- Nem idevalósi vagy, ugye? - ugrottam egyet az ismeretlen kérdezőtől. Felnéztem a térképről, egy korombeli ázsiai fiú széles mosolyával találtam szembe magam. - Esetleg segítsek? Hova szeretnél menni? - koreaiul szólt hozzám, amitől megkönnyebbültem.
- Öhm, nem tudom, igazából - sandítottam vissza a utcanevekre. - A hotelt keresem, ahol megszállok majd, de a telefonom lemerült, és nem emlékszem az utcanévre, ahova kéne mennem.
- Mi lenne, ha abba a kávézóba feltöltenénk a mobilod, amíg megvárom a barátom? - az említett kávéház felé fordítottam fejem. Kicsit talán félve, de bólintottam ajánlatára. - Egyébként Jackson vagyok - nyújtotta felém kézfejét, amit akár egy bátortalan őzgida ráztam meg.
- Mi lenne, ha abba a kávézóba feltöltenénk a mobilod, amíg megvárom a barátom? - az említett kávéház felé fordítottam fejem. Kicsit talán félve, de bólintottam ajánlatára. - Egyébként Jackson vagyok - nyújtotta felém kézfejét, amit akár egy bátortalan őzgida ráztam meg.
- SeoNa - húztam erőltetett mosolyt arcomra.
- Akkor menjünk - indult el a megfelelő irányba az egyik bőröndömet húzva maga után.
- Ugye nem fogsz elrabolni vagy ilyesmi? - vettem kicsit viccesre a helyzetet.
- Megtettem volna már, ha olyan lennék. Amúgy sem vagy az esetem - elnevette magát homlokráncolásomra. - Nehogy elvegyem az önbizalmad már - teljesen összezavart pár mondattal. - Úgy amúgy a lányokra értettem, nem konkrétan rád.
- Oh... - talán ki is lehetett hallani a fogaskerekeim csikorgását, ahogy gondolkoztam. - Oh! - esett le nagy csörömpöléssel, hogy mire célzott, amit csak megmosolygott.
Mikor beléptünk a helyre, azonnal láttam, hogy eléggé máshogy néz ki, mint egy átlagos szöuli kávézó. A pulthoz fáradva kivártuk sorunkat, én egy cappuccinot, ő pedig egy jeges kávét kért. Italainkkal egy üres asztalhoz battyogtunk, ahol csatlakoztattam is a töltőmet a konnektorba. Amikor már eléggé feltöltött a telefonom, bekapcsoltam, és az üzeneteket kezdtem el böngészni.
- Megvan az utca? - érdeklődött.
- Azt írja, hogy a nyolcvanhatodik és a Lexington sarkán van a hotel - felnéztem Jacksonra, hátha jobban érti az útba igazítást, mint én.
- Szerencsénk van - mosolyodott el. - Az itt van nem messze. Ha megvárjuk a Markiem, akkor elkísérünk oda. Nehogy eltévedj vagy elraboljanak - kuncogott magában, miközben kortyolt egyet kávéjából. - Egyébként mit keresel itt New Yorkban egyedül?
- Egy munka miatt jöttem. Csak a leendő főnököm nem tudott elém jönni, így hát egymagam kellett volna megkeresnem a hotelt.
- Milyen munkáról van szó, ha szabad kérdeznem? - kavarta meg italát.
- A BBS Americánál leszek rádiós - ittam meg maradék kávémat is.
- Ne szívass! Te vagy Nana? - bólintottam meglepve. - Hallottam a rádióban nem rég, hogy egy koreai lány lesz az új dj náluk, de nem hittem, hogy pont te vagy az, akit összeszedtem az utcáról.
- Vicces - morogtam magam elé.
- Akkor csak azért is hallgatni foglak - újabb Jackson féle mosolyt kaptam, mire egy szintén ázsiai fiú torpant meg asztalunk mellett. Az előttem ülő felpillantott az egyénre, és azonnal beljebb is csúszott a boxban. Gondoltam, ő lehet az a bizonyos 'Markie'. - Akkor bemutatom a barátomat, Mark Tuant. Mark, ő pedig itt SeoNa.
- Akkor menjünk - indult el a megfelelő irányba az egyik bőröndömet húzva maga után.
- Ugye nem fogsz elrabolni vagy ilyesmi? - vettem kicsit viccesre a helyzetet.
- Megtettem volna már, ha olyan lennék. Amúgy sem vagy az esetem - elnevette magát homlokráncolásomra. - Nehogy elvegyem az önbizalmad már - teljesen összezavart pár mondattal. - Úgy amúgy a lányokra értettem, nem konkrétan rád.
- Oh... - talán ki is lehetett hallani a fogaskerekeim csikorgását, ahogy gondolkoztam. - Oh! - esett le nagy csörömpöléssel, hogy mire célzott, amit csak megmosolygott.
Mikor beléptünk a helyre, azonnal láttam, hogy eléggé máshogy néz ki, mint egy átlagos szöuli kávézó. A pulthoz fáradva kivártuk sorunkat, én egy cappuccinot, ő pedig egy jeges kávét kért. Italainkkal egy üres asztalhoz battyogtunk, ahol csatlakoztattam is a töltőmet a konnektorba. Amikor már eléggé feltöltött a telefonom, bekapcsoltam, és az üzeneteket kezdtem el böngészni.
- Megvan az utca? - érdeklődött.
- Azt írja, hogy a nyolcvanhatodik és a Lexington sarkán van a hotel - felnéztem Jacksonra, hátha jobban érti az útba igazítást, mint én.
- Szerencsénk van - mosolyodott el. - Az itt van nem messze. Ha megvárjuk a Markiem, akkor elkísérünk oda. Nehogy eltévedj vagy elraboljanak - kuncogott magában, miközben kortyolt egyet kávéjából. - Egyébként mit keresel itt New Yorkban egyedül?- Egy munka miatt jöttem. Csak a leendő főnököm nem tudott elém jönni, így hát egymagam kellett volna megkeresnem a hotelt.
- Milyen munkáról van szó, ha szabad kérdeznem? - kavarta meg italát.
- A BBS Americánál leszek rádiós - ittam meg maradék kávémat is.
- Ne szívass! Te vagy Nana? - bólintottam meglepve. - Hallottam a rádióban nem rég, hogy egy koreai lány lesz az új dj náluk, de nem hittem, hogy pont te vagy az, akit összeszedtem az utcáról.
- Vicces - morogtam magam elé.
- Akkor csak azért is hallgatni foglak - újabb Jackson féle mosolyt kaptam, mire egy szintén ázsiai fiú torpant meg asztalunk mellett. Az előttem ülő felpillantott az egyénre, és azonnal beljebb is csúszott a boxban. Gondoltam, ő lehet az a bizonyos 'Markie'. - Akkor bemutatom a barátomat, Mark Tuant. Mark, ő pedig itt SeoNa.
- Te, Jackson, nem őt láttuk hétvégén Las Vegasban? - kikerekedett a szemem.
- Tényleg! Most, hogy mondod - csapta össze tenyerét a felismerésre. - Onnan voltál még ismerős.
- Biztos összekevertek valakivel - mentegetőztem.
- Egy szőke koreai lányt, aki egy étterem falára hányt és a bandáját eléggé nehéz összekeverni Vegasban - üres bögrém fenekére pillantottam szégyenemben. - Amúgy hogy találtátok meg itt egymást?
- El volt tévedve a lány - nevette el magát idegenvezetőm, miközben átkarolta párját vállánál. - Elkísérjük a hoteléig, mielőtt elkószál valahova megint?
- Persze. De nem itt élsz? - megráztam a fejem. - Akkor állás miatt vagy itt, gondolom.
- Ő Nana a BBS-től, Markie - súgta oda partnerének Jackson.
- Valóban? Woah! Akkor üdv itt New Yorkban. Gondolom, maradsz még egy ideig - vigyorgott rám.
- Igen... - sóhajtottam.
Egy tíz perc múlva, amikor már eléggé feltöltött telefonom, hogy a hotelig ne merüljön le, nekiindultunk utunknak, amit egyszerűbbnek éreztek taxival megtenni. Rutinosan leintettek egy sofőrt az utcán, majd bepattanva a járműbe, és megadva az indiai beütéses férfinak az úticélt, átcikáztunk seperc alatt a többi autó között a hotelig. Kiszedtük a cuccomat a csomagtartóból, kifizettük a taxist, aztán figyeltem, ahogy elhajt a sárga fémdarab. Megfordultam, felnéztem az öt emeletes hotelre, ezután a környező épületekre, hogy memorizáljam magamban a területet.
- Akkor itt elválunk. Innen már menni fog, ugye? - rántott vissza bambulásomból Mark. - Megadom a telefonszámom, ha esetleg elvesznél megint, okés? - kivette kezemből telefonom, és új névjegyet hozott létre a neve alatt, végül visszatulajdonította nekem a készüléket. - Minden jót, és majd szólj melyik nap leszel már a rádióban hallható - mosolyogva integettek, míg én újra a hatalmas és modern épületre szegeztem tekintetem. A bőröndjeimet megfogva beléptem a hotel bejáratán, és a recepción parkoltam le. Angol tudásomnak hála be tudtam jelentkezni az én nevemre kiállított szobába, a négyszáztizenhatosba. A liftet becélozva manővereztem a vendégek között a csomagjaimmal. Beszállva a felvonóba, egymagam felmentem a negyedikre, a négyes gombot megnyomva. A megfelelő emeleti folyosót szelve kerestem a nekem kellő számot az ajtókon, mikor pedig végre meg is találtam, a szobakulcsommal - ami egy műanyag bevonatos kártya alakjában került a kezembe - benyitottam a hotelszobába. Az ajtó egy előtérbe nyílt, ahonnan további két ajtó is vezetett valahova két oldalamon. Beljebb tértem csomagjaimmal, hogy a bejáratot becsukhassam, aztán az előtérbe hagyva holmimat, tovább nézelődtem a hotelszobába. Az előtérből átléptem a nappaliba, modern és amerikai stílusú bútorzatok és díszítőelemek ékesítették a helyiséget. Ha jobbra néztem egy konyhasziget választott el magától a konyhától, ha pedig balra, egy nyitott ajtón keresztül láttam a fehér és kék témájú fürdőszoba egy részét. Ezek után pedig végre meg akartam tudni, hogy mi lehet a két zárt ajtó mögött. Ismét az előszobába vándoroltam, ekkor viszont már meghallottam valamit. Hangok szűrődtek ki a kék ajtó mögül. Valamiféle hangos zene szólt odabent. Benyitottam hirtelen, és egy magas fiú éppen egyfajta táncot lejtett magának a dalra. Összefontam karomat magam előtt, és a odasétálva a hifijéhez, kikapcsoltam az agyfúró zajt. A srác megdermedt feltett kezekkel, meglepett arckifejezéssel megfordult, aztán leengedte végre karjait, mikor meglátott.
- Ki a franc vagy te? - kérdeztem először koreaiul, mert arcán láttam, hogy ázsiai volt. Nem válaszolt, ezért újra kérdeztem angolul is, de még ekkor sem reagált. Aztán kellett neki pár pillanat, amíg végre megszólalt angolul.
- SeoNa esetleg? - bólintottam, aztán kezét nyújtotta felém. - Én Matthew vagyok.
- Mit keresel a szobámban? - nem ráztam meg kezét, csak még feljebb szaladt szemöldököm homlokomon.
- Hoon kért meg, hogy lakjak veled, hogy ne tévedj el, hogy odatalálj a rádióhoz, mert ő mégsem tud jönni - magyarázta.
- Köszönöm, boldogulok egyedül is. Csak add meg a rádióállomás címét, és odatalálok én, hidd el - szarkasztikusan elhúztam számat.
- Azt nem lehet! Hoon kirúgna, hogyha nem teszem azt, amit mond.
- Ez viszont a te bajod - kivonultam a szobából, és épphogy elértem a nappaliig, amikor megfogta karomat. - Mit akarsz? - megfordultam, közben lehámoztam magamról karját.
- Esküszöm, hogy nem fogok zavarni. Nem akarom, hogy kirúgjon. Nincs más munkám jelenleg, amiből megélnék. Kérlek... - felnéztem szemeibe. A régi én, aki még az egyetem előtt voltam, simán rácsapná az ajtót az arcára, viszont az új SeoNa, akit megváltoztatott TaeHyung és a szerelem, nem ezt cselekedte.
- Jólvan! - engedtem le karjaim. - De semmi sem lesz köztünk. Ne merj a szobámba jönni, akármi is van. A fürdőszobát bezárom, amíg bent leszek, így meg ne próbálj, bejönni ilyenkor. Hallgathatsz zenét is, ha akarsz, viszont akkor találj valami zenének nevezhetőt is. Ha a hűtő kiürül, te vásárolsz - szögeztem le azonnal szabályokat. - Ja, és ne hozz fel senkit. Kinézem belőled.
- Miért nem lehetne köztünk valami?
- Mert... - Mondd ki, SeoNa. ,,Mert van férjem.". Rajta! Vagy legalább azt, hogy ,,Mert van barátom.". SeoNa! SeoNa! Mondj már valami értelemeset! - nem is ismerlek és nem igazán vagy az esetem.
- Szóval nem azért, mert van vőlegényed?
- Honnan veszed, hogy van? - rámutatott az ujjamon lévő gyűrűre. - Nem lehet gyűrűt hordani divatból? - Nagyszerű, SeoNa! Hazudsz arról, hogy van valakid egy ismeretlennek. - Én most megyek és akkor kicsomagolok.
- A másik zárt ajtó a te szobád - biccentett az említett helység felé.
- Köszönöm - bevonultam a csomagjaimmal, majd becsuktam magam mögött az ajtót. - Nagyon jó vagy, SeoNa! Most ismerted meg és már hazudsz neki. Mit mondana TaeHyung arra, hogy letagadtad őt? - suttogva veszekedtem magammal, nehogy meghallja Matthew odakint. Sóhajtottam egyet, és lerogytam az ágyamra. - Olyan hülye vagy...megártott az amerikai levegő?...
Kipakoltam holmimat a ruhásszekrénybe, illetve a polcokra, aztán a laptopommal az egyik sarokban elhelyezett fotelbe ültem. Fogalmam sem volt, hogy mennyi lehet az idő Szöulban, de megpróbáltam skypeon elérni férjemet. Hála istennek felvette a videóhívásomat.
- Szia, Nana! Minden okés? - álmoskás fejjel köszönt.
- Miért ennyire fáradt az arcod, Tae? Mennyi ott az idő?
- Jelenleg hajnali fél egy. Megvártam, amíg hívsz. Minden rendben volt utazás közben? - mosolyodott el a legaranyosabb és legfáradtabb módon.
- Persze. Itt vagyok a hotelszobámban, már kipakoltam. Figyelj, menj nyugodtan aludni, majd beszélünk máskor - ásított bele a kamerába eközben TaeHyung.
- Nem, maradok. Legalább ha nem is élőben, így láthatlak, szóval nem megyek sehova. Képzeld, kaptam munkát egy közértben, így nyárra, és majd tanév közben hétvégékre is. Szóval, nem csak te fogsz pénzt keresni a háztartásban - viccelődött.
- Kérsz valamit a boltból?! - szólt be az ajtón keresztül Matthew.
- Ki volt ez?
- A falszomszédom - hazudtam azonnal. - Először én is megijedtem, mert azt hittem, van valaki rajtam kívül a hotelszobában, de úgy tűnik csak vékonyak a falak. Nem tudom, hogy fogom ezt elviselni. Viszont úgy van a mondás, hogy vagy megszoksz vagy megszöksz, nem igaz? - nevettem el magam.
- Így van - kis szünetet tartott. - SeoNa, nem baj, ha most már megyek aludni? Korán kell kelnem a munkába...
- Semmi baj. Én mondtam, hogy menjél, nem? Jó éjszakát! Üdvözlöm a többieket.
- Ha találkozom velük, átadom. Szép álmokat - mosolygott, majd eltűnt arca a képernyőmről. Lecsuktam laptopomom, azt ágyamra tettem, miközben kifelé haladtam a szobából. Kinyitottam az ajtót, Matthew pedig az ajtó melletti falrésznek dőlve várt arra, hogy feltűnjek a felület mögül.
- Mit akarsz már megint?
- Kivel beszélgettél?
- Nem mindegy az neked? Mit akartál? - nyitottam kijebb a fehér fafelületet.
- Elmegyek a közeli szupermarketbe pár dologért, nem jössz velem? - megráztam a fejem határozottan. - Utána sétálhatunk egyet a Central Parkban.
- Azok után pedig békén fogsz hagyni?
- Ki akarod deríteni?
- Jólvan, legyen. Csak átöltözök előtte, mert egész buszút alatt ez volt rajtam, és elegem van ebből a pólóból. Várj meg lent, a hotel előtt.
- Nem nézhetem végig?
- Szerinted? - csuktam be ajtómat. Szekrényemhez battyogtam, az időjárás szerint kiválasztottam a fehér laza póló-farmer rövidnadrág együttest a tornacipőmmel megkoronázva, majd a kártyámat és telefonomat megfogva elhagytam a hotelszobát. A lifttel a földszintig utaztam, aztán a napsütésbe kilépve kerestem Matthew alakját. Nem messze a bejárattól fedeztem fel, ahogy egy parkoló matt fekete Camaronak támaszkodva várt engem. - Nem gondolod, hogy lenne pénzed lakásra, ha ezt eladnád? - léptem mellé.
- Lehetséges, de akkor nem lenne mivel járnom munkába.
- Úgy hívják, tömegközlekedés. Te is kipróbálhatnád néha - beszálltam az anyósülésre, majd vártam, hogy ő is ezt tegye, és elinduljunk.
A szupermarket felé vezető úton meg sem szólaltam, mert egyszerűen nem volt kedvem vele beszélgetni. Első ránézésre olyan srác volt, aki csupán mókából kedves a lányokkal, hogy megkaphassa őket az ágyban. Nekem pedig - igaz, hogy Szöulban, de - van férjem. És ha már muszáj elviselnem őt, együtt laknom vele, akkor meg kell utáltatnom magam vele, hogy hozzám se akarjon szólni.
- Bejössz te is? - annyira elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy leparkolt már. - Kell valami?
- Csak azért megyek be, hogy el ne felejtsd azzal az okos fejeddel, hogy mit kértem - mintha dühös lennék, úgy csaptam be az anyós felőli ajtót.
- Az ablakot azért nem kell kitörni - szólt utánam átmeneti lakótársam. - Van valami bajod? - sietett mellém, egy kosárral a kezében. A simán egy fejjel magasabb fiút sokan megnézték, és valószínűleg egy párnak hittek minket.
- Ugyan semmi bajom sincs - kezdtem el nézelődni a polcokon. - Te fizetsz?
- Miért? Van más választásom? Gondolom, pénzt sem hoztál magaddal - forgatta szemeit. - Mit akartál venni?
- Van itt előre kipattogtatott popcorn? - már kicsit kedvesebben szóltam hozzá.
- Két sorral arrébb vannak az ilyenek. Keress magadnak, én addig megyek a saját utamra - ekkor pedig elindult az ellentétes irányba, mint amerre én akartam, és vissza se nézett. Miért rossz érzés, hogy így beszélek vele? TaeHyung, miért kellett ennyire kedvessé tenni engem? Két sorral arrébb valóban megtaláltam a popcornt, ezért el is indultam a pénztárok felé, hátha ott rálelek Matthewra. Egy pár perc ácsorgás után a rágógumik mellett, végre megérkezett mellém lakótársam. A terveim szerint valami olyasmit mondtam volna neki, hogy ,,Mi tartott eddig?" vagy ,,Hol a francba jártál?" és ezt mind valami éles hangnemmel, de végül nem ez jött ki először valamiért.
- Megtaláltál mindent, ami neked kellett? - koreaiul böktem ki az első mondatom felé, a lehető legkedvesebb hangomon, mire enyhén elmosolyodva bólintott, aztán kivette kezemből a popcornt, és beállt a kosarával együtt a sorba. Battyogtam utána szó nélkül, utána ugyanúgy egy hang nélkül szálltam be a kocsiba is. A vett dolgokat hátra rakta az ülésre, majd beült a kormány mögé.
- Mehetünk akkor a parkba? - bólintottam, aztán el is suhantunk a szupermarket előtti parkolóból. Szinte ugyanúgy nézett ki minden utca, minden épület, egyedül a tejszínhab jellegű felhők tűntek ki a városból. Addig merengtem ismét, hogy a sofőr már leparkolt, és ki is szállt a járműből. Arra eszméltem csupán, hogy az anyósülés felőli ablakot kívülről megkopogtatja. - Hozd a popcornodat is - hátranyúltam a szatyorban lévő rágcsálnivalóért, majd kipattantam a járműből. Miután lakótársam bezárta autóját, elkezdtünk sétálni a parkban. Én magamhoz ölelve a popcornt nézelődtem ide-oda szótlanul, míg nyakibláb mellettem sétált. - Hány éves vagy? - szólalt meg a semmiből.
- Milyen kérdés ez? Egy nőt soha ne kérdezz a koráról.
- Akkor inkább csendben sétálnál? Én csak érdeklődtem - vont vállat.
- Huszonkettő leszek kevesebb, mint két hét múlva.
- Addig lehet el is dől, hogy felköszöntelek-e vagy nem.
- Igazából szívesebben tölteném otthon a barátaimmal és a családommal a szülinapom, de a munka miatt biztosan nem mehetek haza. Már hiányoznak, pedig még el se telt egy hét - lenéztem cipőmre.
- Most éreztem egész nap először, hogy őszintén beszélsz hozzám - felnéztem rá, mire elmosolyodott. - Oh, üljünk le oda - úgy rohant egy szabad helyre a tisztáson, mintha helyfoglalót játszottunk volna. Leterített egy plédet a fűre, amit észre se vettem, hogy a kezében tart, majd letelepedtünk a puha anyagra. - Kérdezhetek még rólad? - bólintottam. - Van testvéred?
- Miért? Hogyha velem nem jön össze semmi, akkor menj a testvéremhez? - felhúztam szemöldököm.
- Jó ötlet, de nem. Egyszer olvastam, hogy általában máshogy viselkednek az emberek attól függően, hogy van-e testvérük. Szerintem neked nincs testvéred, igaz?
- Igaz - helyeslően bólintottam.
- Megmondtam én.
- Te nem válaszolsz a saját kérdéseidre?
- Huszonégy vagyok és nincs testvérem. Így elég jó, felség? - bólogattam nevetve. - Állj így meg! - éppen tarkómnál lévő hajam akartam lesimítani, amit a szellő elkezdett volna felemelni, mikor megállította kezem mozdulatát. - Hunyd le a szemeid is - azt tettem, amit kért. - Oké, nyisd ki - mikor felnyitottam pilláim, ott voltam a telefonja képernyőjén egy fénykép formájában.
- Ilyen jó a háttér mögöttem? - néztem hátra egy pillanatra. - Nagyon jó lett. Átküldöd majd? Az első képem a Central Parkban - mosolyodtam el tovább vizsgálva a készült képet.
- Mondták már, hogy szép vagy? - fejemet enyhén mozdítottam csak feljebb, tekintetem emeltem inkább rá. Egy apró mosoly csücsült szája szélén, ahogy engem figyelt szótlanul.
- Tényleg! Most, hogy mondod - csapta össze tenyerét a felismerésre. - Onnan voltál még ismerős.
- Biztos összekevertek valakivel - mentegetőztem.
- Egy szőke koreai lányt, aki egy étterem falára hányt és a bandáját eléggé nehéz összekeverni Vegasban - üres bögrém fenekére pillantottam szégyenemben. - Amúgy hogy találtátok meg itt egymást?
- El volt tévedve a lány - nevette el magát idegenvezetőm, miközben átkarolta párját vállánál. - Elkísérjük a hoteléig, mielőtt elkószál valahova megint?
- Persze. De nem itt élsz? - megráztam a fejem. - Akkor állás miatt vagy itt, gondolom.
- Ő Nana a BBS-től, Markie - súgta oda partnerének Jackson.
- Valóban? Woah! Akkor üdv itt New Yorkban. Gondolom, maradsz még egy ideig - vigyorgott rám.
- Igen... - sóhajtottam.
Egy tíz perc múlva, amikor már eléggé feltöltött telefonom, hogy a hotelig ne merüljön le, nekiindultunk utunknak, amit egyszerűbbnek éreztek taxival megtenni. Rutinosan leintettek egy sofőrt az utcán, majd bepattanva a járműbe, és megadva az indiai beütéses férfinak az úticélt, átcikáztunk seperc alatt a többi autó között a hotelig. Kiszedtük a cuccomat a csomagtartóból, kifizettük a taxist, aztán figyeltem, ahogy elhajt a sárga fémdarab. Megfordultam, felnéztem az öt emeletes hotelre, ezután a környező épületekre, hogy memorizáljam magamban a területet.
- Akkor itt elválunk. Innen már menni fog, ugye? - rántott vissza bambulásomból Mark. - Megadom a telefonszámom, ha esetleg elvesznél megint, okés? - kivette kezemből telefonom, és új névjegyet hozott létre a neve alatt, végül visszatulajdonította nekem a készüléket. - Minden jót, és majd szólj melyik nap leszel már a rádióban hallható - mosolyogva integettek, míg én újra a hatalmas és modern épületre szegeztem tekintetem. A bőröndjeimet megfogva beléptem a hotel bejáratán, és a recepción parkoltam le. Angol tudásomnak hála be tudtam jelentkezni az én nevemre kiállított szobába, a négyszáztizenhatosba. A liftet becélozva manővereztem a vendégek között a csomagjaimmal. Beszállva a felvonóba, egymagam felmentem a negyedikre, a négyes gombot megnyomva. A megfelelő emeleti folyosót szelve kerestem a nekem kellő számot az ajtókon, mikor pedig végre meg is találtam, a szobakulcsommal - ami egy műanyag bevonatos kártya alakjában került a kezembe - benyitottam a hotelszobába. Az ajtó egy előtérbe nyílt, ahonnan további két ajtó is vezetett valahova két oldalamon. Beljebb tértem csomagjaimmal, hogy a bejáratot becsukhassam, aztán az előtérbe hagyva holmimat, tovább nézelődtem a hotelszobába. Az előtérből átléptem a nappaliba, modern és amerikai stílusú bútorzatok és díszítőelemek ékesítették a helyiséget. Ha jobbra néztem egy konyhasziget választott el magától a konyhától, ha pedig balra, egy nyitott ajtón keresztül láttam a fehér és kék témájú fürdőszoba egy részét. Ezek után pedig végre meg akartam tudni, hogy mi lehet a két zárt ajtó mögött. Ismét az előszobába vándoroltam, ekkor viszont már meghallottam valamit. Hangok szűrődtek ki a kék ajtó mögül. Valamiféle hangos zene szólt odabent. Benyitottam hirtelen, és egy magas fiú éppen egyfajta táncot lejtett magának a dalra. Összefontam karomat magam előtt, és a odasétálva a hifijéhez, kikapcsoltam az agyfúró zajt. A srác megdermedt feltett kezekkel, meglepett arckifejezéssel megfordult, aztán leengedte végre karjait, mikor meglátott.
- Ki a franc vagy te? - kérdeztem először koreaiul, mert arcán láttam, hogy ázsiai volt. Nem válaszolt, ezért újra kérdeztem angolul is, de még ekkor sem reagált. Aztán kellett neki pár pillanat, amíg végre megszólalt angolul.
- SeoNa esetleg? - bólintottam, aztán kezét nyújtotta felém. - Én Matthew vagyok.
- Mit keresel a szobámban? - nem ráztam meg kezét, csak még feljebb szaladt szemöldököm homlokomon.
- Hoon kért meg, hogy lakjak veled, hogy ne tévedj el, hogy odatalálj a rádióhoz, mert ő mégsem tud jönni - magyarázta.
- Köszönöm, boldogulok egyedül is. Csak add meg a rádióállomás címét, és odatalálok én, hidd el - szarkasztikusan elhúztam számat.
- Azt nem lehet! Hoon kirúgna, hogyha nem teszem azt, amit mond.
- Ez viszont a te bajod - kivonultam a szobából, és épphogy elértem a nappaliig, amikor megfogta karomat. - Mit akarsz? - megfordultam, közben lehámoztam magamról karját.
- Esküszöm, hogy nem fogok zavarni. Nem akarom, hogy kirúgjon. Nincs más munkám jelenleg, amiből megélnék. Kérlek... - felnéztem szemeibe. A régi én, aki még az egyetem előtt voltam, simán rácsapná az ajtót az arcára, viszont az új SeoNa, akit megváltoztatott TaeHyung és a szerelem, nem ezt cselekedte.
- Jólvan! - engedtem le karjaim. - De semmi sem lesz köztünk. Ne merj a szobámba jönni, akármi is van. A fürdőszobát bezárom, amíg bent leszek, így meg ne próbálj, bejönni ilyenkor. Hallgathatsz zenét is, ha akarsz, viszont akkor találj valami zenének nevezhetőt is. Ha a hűtő kiürül, te vásárolsz - szögeztem le azonnal szabályokat. - Ja, és ne hozz fel senkit. Kinézem belőled.
- Miért nem lehetne köztünk valami?
- Mert... - Mondd ki, SeoNa. ,,Mert van férjem.". Rajta! Vagy legalább azt, hogy ,,Mert van barátom.". SeoNa! SeoNa! Mondj már valami értelemeset! - nem is ismerlek és nem igazán vagy az esetem.
- Szóval nem azért, mert van vőlegényed?
- Honnan veszed, hogy van? - rámutatott az ujjamon lévő gyűrűre. - Nem lehet gyűrűt hordani divatból? - Nagyszerű, SeoNa! Hazudsz arról, hogy van valakid egy ismeretlennek. - Én most megyek és akkor kicsomagolok.
- A másik zárt ajtó a te szobád - biccentett az említett helység felé.
- Köszönöm - bevonultam a csomagjaimmal, majd becsuktam magam mögött az ajtót. - Nagyon jó vagy, SeoNa! Most ismerted meg és már hazudsz neki. Mit mondana TaeHyung arra, hogy letagadtad őt? - suttogva veszekedtem magammal, nehogy meghallja Matthew odakint. Sóhajtottam egyet, és lerogytam az ágyamra. - Olyan hülye vagy...megártott az amerikai levegő?...
Kipakoltam holmimat a ruhásszekrénybe, illetve a polcokra, aztán a laptopommal az egyik sarokban elhelyezett fotelbe ültem. Fogalmam sem volt, hogy mennyi lehet az idő Szöulban, de megpróbáltam skypeon elérni férjemet. Hála istennek felvette a videóhívásomat.
- Szia, Nana! Minden okés? - álmoskás fejjel köszönt.
- Miért ennyire fáradt az arcod, Tae? Mennyi ott az idő?
- Jelenleg hajnali fél egy. Megvártam, amíg hívsz. Minden rendben volt utazás közben? - mosolyodott el a legaranyosabb és legfáradtabb módon.
- Persze. Itt vagyok a hotelszobámban, már kipakoltam. Figyelj, menj nyugodtan aludni, majd beszélünk máskor - ásított bele a kamerába eközben TaeHyung.
- Nem, maradok. Legalább ha nem is élőben, így láthatlak, szóval nem megyek sehova. Képzeld, kaptam munkát egy közértben, így nyárra, és majd tanév közben hétvégékre is. Szóval, nem csak te fogsz pénzt keresni a háztartásban - viccelődött.
- Kérsz valamit a boltból?! - szólt be az ajtón keresztül Matthew.
- Ki volt ez?
- A falszomszédom - hazudtam azonnal. - Először én is megijedtem, mert azt hittem, van valaki rajtam kívül a hotelszobában, de úgy tűnik csak vékonyak a falak. Nem tudom, hogy fogom ezt elviselni. Viszont úgy van a mondás, hogy vagy megszoksz vagy megszöksz, nem igaz? - nevettem el magam.
- Így van - kis szünetet tartott. - SeoNa, nem baj, ha most már megyek aludni? Korán kell kelnem a munkába...
- Semmi baj. Én mondtam, hogy menjél, nem? Jó éjszakát! Üdvözlöm a többieket.
- Ha találkozom velük, átadom. Szép álmokat - mosolygott, majd eltűnt arca a képernyőmről. Lecsuktam laptopomom, azt ágyamra tettem, miközben kifelé haladtam a szobából. Kinyitottam az ajtót, Matthew pedig az ajtó melletti falrésznek dőlve várt arra, hogy feltűnjek a felület mögül.
- Mit akarsz már megint?
- Kivel beszélgettél?
- Nem mindegy az neked? Mit akartál? - nyitottam kijebb a fehér fafelületet.
- Elmegyek a közeli szupermarketbe pár dologért, nem jössz velem? - megráztam a fejem határozottan. - Utána sétálhatunk egyet a Central Parkban.
- Azok után pedig békén fogsz hagyni?
- Ki akarod deríteni?
- Jólvan, legyen. Csak átöltözök előtte, mert egész buszút alatt ez volt rajtam, és elegem van ebből a pólóból. Várj meg lent, a hotel előtt.
- Nem nézhetem végig?
- Szerinted? - csuktam be ajtómat. Szekrényemhez battyogtam, az időjárás szerint kiválasztottam a fehér laza póló-farmer rövidnadrág együttest a tornacipőmmel megkoronázva, majd a kártyámat és telefonomat megfogva elhagytam a hotelszobát. A lifttel a földszintig utaztam, aztán a napsütésbe kilépve kerestem Matthew alakját. Nem messze a bejárattól fedeztem fel, ahogy egy parkoló matt fekete Camaronak támaszkodva várt engem. - Nem gondolod, hogy lenne pénzed lakásra, ha ezt eladnád? - léptem mellé.
- Lehetséges, de akkor nem lenne mivel járnom munkába.
- Úgy hívják, tömegközlekedés. Te is kipróbálhatnád néha - beszálltam az anyósülésre, majd vártam, hogy ő is ezt tegye, és elinduljunk.
A szupermarket felé vezető úton meg sem szólaltam, mert egyszerűen nem volt kedvem vele beszélgetni. Első ránézésre olyan srác volt, aki csupán mókából kedves a lányokkal, hogy megkaphassa őket az ágyban. Nekem pedig - igaz, hogy Szöulban, de - van férjem. És ha már muszáj elviselnem őt, együtt laknom vele, akkor meg kell utáltatnom magam vele, hogy hozzám se akarjon szólni.
- Bejössz te is? - annyira elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy leparkolt már. - Kell valami?
- Csak azért megyek be, hogy el ne felejtsd azzal az okos fejeddel, hogy mit kértem - mintha dühös lennék, úgy csaptam be az anyós felőli ajtót.
- Az ablakot azért nem kell kitörni - szólt utánam átmeneti lakótársam. - Van valami bajod? - sietett mellém, egy kosárral a kezében. A simán egy fejjel magasabb fiút sokan megnézték, és valószínűleg egy párnak hittek minket.
- Ugyan semmi bajom sincs - kezdtem el nézelődni a polcokon. - Te fizetsz?
- Miért? Van más választásom? Gondolom, pénzt sem hoztál magaddal - forgatta szemeit. - Mit akartál venni?
- Van itt előre kipattogtatott popcorn? - már kicsit kedvesebben szóltam hozzá.
- Két sorral arrébb vannak az ilyenek. Keress magadnak, én addig megyek a saját utamra - ekkor pedig elindult az ellentétes irányba, mint amerre én akartam, és vissza se nézett. Miért rossz érzés, hogy így beszélek vele? TaeHyung, miért kellett ennyire kedvessé tenni engem? Két sorral arrébb valóban megtaláltam a popcornt, ezért el is indultam a pénztárok felé, hátha ott rálelek Matthewra. Egy pár perc ácsorgás után a rágógumik mellett, végre megérkezett mellém lakótársam. A terveim szerint valami olyasmit mondtam volna neki, hogy ,,Mi tartott eddig?" vagy ,,Hol a francba jártál?" és ezt mind valami éles hangnemmel, de végül nem ez jött ki először valamiért.
- Megtaláltál mindent, ami neked kellett? - koreaiul böktem ki az első mondatom felé, a lehető legkedvesebb hangomon, mire enyhén elmosolyodva bólintott, aztán kivette kezemből a popcornt, és beállt a kosarával együtt a sorba. Battyogtam utána szó nélkül, utána ugyanúgy egy hang nélkül szálltam be a kocsiba is. A vett dolgokat hátra rakta az ülésre, majd beült a kormány mögé.
- Mehetünk akkor a parkba? - bólintottam, aztán el is suhantunk a szupermarket előtti parkolóból. Szinte ugyanúgy nézett ki minden utca, minden épület, egyedül a tejszínhab jellegű felhők tűntek ki a városból. Addig merengtem ismét, hogy a sofőr már leparkolt, és ki is szállt a járműből. Arra eszméltem csupán, hogy az anyósülés felőli ablakot kívülről megkopogtatja. - Hozd a popcornodat is - hátranyúltam a szatyorban lévő rágcsálnivalóért, majd kipattantam a járműből. Miután lakótársam bezárta autóját, elkezdtünk sétálni a parkban. Én magamhoz ölelve a popcornt nézelődtem ide-oda szótlanul, míg nyakibláb mellettem sétált. - Hány éves vagy? - szólalt meg a semmiből.
- Milyen kérdés ez? Egy nőt soha ne kérdezz a koráról.
- Akkor inkább csendben sétálnál? Én csak érdeklődtem - vont vállat.
- Huszonkettő leszek kevesebb, mint két hét múlva.
- Addig lehet el is dől, hogy felköszöntelek-e vagy nem.
- Igazából szívesebben tölteném otthon a barátaimmal és a családommal a szülinapom, de a munka miatt biztosan nem mehetek haza. Már hiányoznak, pedig még el se telt egy hét - lenéztem cipőmre.
- Most éreztem egész nap először, hogy őszintén beszélsz hozzám - felnéztem rá, mire elmosolyodott. - Oh, üljünk le oda - úgy rohant egy szabad helyre a tisztáson, mintha helyfoglalót játszottunk volna. Leterített egy plédet a fűre, amit észre se vettem, hogy a kezében tart, majd letelepedtünk a puha anyagra. - Kérdezhetek még rólad? - bólintottam. - Van testvéred?
- Miért? Hogyha velem nem jön össze semmi, akkor menj a testvéremhez? - felhúztam szemöldököm.
- Jó ötlet, de nem. Egyszer olvastam, hogy általában máshogy viselkednek az emberek attól függően, hogy van-e testvérük. Szerintem neked nincs testvéred, igaz?
- Igaz - helyeslően bólintottam.- Megmondtam én.
- Te nem válaszolsz a saját kérdéseidre?
- Huszonégy vagyok és nincs testvérem. Így elég jó, felség? - bólogattam nevetve. - Állj így meg! - éppen tarkómnál lévő hajam akartam lesimítani, amit a szellő elkezdett volna felemelni, mikor megállította kezem mozdulatát. - Hunyd le a szemeid is - azt tettem, amit kért. - Oké, nyisd ki - mikor felnyitottam pilláim, ott voltam a telefonja képernyőjén egy fénykép formájában.
- Ilyen jó a háttér mögöttem? - néztem hátra egy pillanatra. - Nagyon jó lett. Átküldöd majd? Az első képem a Central Parkban - mosolyodtam el tovább vizsgálva a készült képet.
- Mondták már, hogy szép vagy? - fejemet enyhén mozdítottam csak feljebb, tekintetem emeltem inkább rá. Egy apró mosoly csücsült szája szélén, ahogy engem figyelt szótlanul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése