Visszaértünk szobánkba, letettük szatyrainkat az egyik sarokba, majd TaeHyung az ágyra való vetődése után megszólalt: - Nem iszunk?
- Hogy mondod? - nagyokat pislogva fordultam felé.
- Ihatnánk valamit ünneplés gyanánt - magyarázta tovább. Felhúztam szemöldököm, karjaimat összefontam magam előtt, és ettől a mozdulatomtól TaeHyung inkább lesütötte tekintetét.
- Esetleg le akarsz itatni, hogy aztán az ágyban kössünk ki ünneplés gyanánt? - megrázta fejét hevesen. Ekkor kopogtattak az ajtónkon.
- Szobaszervíz - hajolt meg enyhén a kedves arcú nő, amikor kinyitottam azt, majd betolt egy kocsit, rajta alkoholos italokkal, néhányuk jégbe tárolva, illetve hozzájuk poharak sorakoztak egymás mellett. - Jó szórakozást! - és már ott sem volt az alkalmazott.
- Te már mindent elterveztél? - becsuktam a nő után az ajtót, majd közelebb léptem az italokhoz, majd a fiúra néztem.
- A szobához járt - mentegetőzni próbált, de nekem már hiába.
- Férfiből vagy, tudom, mit akarsz. Ha inni akarsz, igyunk - fel is pattant az ágyról azonnal, kinyitotta a pezsgőt, és töltött is kettőnknek. - Csak akkor iszom, ha versenyzünk egyet. Így friss párként. Aki többet bír inni rosszullét nélkül, az győz. Aki győz, kérhet valamit a másiktól. Nem az idő a lényeg, hanem a mennyiség. Benne vagy, szívem? - nyújtottam felé kézfejem.
- Legyen - rázta meg kezem, aztán el is kezdődött az összecsapás.
Ott a kocsi mellett állva gurítottuk le italainkat. Bort, pezsgőt, rövidet, mindent, amit csak találtunk. Fél óráig szavak kimondása nélkül töltöttük egymásnak a különböző alkoholokat.
Ott a kocsi mellett állva gurítottuk le italainkat. Bort, pezsgőt, rövidet, mindent, amit csak találtunk. Fél óráig szavak kimondása nélkül töltöttük egymásnak a különböző alkoholokat.
- Szívem, bírod még? - én teljesen a talpamon álltam, bármilyen fajta szédülés érzékelése nélkül, míg TaeHyung már alig tartotta magát. Talán én edzettebb voltam alkohol téren. - Mivel töltötted a tinédzser korodat, ha nem bírod a piát?
- Ahhoz, amit csináltam nem kellett innom - csuklott egyet mondata végén, mintha csak egy pontot tett volna oda.
- Nem akarsz leülni egy kicsit? - fogtam meg vállát.
- Nem, nem...nem... - kapaszkodott meg a karomba, amivel vállát fogtam.
- Csak mondd ki, hogy én győztem, aztán le is ülhetsz. Így is kettővel előnybe vagyok. Ebbe most nem halsz bele - felegyenesedett, majd egy csókot akart tőlem lopni, amit hárítottam is. - Nem fogsz így erőt gyűjteni magadnak. Töltsek újra?
- Te kocsmába nőttél fel? - elbotorkált az ágyig, aztán levágta magát rá.
- Csak éltem az életem, a szüleim pedig nem állítottak meg - leültem mellé, fejét fáradtan vállamra hajtotta. - Akkor én nyertem? - bólintott bágyadtan. - Később eldöntöm, mit akarok. Most pedig aludj, szívem, mert holnap nagyon fájni fog a fejed - ekkor jött el az a pillanat, hogy az összes legurított alkohol beütött TaeHyungnál. Felpattant, mintha csak most ébredt volna fel valami benne. Talán meg is ijedtem a hirtelen mozdulásától.
- Olyan aranyos vagy, de el kell mondanom valamit - besétált a fürdőbe, a kezemet megfogva. - Más is tetszik - lesütötte a fejét. - Méghozzá ő - saját magára mutatott a tükörben. - Hello, szépfiú! - kacsintott magának. Elkerekedtek szemeim, így néztem ahogy tükörképének udvarol. Szóval ilyen, mikor keveri az italokat. - Haragudni fogsz rám, ha vele maradok? - továbbra is magában beszélt. - De tudod, ő jobban tetszik, mint te. Nem is éreztem még soha ilyet - felém fordult. - Viszont meg kell találnom magam...
- Miről beszélsz? - hirtelen kikerülve engem elfutott, csupán az ajtó nyitódását hallottam, majd annak csapódását. - Többször nem iszok vele ennyit - rohantam utána. Épphogy elértem a hotel előtt, de akárcsak egy kisfiú, aki anyja elől menekül újra elfutott. Sötétedésig kergettem a parton, a mellette futó sétányon, az utcákon keresztül, mikor végre utolértem, és ő is felém fordult. - Gyere velem vissza a hotelbe, mert aludnod kell, TaeHyung - már nézte, merre futhat el újra. - Ha megint elszöksz, nem állok jót magamért - szeme csillogott az alkoholtól, és egy kicsit a gyermeki énje is előjött. Egy apró gyermeteg mosoly jelent meg szája szélén, aztán neki iramodott a part homokjába. Megforgattam szemeimet, majd egy sóhaj után megint próbáltam elkapni. Minden maradék kilométeremet belefektettem ebbe a távba, ezért el is értem vállát, így sikerült leteperni őt, akár egy biztonsági őr a bolti tolvajt. Hátára fordítottam és ráültem hasára. - Kifutottam a belem miattad, szóval most szépen visszajössz velem a hotelbe és kialszod az alkoholt.
- Miről beszélsz? - hirtelen kikerülve engem elfutott, csupán az ajtó nyitódását hallottam, majd annak csapódását. - Többször nem iszok vele ennyit - rohantam utána. Épphogy elértem a hotel előtt, de akárcsak egy kisfiú, aki anyja elől menekül újra elfutott. Sötétedésig kergettem a parton, a mellette futó sétányon, az utcákon keresztül, mikor végre utolértem, és ő is felém fordult. - Gyere velem vissza a hotelbe, mert aludnod kell, TaeHyung - már nézte, merre futhat el újra. - Ha megint elszöksz, nem állok jót magamért - szeme csillogott az alkoholtól, és egy kicsit a gyermeki énje is előjött. Egy apró gyermeteg mosoly jelent meg szája szélén, aztán neki iramodott a part homokjába. Megforgattam szemeimet, majd egy sóhaj után megint próbáltam elkapni. Minden maradék kilométeremet belefektettem ebbe a távba, ezért el is értem vállát, így sikerült leteperni őt, akár egy biztonsági őr a bolti tolvajt. Hátára fordítottam és ráültem hasára. - Kifutottam a belem miattad, szóval most szépen visszajössz velem a hotelbe és kialszod az alkoholt.
- SeoNa - mélyen szemeimbe nézett, kicsit talán mintha elmúlt volna az ital hatása íriszeiben. - Örülök, hogy most már több vagy nekem, mint padtárs. Köszönöm, hogy be is bizonyítottad ezt azzal, hogy utánam szaladtál - leszálltam róla, majd felsegítettem a homokból.
- Menjünk vissza - megfogtam kézfejét, aztán elindultam az épület felé, bár elég messzire jutottunk. - Milyen kicsi a világ - sóhajtottam pár perc után, miközben ujjaival játszottam.
- Menjünk vissza - megfogtam kézfejét, aztán elindultam az épület felé, bár elég messzire jutottunk. - Milyen kicsi a világ - sóhajtottam pár perc után, miközben ujjaival játszottam.
- Mire gondolsz? - talán a friss levegőtől még jobban kitisztult a feje.
- Anyukád a nagybátyám első szerelme az átka miatt, az én anyám és a te apád pedig jártak egy ideig. Minden összejött. Miért kell a mi családjainknak ilyen közel állnia vajon? - megosztottam vele gondolataimat. Viszont ekkor egy gondolatszál, ami abba maradt, újra elindult fejemben, hogy vajon mit akart elmondani nekem nagybátyám az esküvőn? Valamit az átkomról. Egyébként is a szerelmünk megölte anyámat. Vajon mit jelenthet ez a mondata? Hogy értette ezt?
- Én hiszek a sorsban - zökkentett ki TaeHyung a gondolatmenetemből. - Hiszem, hogy minden okkal történik, hogy nem véletlenül kötöttünk ki egymás mellett. A végzetet nem lehet elkerülni, meggátolni, mert már az egész életed megvan írva előre. Akármit is választasz az életedben a döntés lehetőségeid közül, ugyanoda visz mind, ugyanaz lesz a végkimenetel.
Talán igaza van. Bármennyire is el akartam őt felejteni, akármennyire is ellöktem magamtól, mindig csak még közelebb került. Biztosan így van megírva, hogy mi ketten együtt legyünk, de ahogy sejtem, egy dolog azért következik be, hogy egy másik bevégződjön.
Másnap, dél környékén én enyhe fejfájással keltem, de TaeHyungból ki is kívánkozott a tegnapi italok egésze. Amíg ölelgette a vécécsészét, addig mellette ültem egy pohár vízzel a kezemben. Dünnyögte két adag között, hogy többet nem akar versenyt inni velem, aztán már azt, hogy egyáltalán nem is akar több alkoholt látni. Mosolyogva simogattam hátát, amíg abba nem hagyta. Odaadtam neki a vizet, majd javasoltam, hogy mosson fogat, és dőljön le, addig pedig lementem az étterembe, ahol elvitelre kértem reggelinket, mert hogy TaeHyungot biztosan nem bírtam volna odáig lerángatni, az biztos.
- Hoztam neked levest - adtam neki oda az ételt. - Jobb lesz, hidd el - adtam át neki a kanalat hozzá. Evés közben megint megláttam benne azt a kisfiút, aki tegnap is előjött. Néztem, ahogy gyermek módjára eszik huszonéves létére, amivel valójában csak még közelebb került szívemhez. Viszont ezt féltem még kimondani. Csupán elmosolyodva falatoztam én is reggelim. - Jobb? - kérdeztem, mikor a párnák közé dőlt. Bólintott egyet, ezért megnyugodtam. A hordozhatós tálakat kidobtam a fürdőben található kukába, majd visszaültem az ágyra. - Mit szeretnél csinálni?
- Sétálni egy kicsit a friss levegőn - beleegyeztem, így átöltöztünk tiszta ruhába, és elindultunk egy sétára. Szinte a fél Jejut körbe jártuk a jó idő miatt, a friss tavaszi levegővel fűszerezve. Közben megmártóztattuk lábainkat a vízben, beszélgettünk mindenféléről, de még így sem szökött ki a számon az az egy szó.
/HaNeul pov/
Mosolyogva néztem, ahogy az este után, a reggelimet is ő készíti el. Az ingében ültem az asztalnál, míg ő összedobott valamit. Azokat az asztalra tette, majd falatozni kezdtünk.
- Van valami dolgod ma? - kérdezte két rágás között.
- Én még holnapig nászúton vagyok - mosolyodtam el. - Miért?
- Eljöhetnél velem a rádióhoz. Nana nem fog hazajönni és helyettesíteni kell őt az adásában ma - bólintottam egyet beleegyezően. Megettük, amit készített, aztán anyukája szekrényéből adott egy ruhát nekem a mai napra. - Itt hagyta, szóval úgyse fogja hiányolni - aztán az egyik tornacipőjét is kölcsönadta, majd elindultunk motorján a rádióállomásra. Megint úgy éreztem, mint egy éve, mikor egy óra alatt akarta nekem megmutatni, mi a szerelem. Ismét átkaroltam derekánál, míg utaztunk a járművön, de valahogy mégsem volt teljesen ugyanaz. Akkor még alig értettem, hogy mit jelent szeretni és szeretve lenni, de most teljes mértékben meg vagyok róla győződve, hogy ő az, aki nekem kell, hogy túléljem az életben.
Az épület alkalmazottjai kedvesen köszöntöttek engem, mikor beléptünk és végig haladtunk a folyosón, aztán mind mosolyogva YoonGira sandítottak. Nem értettem a helyzetet, de mindegy volt nekem, amíg vele voltam. Felmentünk egy helyiségbe, ahol az elképzeléseim szerint voltak elrendezve az egyes felszerelések. Megfogott egy irodai széket, amellé a szék mellé húzta, ahova ő ült, és jelzett, hogy üljek le. Törökülésbe le is telepedtem a székre.
- Mindjárt kezdünk - feltette fejére a fejhallgatót, letolta fél füléről, hogy hallja, ha valamit mondanék neki. - Hello, itt Gigi újra. Hogy alakul a napotok? Nana nem tudott sajnos beugrani ma, de remélem, én is elég vagyok nektek. Ugyanaz lesz, mint nála, az első órában a hívásaitokat fogadom, nyugodtan kérjetek bármilyen számot, majd a második órában a saját zeném fog menni. És érkezzen is az első hívás...hallgatlak - teljesen beleélte magát a dologba. Láttam rajta, hogy a zene szinte az élete része. Az egyik dal alatt hátradőlt, és rám nézett.
- Ezért mentél arra az egyetemre, igaz? Mert imádod a zenét?
- Részben. Más egyetemre is mehettem volna, de eleinte meg is akartam védeni Nanát. Aztán rájöttem, hogy megvédi ő magát. Általában a fiúk, férfik szerintem szeretik megvédeni az adott lányt, nőt. Van, akinek nem ez a zsánere, de én legalábbis szeretem, ha megvédhetem azt, akit szeretek, és nem fordítva - nevette el magát.
- Tudod, még mindig elérhető az állás - értetlenül nézett. - A testőr állás, amit felajánlottam. Elfogadod? - közelebb húzott engem a szék karfájánál fogva. Bólintott egyet, majd adott egy puszit számra. Visszafordult a mikrofon felé, és folytatta a műsorát. Nem tudom, mikor és hogyan, de YoonGi megváltoztatott. Persze, mindenki tudja, hogy vannak dolgok az életben, amiket nem bánunk meg, és számomra ez egy olyan. Viszont még mindig bennem van a kis félelem, talán egy kis féltékenységgel keverve, hogy talán még mindig érez valamit SeoNa iránt.
/SeoNa pov/
- Én hiszek a sorsban - zökkentett ki TaeHyung a gondolatmenetemből. - Hiszem, hogy minden okkal történik, hogy nem véletlenül kötöttünk ki egymás mellett. A végzetet nem lehet elkerülni, meggátolni, mert már az egész életed megvan írva előre. Akármit is választasz az életedben a döntés lehetőségeid közül, ugyanoda visz mind, ugyanaz lesz a végkimenetel.
Talán igaza van. Bármennyire is el akartam őt felejteni, akármennyire is ellöktem magamtól, mindig csak még közelebb került. Biztosan így van megírva, hogy mi ketten együtt legyünk, de ahogy sejtem, egy dolog azért következik be, hogy egy másik bevégződjön.
Másnap, dél környékén én enyhe fejfájással keltem, de TaeHyungból ki is kívánkozott a tegnapi italok egésze. Amíg ölelgette a vécécsészét, addig mellette ültem egy pohár vízzel a kezemben. Dünnyögte két adag között, hogy többet nem akar versenyt inni velem, aztán már azt, hogy egyáltalán nem is akar több alkoholt látni. Mosolyogva simogattam hátát, amíg abba nem hagyta. Odaadtam neki a vizet, majd javasoltam, hogy mosson fogat, és dőljön le, addig pedig lementem az étterembe, ahol elvitelre kértem reggelinket, mert hogy TaeHyungot biztosan nem bírtam volna odáig lerángatni, az biztos.
- Hoztam neked levest - adtam neki oda az ételt. - Jobb lesz, hidd el - adtam át neki a kanalat hozzá. Evés közben megint megláttam benne azt a kisfiút, aki tegnap is előjött. Néztem, ahogy gyermek módjára eszik huszonéves létére, amivel valójában csak még közelebb került szívemhez. Viszont ezt féltem még kimondani. Csupán elmosolyodva falatoztam én is reggelim. - Jobb? - kérdeztem, mikor a párnák közé dőlt. Bólintott egyet, ezért megnyugodtam. A hordozhatós tálakat kidobtam a fürdőben található kukába, majd visszaültem az ágyra. - Mit szeretnél csinálni?
- Sétálni egy kicsit a friss levegőn - beleegyeztem, így átöltöztünk tiszta ruhába, és elindultunk egy sétára. Szinte a fél Jejut körbe jártuk a jó idő miatt, a friss tavaszi levegővel fűszerezve. Közben megmártóztattuk lábainkat a vízben, beszélgettünk mindenféléről, de még így sem szökött ki a számon az az egy szó.
Mikor már visszafelé csoszogtunk, a késő délutáni órákban, eleredt az eső szinte a semmiből. Elkezdtünk futni arra a kis távra, ami még köztünk és a hotel közt lebegett. Áztató munkáját jól végezte a hirtelen jött tavaszi zápor ugyanis az előtérbe érve már csurom vizesek voltunk. A tény miatt nevetve felcaflattunk az emeletünkre, és aztán szobánkba tértünk be. Én a fürdőszobát támadtam be egy száraz törölköző reményében. Persze, TaeHyung utánam jött, és mikor mögém lépett, megfordultam és elkezdtem szárítani haját a fehér anyaggal. Vizes tincsei szemébe lógtak, ahogy akkor, az őszi szünetben. Amikor kezeim megakadtak, rám nézett, egyenest a szemembe, pont úgy, mint akkor.
- Van valami baj? - szólalt meg.
- Nem, nem, nincs - folytattam haja törlését, aztán hirtelen felemelt engem karjaim alatt és feltett a mosdókagyló melletti márvány pultra. Meglepődött arckifejezéssel pillantottam rá. Mellém támaszkodott kezeivel, így még közelebb került arcomhoz. Nem szóltam semmit, mert nem tudtam, mit kéne, vagy kell-e egyáltalán. Leengedtem kezemet, és vele együtt a törölközőt is. Elvigyorodott megszeppentségemen, majd egy sorozat kisebb puszit adott számra, arcomra, illetve nyakamra is. Lassan a puszikat felváltotta az érzéki leheletek nyakamnál.
- YoonGi kitekeri a nyakad, ha megtudja - szökött ki belőlem ez a mondat.
- Miért tenné? Szerintem még örülne is - nem tudtam, mit felelni, ezért csak hagytam, had folytassa, amit elkezdett.
Ekkor megfogta combjaimat és felemelt, automatikusan körbefontam lábaimat derekánál. Kivitt a fürdőszobából, miközben ajkaimat csókolta. Velem együtt az ágyba dőlt úgy, hogy fejem éppen a párnák közt landolt. Azok közül az egyik pedig a lendület behatásától szétszakadt egy ponton, körülöttünk hirtelen tollak repültek szét. Kicsit eltávolodott tőlem, ujjai közt megfogott egy fehér pihét, épp olyan volt, mint amit a szél kapott ki kezéből. Elvigyorodva visszapillantott rám. - Ezt egy engedélynek veszem a sorstól - újra ajkaimra tapadt sajátjaival, és eközben szinte észrevehetetlenül szedte le magáról és rólam is a ruhadarabokat. Így ruha nélkül, és az aktus közben egy teljesen új arcát fedeztem fel, egy új TaeHyungot ismertem meg ismételten. Gyengéden kezelt, főleg a tudattól, hogy én még nem voltam fiúval azelőtt. Láttam rajta az igyekezetet, hogy a legjobbat akarja nyújtani számomra, az első alkalmamkor már magasra tenné a lécet, emlékezetessé akarja tenni az egészet. Így is, úgy is azzá vált volna nekem, mert végülis róla volt szó. Már a csókjainak a mennyisége, melyeket adott eddig, is bőven elég lett volna.
Kielégülten és kimerülten dőlt mellém, felkavarva a kis toll kupacot mellette. Odakint már besötétedett, de én csak még elevenebb lettem. TaeHyung felé fordítottam fejemet, aki már nagyon mélyeket pislogott. Haját kezdtem simogatni, amitől elszenderedett. Ismét az a kisfiú jelent meg, aki ezúttal aranyosan szuszogott alvás közben.
Ekkor megfogta combjaimat és felemelt, automatikusan körbefontam lábaimat derekánál. Kivitt a fürdőszobából, miközben ajkaimat csókolta. Velem együtt az ágyba dőlt úgy, hogy fejem éppen a párnák közt landolt. Azok közül az egyik pedig a lendület behatásától szétszakadt egy ponton, körülöttünk hirtelen tollak repültek szét. Kicsit eltávolodott tőlem, ujjai közt megfogott egy fehér pihét, épp olyan volt, mint amit a szél kapott ki kezéből. Elvigyorodva visszapillantott rám. - Ezt egy engedélynek veszem a sorstól - újra ajkaimra tapadt sajátjaival, és eközben szinte észrevehetetlenül szedte le magáról és rólam is a ruhadarabokat. Így ruha nélkül, és az aktus közben egy teljesen új arcát fedeztem fel, egy új TaeHyungot ismertem meg ismételten. Gyengéden kezelt, főleg a tudattól, hogy én még nem voltam fiúval azelőtt. Láttam rajta az igyekezetet, hogy a legjobbat akarja nyújtani számomra, az első alkalmamkor már magasra tenné a lécet, emlékezetessé akarja tenni az egészet. Így is, úgy is azzá vált volna nekem, mert végülis róla volt szó. Már a csókjainak a mennyisége, melyeket adott eddig, is bőven elég lett volna.Kielégülten és kimerülten dőlt mellém, felkavarva a kis toll kupacot mellette. Odakint már besötétedett, de én csak még elevenebb lettem. TaeHyung felé fordítottam fejemet, aki már nagyon mélyeket pislogott. Haját kezdtem simogatni, amitől elszenderedett. Ismét az a kisfiú jelent meg, aki ezúttal aranyosan szuszogott alvás közben.
/HaNeul pov/
Mosolyogva néztem, ahogy az este után, a reggelimet is ő készíti el. Az ingében ültem az asztalnál, míg ő összedobott valamit. Azokat az asztalra tette, majd falatozni kezdtünk.
- Van valami dolgod ma? - kérdezte két rágás között.
- Én még holnapig nászúton vagyok - mosolyodtam el. - Miért?
- Eljöhetnél velem a rádióhoz. Nana nem fog hazajönni és helyettesíteni kell őt az adásában ma - bólintottam egyet beleegyezően. Megettük, amit készített, aztán anyukája szekrényéből adott egy ruhát nekem a mai napra. - Itt hagyta, szóval úgyse fogja hiányolni - aztán az egyik tornacipőjét is kölcsönadta, majd elindultunk motorján a rádióállomásra. Megint úgy éreztem, mint egy éve, mikor egy óra alatt akarta nekem megmutatni, mi a szerelem. Ismét átkaroltam derekánál, míg utaztunk a járművön, de valahogy mégsem volt teljesen ugyanaz. Akkor még alig értettem, hogy mit jelent szeretni és szeretve lenni, de most teljes mértékben meg vagyok róla győződve, hogy ő az, aki nekem kell, hogy túléljem az életben.
Az épület alkalmazottjai kedvesen köszöntöttek engem, mikor beléptünk és végig haladtunk a folyosón, aztán mind mosolyogva YoonGira sandítottak. Nem értettem a helyzetet, de mindegy volt nekem, amíg vele voltam. Felmentünk egy helyiségbe, ahol az elképzeléseim szerint voltak elrendezve az egyes felszerelések. Megfogott egy irodai széket, amellé a szék mellé húzta, ahova ő ült, és jelzett, hogy üljek le. Törökülésbe le is telepedtem a székre.
- Mindjárt kezdünk - feltette fejére a fejhallgatót, letolta fél füléről, hogy hallja, ha valamit mondanék neki. - Hello, itt Gigi újra. Hogy alakul a napotok? Nana nem tudott sajnos beugrani ma, de remélem, én is elég vagyok nektek. Ugyanaz lesz, mint nála, az első órában a hívásaitokat fogadom, nyugodtan kérjetek bármilyen számot, majd a második órában a saját zeném fog menni. És érkezzen is az első hívás...hallgatlak - teljesen beleélte magát a dologba. Láttam rajta, hogy a zene szinte az élete része. Az egyik dal alatt hátradőlt, és rám nézett.
- Ezért mentél arra az egyetemre, igaz? Mert imádod a zenét?
- Részben. Más egyetemre is mehettem volna, de eleinte meg is akartam védeni Nanát. Aztán rájöttem, hogy megvédi ő magát. Általában a fiúk, férfik szerintem szeretik megvédeni az adott lányt, nőt. Van, akinek nem ez a zsánere, de én legalábbis szeretem, ha megvédhetem azt, akit szeretek, és nem fordítva - nevette el magát.
- Tudod, még mindig elérhető az állás - értetlenül nézett. - A testőr állás, amit felajánlottam. Elfogadod? - közelebb húzott engem a szék karfájánál fogva. Bólintott egyet, majd adott egy puszit számra. Visszafordult a mikrofon felé, és folytatta a műsorát. Nem tudom, mikor és hogyan, de YoonGi megváltoztatott. Persze, mindenki tudja, hogy vannak dolgok az életben, amiket nem bánunk meg, és számomra ez egy olyan. Viszont még mindig bennem van a kis félelem, talán egy kis féltékenységgel keverve, hogy talán még mindig érez valamit SeoNa iránt.
/SeoNa pov/
A következő nap reggelén magától kipattantak szemeim. Kikeltem az ágyból és egy pólót magamra kapva kicsoszogtam a fürdőbe. A tükör elé álltam, és elmosolyodtam hajam állásán.
- Min mosolyogsz annyira? - lépett mögém TaeHyung, mire hajamra mutattam. - Igen, olyan, mintha most vettél volna részt egy jó aktusban - megütöttem mellkasát visszakézből, majd elvigyorodtam. Hajtincseim közül kihúztam egy fehér madártollat.
- Miattad, ha bármikor meglátok majd egy tollat, az előző este fog eszembe jutni - fordultam meg és simítottam meg orrát vele.
- Baj? Egyébként most már azt is elmondhatod, hogy megszöktettél egy vőlegényt.
- Nem fogok vele nagyon dicsekedni - tettem karjaimat vállára és szemeibe néztem.
- Van egy gazdag fiúd, aki egy szökött vőlegény is, és nem meséled majd el senkinek? - lehámozta magáról karjaimat.
- A második felével esetleg a szüleimnek szeretnél dicsekedni? - ekkor megcsörrent a telefonom a fürdőszobán kívűlről. - Ha megbocsátasz, felvenném.
- Ki hív ilyenkor? - jött utánam sértődötten.
- JiYeon? YoonGi? A szüleim? - az éjjeli szekrényről a kezembe vettem a készüléket és felvettem szobatársamnak. - Oh, szia, JiYeon. Miért hívsz ilyen korán? - ránéztem az órára. - Fél egykor. Nem baj. Mondjad, mi az? - nevettem el magam.
- Tudom ám, hogy hol és kivel vagy most. Mi történt tegnap? - barátomra pillantottam.
- TaeHyung szétszedett egy párnát, így majd takaríthatom össze a tollakat a földről, meg az ágy alól is - a fiú tekintetét figyeltem, amint ledőlt az ágyba. Elkezdett dobálni kisebb nagyobb párnákkal, hogy tegyem már le végre. - Azon kívűl nem történt semmi nagy dolog - felhúztam a szemöldököm, mire TaeHyung felült és felém kúszott, majd leült előttem az ágy sarkára. - De amúgy így tavasszal nagyon szép a Jeju - néztem ki az ablakon.
- SeoNa! Direkt nem mondasz el valamit? - hagyott egy kis szünetet. - Figyel téged, igaz?
- Öhm, igen, igen - tettem úgy, mintha általános beszélgetés folyna köztünk.
- Elmondasz mindent, ha hazaértél, ugye? - hallottam hangjában az izgatottságot.
- Persze, mindenképp - bólogattam. - Üdvözlöm a lovagod - tettem le telefonom. - Te meg mit nézel?
- Miért nem kürtölted szét, hogy mi történt? Nem volt nagy dolog? - megráztam fejem. - Hát, rendben - magához húzott lebiggyesztett ajkakkal. Álla hasamon pihent, miközben átölelt, és engem nézett.
- Megint kaptunk csokoládé szökőkutat. Eszünk? - hámoztam le magamról kezeit és indultam meg a gép felé, de ő előbb ért oda, így leültetett inkább az ágyra, amíg ő megcsinálta gyümölcsöket. Leült mellém néhány pálcával, majd megetetett a csokiba mártott édességekkel. - Ugye nem sértődtél meg?
- Min kellett volna? - vonta meg vállát. - Ha azt akarod, hogy duzzogjak, megtehetem, de hány évesnek nézel? - nézett rám.
- Szerelmes vagyok a pillantásodba - nyögtem ki hirtelen, akaratlanul is. - Az egyetlen dolog, ami ezidő alatt, végig, míg távolodtunk egymástól, mégis visszahívott, az a pillantásod, amivel rámnézel. Esetleg te szeretsz engem? - eldobta a maradék csokoládés gyümölcsöt, és a pálcákat, amik koppantak is a padlón, majd megfogta két kezével arcomat.
- Miért kell ilyeneket kérdezned? Nem vetted még észre, hogy szeretem, amikor nevetsz, amikor épphogy csak elmosolyodik a szád sarka, amikor átölelsz? Előttem megjelenhetsz bármilyen kinézettel, bármilyen ruhában, akkor sem változik az érzés, amit irántad érzek. Ez már akkor elindult bennem, mikor nekem jöttél az első nap az egyetem előtt. Azóta szeretlek, Kim SeoNa.
- Szeretlek, Kim TaeHyung, de te jöttél nekem akkor - elvigyorodtam és ő is, majd rácsókolt ajkaimra. Melegség töltött el belülről, ahogyan ajkaink összeértek.
Az életnek viszont van az a fajta humora, hogy valóban akkor bánt, mikor a legboldogabb vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése