben te valaki más menyasszonya vagy még mindig - álltam fel, hogy felvegyem alsónadrágomat. Aztán visszaültem az ágyra.
- Szerinted nekem jó ez így? Néha a házasság is olyan, mint a szellemméválás, nem te akarod, csak így hozza a sorsod, főleg ha üzleti házasságról beszélünk - lehajtotta fejét, miközben visszarogyott az ágy szélére.
/SeoNa pov/
Csendben nézelődtem kifelé az ablakon, lábaim a műszerfalon pihentek, miközben a hátsóülésről előre hallatszott két osztálytársnőm röhögése, majd a pár perc múlva felcsendülő hangos horkolásuk, TaeHyung pedig feszülten vezetett egy szó nélkül. Belenyúltam zsebembe, mert azt hittem, abban van telefonom, de helyette egy puha dolgot húztam ki onnan. A kis fehér madártollat.
- Ez az apró toll mindig ott volt, mikor elcsattant egy csók köztünk - nyújtottam előrébb a megnevezett tárgyat, hogy ő is láthassa a térlátásával. - Azt sem tudom, hogy először hogyan került hozzám, de valahogy mindig úgy időzítettük, hogy ez ott volt - forgattam kicsit kezemben, majd lehúztam ablakomat, és hagytam, hogy a menetszél kifújja kezemből, el is repítette messzire a madártollat. Visszahúztam az ablakot, majd ahogy abbahagytam, úgy kémleltem tovább az elhaladó dolgokat.
- Ez az apró toll mindig ott volt, mikor elcsattant egy csók köztünk - nyújtottam előrébb a megnevezett tárgyat, hogy ő is láthassa a térlátásával. - Azt sem tudom, hogy először hogyan került hozzám, de valahogy mindig úgy időzítettük, hogy ez ott volt - forgattam kicsit kezemben, majd lehúztam ablakomat, és hagytam, hogy a menetszél kifújja kezemből, el is repítette messzire a madártollat. Visszahúztam az ablakot, majd ahogy abbahagytam, úgy kémleltem tovább az elhaladó dolgokat.
Amikor megérkeztünk az egyetemhez, és TaeHyung leállította a motort, egyből kipattant a járműből. A hátsó ajtóhoz ment, hogy kisegítse a lányokat, addig én magamtól kikászálódtam, és megindultam befelé.
- SeoNa! - karolt belém JiYeon, ezért visszább kellett fognom a tempómat. - Ugyanígy kellene innunk az esküvőn is majd. És tudod, mire gondoltam? Be kellene neked szervezni egy fiút is - bólogatott magának.
- Mit szólsz HoSeokhoz? - vetette fel az ötletet a JiYeon másik oldalán sétáló EunJung.
- Oh, de jó ötlet - vigyorodott el szobatársam. - Na, SeoNa, mit szólsz?
- Mennyit ittatok ti? - nevettem el magam, miközben TaeHyung mögöttünk jött, hogy ne legyen semmi baj eközben. EunJung úgy döntött, hogy nálunk alszik éjjel, szóval ők ketten előre mentek, és mikor én is betértem volna a helyiségbe, padtársam megfogta karomat. - Mit akarsz? - fordultam felé.
- Hogy ne pasizz be az esküvőmön - elnevettem magam válaszára, és elhúztam kezemet tőle.
- Pont ez az, a te esküvőd lesz... - közelebb hajoltam füléhez. - ...épp ezért garantálhatom neked, hogy összeszedek valakit, idegen - suttogtam hallószervébe, majd megpaskoltam kétszer egyik arcát és becsuktam az ajtót magam mögött. Sóhajtottam egyet az ajtónak dőlve, aztán felemeltem fejemet, osztálytársnőim már aludtak szobatársam ágyán. Nem is értettem, hogy bírnak ennyit aludni.
Leültem ágyamra, az ablakra pillantottam, amin apró kopogások hallatszódtak, kis vízcseppek jelentek meg a felületen, aztán egyre gyorsabban estek le az égből. Fél óráig talán csak azt néztem törökülésben, ahogy mintát formálnak az átlátszó üvegen.
Aztán körülbelül egy óra múlva egy üzenetem érkezett padtársamtól: ,,Gyere ki az udvarra, kérlek."
Kétszer is meggondoltam, végül pedig úgy tettem, ahogy kérte. Az eső még mindig úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna, viszont TaeHyung alatta állt. Az udvar közepén, bármilyen esernyő nélkül.
- Mit akarsz? - ordítottam neki, hogy meghallja az esőben.
- Hogy gyere ide! - meg sem mozdult. El kellett döntenem, hogy kilépek-e az intézmény fedele alól, hogy odamehessek hozzá, vagy hogy inkább hagyom őt ott ázni, egyedül. Lenéztem lábamra, majd elindultam előre. A fejemet érték az esőcseppek, már egészen vizes volt hajam, mikor odaértem hozzá. - Megtaláltam - nyújtotta felém azonnal a vizes, koszos, de még így is felismerhető madártollat.
- Miért akartad megtalálni? Tizenegy nap múlva feleségül veszed HaNeult, én leszek a tanúja, és meg is mondtam, hogy innentől kezdve idegenek vagyunk. Nem érdekel, hogy mennyire fog fájni ez az egész valamelyikőnknek, de nem kérek abból, hogy velem csald meg őt - kivettem kezéből a tollat és beledobtam egy pocsolyába. - Tudod, mennyire elegem van abból, hogy hullámvasút szerűen viselkedünk egymással. Mindig jönni fog valami, amitől megint másképpen beszélünk majd. Csak felejtsük el egymást végre. Élj boldogan HaNeullel, én is úgy fogok tenni valakivel - hirtelen átkarolt, magához ölelt.
- Tudom, hogy az átok miatt nem teheted meg, hogy mást szeress - mormogta a fülembe. Az eső csak még jobban rákapott, már cipőm is beázott, ahogy ott álltunk ölelkezve. Boldog voltam a közelségétől, mégis hibásnak, bűnösnek éreztem magam.
- Inkább egyedül maradok, minthogy veled. Az kevésbé fog fájni - tudtam, hogy ezt kell mondanom. Eltoltam magamtól, aztán visszamentem az intézménybe.
Kongó ürességben sétáltam végig a folyósokon. Senki sem volt már ébren, az egész épület csendességben ült. Felsétáltam a második emeleti teremhez, ahol a legelső nap mellette ültem, és azóta is. Leültem helyemre, lassan elnyúltam a padon, karomra tettem fejem az ő helye felé nézve.
- Sokkal jobb lesz nekem egyedül - sóhajtottam, aztán felkeltem hátradőlve a székben. - Lehetett volna más is. Miért pont te?
/TaeHyung pov/
Ez a pár nap is eltelt. Gyorsabban, mint gondoltam, hogy el fog. És ez a tizenegy nap nem is úgy szállt tova, ahogy én akartam volna.
- Kész vagy? - kopogott be YoonGi. - Idegesnek tűnsz - lépett mellém, megfogva vállam. Belenéztem a tükörbe megigazítva zakómat. - Be kell vallanom valamit, Tae...
- Megcsalt engem HaNeul veled? - mosolyodtam el. - Ez is a terv része volt, ha már ennyire őszinték vagyunk, ezért most segítened kell nekem - rásandítottam osztálytársamra, aki elkerekedett tekintettel nézett vissza rám. - Te mondtad régebben, hogy segítesz.
Leültem ágyamra, az ablakra pillantottam, amin apró kopogások hallatszódtak, kis vízcseppek jelentek meg a felületen, aztán egyre gyorsabban estek le az égből. Fél óráig talán csak azt néztem törökülésben, ahogy mintát formálnak az átlátszó üvegen.
Aztán körülbelül egy óra múlva egy üzenetem érkezett padtársamtól: ,,Gyere ki az udvarra, kérlek."
Kétszer is meggondoltam, végül pedig úgy tettem, ahogy kérte. Az eső még mindig úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna, viszont TaeHyung alatta állt. Az udvar közepén, bármilyen esernyő nélkül.
- Mit akarsz? - ordítottam neki, hogy meghallja az esőben.
- Hogy gyere ide! - meg sem mozdult. El kellett döntenem, hogy kilépek-e az intézmény fedele alól, hogy odamehessek hozzá, vagy hogy inkább hagyom őt ott ázni, egyedül. Lenéztem lábamra, majd elindultam előre. A fejemet érték az esőcseppek, már egészen vizes volt hajam, mikor odaértem hozzá. - Megtaláltam - nyújtotta felém azonnal a vizes, koszos, de még így is felismerhető madártollat.
- Miért akartad megtalálni? Tizenegy nap múlva feleségül veszed HaNeult, én leszek a tanúja, és meg is mondtam, hogy innentől kezdve idegenek vagyunk. Nem érdekel, hogy mennyire fog fájni ez az egész valamelyikőnknek, de nem kérek abból, hogy velem csald meg őt - kivettem kezéből a tollat és beledobtam egy pocsolyába. - Tudod, mennyire elegem van abból, hogy hullámvasút szerűen viselkedünk egymással. Mindig jönni fog valami, amitől megint másképpen beszélünk majd. Csak felejtsük el egymást végre. Élj boldogan HaNeullel, én is úgy fogok tenni valakivel - hirtelen átkarolt, magához ölelt.
- Tudom, hogy az átok miatt nem teheted meg, hogy mást szeress - mormogta a fülembe. Az eső csak még jobban rákapott, már cipőm is beázott, ahogy ott álltunk ölelkezve. Boldog voltam a közelségétől, mégis hibásnak, bűnösnek éreztem magam.
- Inkább egyedül maradok, minthogy veled. Az kevésbé fog fájni - tudtam, hogy ezt kell mondanom. Eltoltam magamtól, aztán visszamentem az intézménybe.
Kongó ürességben sétáltam végig a folyósokon. Senki sem volt már ébren, az egész épület csendességben ült. Felsétáltam a második emeleti teremhez, ahol a legelső nap mellette ültem, és azóta is. Leültem helyemre, lassan elnyúltam a padon, karomra tettem fejem az ő helye felé nézve.
- Sokkal jobb lesz nekem egyedül - sóhajtottam, aztán felkeltem hátradőlve a székben. - Lehetett volna más is. Miért pont te?
/TaeHyung pov/
Ez a pár nap is eltelt. Gyorsabban, mint gondoltam, hogy el fog. És ez a tizenegy nap nem is úgy szállt tova, ahogy én akartam volna.
- Kész vagy? - kopogott be YoonGi. - Idegesnek tűnsz - lépett mellém, megfogva vállam. Belenéztem a tükörbe megigazítva zakómat. - Be kell vallanom valamit, Tae...
- Megcsalt engem HaNeul veled? - mosolyodtam el. - Ez is a terv része volt, ha már ennyire őszinték vagyunk, ezért most segítened kell nekem - rásandítottam osztálytársamra, aki elkerekedett tekintettel nézett vissza rám. - Te mondtad régebben, hogy segítesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése